kosztolányi dezső
Irodalmi kuriózum – A Pannon Egyetem megszerezte az 1049 darabból álló Csáth–Kosztolányi-hagyatékot
A kulturális élet igazi mérföldkövének számít, hogy a Pannon Egyetemért Alapítvány egy magánszemélytől meg tudta vásárolni a szabadkai unokatestvér író páros, Csáth Géza és Kosztolányi Dezső hagyatékának több kisebb gyűjteményből álló, összesen 1049 darabból álló részét. A gyűjteményben olyan kéziratok, gépiratok, fotók, régi levelek, novellák és töredékek is szerepelnek, amelyek nemcsak irodalmi szempontból jelentősek, hanem segítik az írók korának megismerését, megértését. A Csáth–Kosztolányi-hagyatékot pénteken, ünnepélyes keretek között mutatták be a Pannon Egyetem könyvtárában. Az egyetem és az Országos Széchenyi Könyvtár együttműködési megállapodást kötött, amelynek értelmében az egyetem szakmai támogatást kap a gyűjtemény katalogizálásához. Az eseményen Navracsics Tibor uniós fejlesztésekért felelős miniszter, a Pannon Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke azt mondta, Csáth Géza és Kosztolányi Dezső egyszerre képviselték az európaiságot és a magyarságot. Műveik kiválóan mutatják be azt a magyar életérzést, amelyről hisszük, hogy Európa elemi része, és amellyel mi, magyarok gazdagítjuk Európát. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Bayer Zsolt: A hernyó vallomása
"Én soha nem leszek a másik oldalon. Ez a családom, ez a kötődésem, ez a szocializációm" - mondta Magyar Péter a Fideszről. Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott.