Az Iszlám Állam visszaszorult, most már Irak és a kurdok között puskaporos a hangulatPPestiSrácok.hu Forró drót 2017 október 12.
Jöhet a kurd függetlenség: minden borulhat a mai népszavazás utánDezse Balázs Világugar 2017 szeptember 25. Ma tartják Kurdisztánban azt a rég megálmodott referendumot, amely a kurd régiók állami szintű függetlenségéről szól. Az első Öböl-háború óta autonómiát évező kurdok már 2005-ben tartottak egy statisztikai jellegű népszavazást, majd 2014-ben az Iszlám Állam elleni harc miatt el kellett halasztani az „éles” változatot. A PestiSrácok.hu-nak a Magyarországon Élő Kurdok Egyesületének elnöke, Raouf Hallo elmondta, 90 százalék a valószínűsége, hogy érvényes lesz a népszavazás, az eredményt pedig néhány éven belül mindenki kénytelen lesz elismerni a jelenlegi fenyegetőzések ellenére. A referendum mindenképpen felforgatja majd a régió jelenlegi „rendjét”.
Harci repülőgépekkel támadtak kurd célpontokat Irakban és Szíriában a törökökPPestiSrácok.hu Forró drót 2017 április 25. Török harci repülőgépek kurd harcosok állásaira mértek légicsapásokat keddre virradóra Észak-Irakban és Szíria északkeleti részén - közölte a török hadsereg, amely szerint ezzel a hadművelettel akadályozzák meg a kurd harcosok, fegyverek, lőszerek és robbanóanyagok beszivárgását Törökországba.
Horror Németországban: a nyakánál fogva húzta kocsijával a feleségét a kurd férfiPPestiSrácok.hu Forró drót 2016 november 21.
Gülen mellett a kurdoknak is keményen nekimegy ErdoğanPPestiSrácok.hu Forró drót 2016 november 4. Törökországban a hatóságok csütörtökről péntekre virradó éjjel őrizetbe vették a kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) két társelnökét és 9 parlamenti képviselőjét, mert nem voltak hajlandóak vallomást tenni egy „terrorista propagandához” kapcsolható bűntényről. Néhány órával később robbanás történt a kurd „fővárosnak” számító Diyarbakırban, amelyben legkevesebb egy ember meghalt, több mint harminc megsebesült.
Pokolgép robbant Törökországban, egy kurdok lakta városbanPPestiSrácok.hu Forró drót 2016 augusztus 18.
Véres merénylettel torolta meg az Iszlám Állam a kurd hadisikereketPPestiSrácok.hu Forró drót 2016 július 27.
A Közel-Kelet következő időzített bombája: a kurdok Exkluzív 2016 július 22. A Közel-Keleten gyakran összefolyik a külpolitika és a belpolitika, a vallási, etnikai és persze gazdasági érdekek mentén kitörő konfliktusokban sokszor követhetetlen, hogy ki kivel van és miért. Ebben az örök háborús térségben a híradásokat napok óta uraló Törökország az egyik legerősebb játékos. Most a puccs a húzótéma, ám Erdoğan elnök külföldön és belföldön egyaránt olyan aktív politikát folytat, hogy mindig történik valami az országával. Van azonban valami, amin mindig megakad a törökök szeme, bármelyik közel-keleti szomszédjuk felé néznek: a kurdok. A török-szír-iraki-iráni határvidéken élő 30-40 milliós lélekszámú népnek nincs saját állama, ez pedig olyan feszültségeket szül folyamatosan, hogy akár ők lehetnek a jövőbeli híradók főszereplői.
Embervadászat a cigánysoron: hálás téma, állami támogatássalPPestiSrácok.hu Az alvilág titkai 2012 május 8.
Malaca volt az MSZP-vel – A szövetségi elnök zsíros tanácsaiPPestiSrácok.hu Magyar ugar 2012 szeptember 26.
A kecskén túl – Simicska Lajos és a Közgép-közeli üzlettárs terjeszkedése a BakonybanPPestiSrácok.hu Magyar ugar 2012 május 21.