környezetvédelem
Magyarországon sok lakás szorul korszerűsítésre
Magyarországon még mindig sok lakás szorul korszerűsítésre, ugyanis tavaly 150 ezer energetikai tanúsítványt adtak ki, az érintett ingatlanoknak azonban csupán a 4,78 százaléka érte el a legjobb energetikai besorolásúnak járó minősítést – közölte a Duna House a környezetvédelmi világnap alkalmából az MTI-vel.A környezeti fenntarthatóság iskolai oktatásáról beszélgetett Áder János Matolcsy Miklóssal
A környezeti fenntarthatóság iskolai oktatásáról beszélgetett Matolcsy Miklóssal, a Fenntarthatósági Témaheteket szervező PontVelem Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójával Áder János köztársasági elnök Kék bolygó című podcastjának hétfőn közzétett adásában. Az államfő emlékeztetett: a közoktatásban három témahetet is tartanak, a fenntarthatóság, a digitalizáció, valamint a pénzügy és vállalkozás területén, ezek célja, hogy a fiatalokat felkészítse az előttük álló kihívásokra. Kiemelte, hogy a fenntarthatósági témahét az ENSZ fenntartható fejlődési célok népszerűsítését szolgáló kezdeményezéséből ered.Planet Budapest 2021: üzleti fordulatot is hoz a fenntarthatóság (x)
Üzleti fordulatot is hoz a fenntarthatóság. Mindezt jól mutatja, hogy a fenntarthatósági technológiák fejlesztésével foglalkozó szektorok növekedése 2030-ig elérheti az évi 25 százalékot is, illetve hogy ma már globálisan a befektetők több mint 50 százaléka veszi figyelembe pénzügyi beruházási döntéseinél a környezeti, társadalmi és vállalatirányítási szempontokat is. A Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó egyik tematikai fókuszpontja éppen annak bemutatása, hogy a fenntarthatóság ma már nemcsak kihívás, hanem gazdasági lehetőség is. A visegrádi országok közös fenntarthatósági rendezvényét Budapesten rendezik meg.Parkot, iskolaudvart adnának el, erdőbe építenének lakóparkot az ellenzéki önkormányzatok
A 2019-es önkormányzati választások után a liberális-baloldali ellenzéket támogató civil és zöld csoportok aktivizmusa alábbhagyott – na persze nem a problémák szűntek meg, hanem a politikai célok valósultak meg. A szivárványkoalíció prominensei elégedetten dőltek hátra, a környezetvédelem, a zöldterületek problémáit öt évre letudták. Úgy gondolták, hogy a civileket és a zöldeket majd a kormány szokásos támadásával fizetik ki, a fölös energiáikat a klímakatasztrófába és a Paks II-be csatornázzák be.Magyarország a környezetvédelem és a gazdasági versenyképesség területén az elsők között van Európában
Minden bizonnyal a következő évtizedek meghatározó kérdése lesz, hogyan reagálnak a kormányok a környezeti változásokkal kapcsolatos kérdésekre, hogyan állnak bolygónk megóvásának különféle eszközeihez. Európában viszonylagos konszenzus alakult ki a jövőről, ám a jobb és a baloldalnak természetesen más-más a narratívája a kérdésben. Bár a liberálisok sokáig szerették volna saját ügyükként kezelni a környezetvédelmet, a teremtett világ megóvása mindig is a keresztény értékek közé tartozott. A Reaktor és a Klímapolitikai Intézet előadásában Schmuck Erzsébet, LMP-es politikus, az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának elnöke, illetve Steiner Attila (k), zöld ügyekért felelős államtitkár vitázott.Lebegő Kikötő, plasztikkajak, mobil Műanyag Műhely - Kihagyhatatlan újdonságokkal készülnek a nyárra a Tisza-mentő kalózok
A PET Kupa indulása óta egyfajta környezettudatos gondolkodásra nevelő, a Tisza, Bodrog természeti szépségeire, környezetének kulturális értékeire a figyelmet felhívó misszióvá bővült, eredetileg azonban egy játékos, vagány köntösbe bújtatott kezdeményezés volt, amely nem mellőzte, és a mai napig nem mellőzi a kemény munkát, a tulajdonképpeni hulladékgyűjtés kosztól sem mentes évenkénti elvégzését. "Azt tisztán kell látni, hogy a ciánszennyezés után nem állt meg a folyóink károsítása, tényleg mindig jön valami" – fogalmazott Molnár Attila Dávid, kiemelve, hogy a klímaváltozás hatására az egyre nagyobb áradások, majd alacsony vízállás mellett az emberi tényező is nagyban befolyásolja a folyók minőségét. A természetfilmest, a PET Kupa egyik alapító főkalózát éppen munka közben értük utol, arról érdeklődve, mivel készülnek idén a PET Kupa szervezői.Szijjártó: a környezetvédelmi kihívásokat a világjárvány sem szoríthatja háttérbe
A környezetvédelmi kihívásokat a világjárvány okozta gazdasági, egészségügyi nehézségek sem szoríthatják háttérbe – mondta a külgazdasági és külügyminiszter az Ökoindustria környezetipari szakkiállítás szerdai virtuális megnyitóján.Ajánljuk még

















