kormányinfó
Gulyás Gergely a Kormányinfón: a kínai elnök látogatása Magyarország súlyát bizonyítja a világpolitikában (VIDEÓ)
A kínai elnök látogatása Magyarország súlyát bizonyítja a világpolitikában – jelentette ki Gulyás Gergely az aktuális Kormányinfón. A kancelláriaminiszter kiemelte: Hszi Csin-ping csak két fővárost látogat meg az Európai Unióban, Budapestet és Párizst. Mint megjegyezte, az európai sajtó egy része szerint ugyanakkor az helyes, hogy a kínai elnök Franciaországba látogat, míg az helytelen, hogy Magyarországra, amely egyértelműen kettős mércét jelent. Ugyanakkor megjegyezte: a kormány nem egyeztetett a kínai elnök látogatásáról az Európai Bizottsággal.Az álláspontunk nem változott – Gulyás Gergely a PS-nek a kínai béketervről
Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón jelentette be, hogy hamarosan hazánkba látogat a kínai államfő. Ennek kapcsán kérdezte a minisztert portálunk arra vonatkozóan, hogy változik-e hazánk szerepe és mozgástere az orosz–ukrán háború kapcsán az uniós soros elnökség átvételét követően, hiszen Szijjártó Péter korábban kijelentette, hogy hazánk támogatja a kínai béketervet.Kormányinfó: újabb gazdasági eredményeket hozhat a májusi magyar–kínai csúcstalálkozó (Videó)
Mit, miért tesz a kormány? címmel tart Kormányinfót Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. A sajtótájékoztatón várhatóan az EP-választások közeledtével felmerülő kérdések, és a migráció, valamint egyéb geopolitikai kihívások témáira vonatkozóan kaphatunk tájékoztatást, emellett pedig sajtóértesülések szerint több mint valószínű, hogy Gulyás Gergely beszélni fog az üzemanyagárakat érintő intézkedésekről. Kövessék portálunkon élőben a legfrissebb Kormányinfó eseményeit!Gulyás Gergely: hagyjuk a szokásos baloldali hülyeségeket, hogy a kormány majd megakadályozza Magyar Pétert bármilyen indulásban
A mai Kormányinfón ismét nyilvánosság elé lépett a gerincműtétje után Gulyás Gergely. A Miniszterelnökséget vezető miniszter kapott kérdéseket a baloldal új felfedezettjéről, Magyar Péterről is, amelyekre helyenként meglepő válaszokat is adott a lábadozó miniszter.Gulyás Gergely a PS-nek a Kormányinfón: Közép-Európában vannak kérdések, amelyekben ideológián túl együtt tudunk működni (visszanézhető)
Két hónappal gerincműtétje után tér vissza és tartja meg a csütörtöki Kormányinfót Gulyás Gergely. A Mit miért tesz a kormány? címmel tartott eseményen Gulyáson kívül az új kormányszóvivő, Vitályos Eszter, valamint Nagy István és Varga Mihály miniszterek vesznek részt, így várhatóan mezőgazdasági és pénzügyi kérdések is szóba kerülnek a közelgő EP-választás tükrében.Ha csütörtök, akkor kormányinfó
Ülésezett a kormány szerdán, a legfontosabb, friss döntésekről holnap, tizenegy órakor adnak tájékoztatást - jelentette be Vitályos Eszter kormányszóvivő.Kovács Zoltán veheti át Szentkirályi Alexandra szerepét a kormányinfókon
Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár veheti át Szentkirályi Alexandra szerepét a kormányinfókon, miután az eddigi kormányszóvivő megméreti magát a budapesti főpolgármesterségért – értesült az ATV.Gulyás Gergely a PS-nek: Novák Katalin világosan fogalmazott
„A köztársasági elnök feladata a nemzet egységét megtestesíteni. Ez nem jelenti azt, hogy mindig minden döntése mögött a társadalom egésze, vagy akár annak többsége kell, hogy álljon, de ha van egy ennyire egyértelműen elutasításra találó ügy, amely ennek a hivatalnak a betöltését megnehezíti, vagy ellehetetleníti, abból le kell vonni a következtetést” – fogalmazott portálunk érdeklődésére a Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.Gulyás Gergely: a gyermekvédelem apostolaivá léptek elő, akik eddig támadták azt idehaza és külföldön egyaránt (visszanézhető!)
Érthető, hogy a magyar társadalom értetlenül fogadta a köztársasági elnök kegyelmi döntését, és az történt, aminek ilyenkor történnie kell, Novák Katalin és Varga Judit példamutatóan vállalták a felelősséget – jelentette ki Gulyás Gergely a pénteki Kormányinfón. A kancelláriaminiszter hozzátette, a kormány a jövőbe tekintve szigorította az Alaptörvényt, kijelentve, hogy nem adható kegyelem a gyermekek sérelmére elkövetett pedofil bűncselekmények elkövetőinek.Ajánljuk még

















