különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés
Brutális kegyetlenséggel végeztek egy svéd kislánnyal "fiatalok"
Persze, tudjuk, álprobléma. Álprobléma volt akkor is, mikor a migránsbandák kézigránátokkal támadtak egymásra Svédországban, és most is, amikor már bevándorló hátterű lányok is gyilkolnak, csak hogy "jobb színben" tűnjenek fel az erőszakos csoportok szemében.Elfogták a pozsonyi férfit, aki meggyilkolta élettársát és kivágta a nő belső szerveit (+18)
Bestiális kegyetlenséggel gyilkolta meg egy férfi élettársát Szlovákiában. Az elkövető miután végzett áldozatával, összevagdosta a nő testét és kivágta belső szerveit.Jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték a sályi gyilkost
Nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a sályi emberöléssel vádolt férfit pénteken a Debreceni Ítélőtábla, helyben hagyva ezzel a Miskolci Törvényszék elsőfokú határozatát – tájékoztatta a táblabíróság szóvivője az MTI-t. Fórizs Ildikó közölte: a férfi legkorábban 30 év elteltével bocsátható feltételes szabadságra, a közügyektől tíz évre eltiltották.Letartóztatták az albertirsai családirtót
Elrendelte a Budakörnyéki Járásbíróság kedden annak a férfinak a letartóztatását, aki a múlt hét végén a gyanú szerint egy vascsővel agyonverte a feleségét és megfojtotta a 3 éves, közös lányukat, majd öngyilkosságot kísérelt meg a Pest vármegyei Albertirsán. Mint kiderült, a férfi ellen a felesége korábban távoltartási végzést kért, amit el is rendelt a bíróság. A Budapest Környéki Törvényszék azt közölte, hogy a kényszerintézkedést az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézményben kell végrehajtani.Letartóztatták a mezőhegyesi gyilkost
Emberölés bűntette miatt szombaton egy hónapra elrendelték a letartóztatását annak a mezőhegyesi férfinak, aki csütörtökön halálra verte, majd benzinnel felgyújtotta egy ismerősét – közölte szombaton a Békés Megyei Főügyészség.Életfogytiglanra ítélték Szilágyi István fiát
Megszületett az elsőfokú, egyelőre nem jogerős ítélet Szilágyi István meggyilkolásának ügyében. Mint ismert, a színészt a vádak szerint saját fia ölte meg brutális kegyetlenséggel még 2020 májusában. Sz. Péter a tárgyaláson nem ismerte el tettét.Kikötözte és halálra szurkálta a féltékeny nő volt szeretőjét Gödöllőn
Az ügyészség szerint 2020. április 1-jén a sértett és az elkövető a férfi gödöllői otthonában összeveszett, majd a nő egy késsel a ház folyosóján megsebesítette a férfit. Ezután a férfit a hálószobában lévő ágyhoz kötözte és a felsőtestén legalább ötvenszer megszúrta, illetve megvágta. A férfi az elszenvedett sérülések következtében meghalt. A Pest Megyei Főügyészség a nő ellen különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat.Elfogták a monori gyilkossággal gyanúsított férfit
A nyomozók két napon belül elfogták a monori gyilkossággal gyanúsított férfit – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kedden, a police.hu oldalon.Ítélet született a kétéves nevelt fiát agyonverő férfi ügyében
Tizennyolc év fegyházra és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte a Fővárosi Törvényszék azt a tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolt pesterzsébeti férfit, aki 2018 januárjában gyakorlatilag agyonverte a kétéves nevelt kisfiát.Ajánljuk még