A negyed óra alatt kapott három gólra nem volt válasza a Fradinak, amely ezzel elbúcsúzott a nemzetközi porondtól – Labdarúgó EL: Viktoria Plzen–Ferencváros 3–0 (3–0)KAKovács Attila Exkluzív február 20. Hiába a hazai pályán múlt héten szerzett előny, kiesett a Ferencváros a labdarúgó Európa Ligából, miután a mai visszavágón 3–0-ra kikapott a Viktoria Plzen csapatától. A magyar bajnok ezzel, bár örvendetes módon állva maradt tavaszig, nem jutott be a legjobb tizenhat közé, igaz, a két meccsen látottak alapján egyértelműen kijelenthető, hogy jobb csapattól kapott ki.
Ismét a jobbik arcát mutatta a Fradi, sikerült is előnyt szereznie az első felvonáson! - Labdarúgó Európa Liga: Ferencváros–FC Viktoria Plzen 1–0 (1–0)KAKovács Attila Exkluzív február 13. A Ferencváros változatos, jó iramú, izgalmas mérkőzésen legyőzte a cseh Viktoria Plzen együttesét a labdarúgó Európa Liga mai játéknapján. A párharc első felvonásán aratott győzelem után egy hét múlva, Csehországban kell megőrizni ezt az egygólos előnyt, amely azonban nem lesz könnyű, ugyanis a Fradi nem számíthat majd a ma sárga lapot begyűjtő és ezzel eltiltás alá kerülő gólfelelősére, Varga Barnabásra.
A Viktoria Plzen testén keresztül vezet az út a Fradi merészebb kupaálmai feléKAKovács Attila Sport január 31. Lezajlott az Európa Liga egyenes kieséses szakasza első körének sorsolása. Az alapszakasz utolsó fordulójának mérkőzései után kiderült, hogy – köszönhetően a tegnap esti, AZ Alkmaar elleni győzelemnek is – a Ferencváros révén mi, magyarok is érintettek leszünk a folytatásban. Amint az a mai sorsoláson kiderült, a magyar bajnok a cseh Viktoria Plzen ellen mérkőzik majd a kupasorozat következő fordulójában.
Nagyszerű helyzetkihasználással meglett a nagyon fontos győzelem! - Labdarúgó Európa Liga: Ferencváros–AZ Alkmaar 4–3 (3–0)KAKovács Attila Exkluzív január 30. Bár a hajrában született két holland gól szorossá tette a végeredményt, összességében a fegyelmezett védekezés kiváló helyzetkihasználással párosult a Ferencvárosnál a labdarúgó Európa Liga csoportkörének utolsó fordulójában, amelynek révén a magyar bajnok legyőzte a holland AZ Alkmaar csapatát. A Fradi ezzel bebiztosította helyét a második számú európai kupasorozat folytatásában, ahol februárban folytatja majd szereplését, immáron az egyenes kieséses szakaszban.
Káprázatos kupaszereplés: zsinórban harmadszor is győzött a magyar bajnok! - Labdarúgó Európa Liga: Ferencváros–Malmö FF 4–1 (2–1)KAKovács Attila Sport 2024 november 28. A Nice hazai és a Dinamo Kijev semleges pályán történő legyőzése után ma este a svéd bajnok Malmö FF várt a magyar bajnokra a labdarúgó Európa Liga csoportkörében. Pascal Jansen legénysége gyönyörű gólokat szerezve, olykor szemre is tetszetős játékkal magabiztos győzelmet aratott, így továbbra is él az esélye annak, hogy továbbjut a csoportkörből a tavasz elején kezdődő rájátszásba.
Kiütéses győzelem: hamburgert csinált a Dinamóból a Fradi Hamburgban! - Labdarúgó Európa Liga: Dinamo Kijev–Ferencváros 0–4 (0–0)KAKovács Attila Sport 2024 november 7. Semleges pályán, Hamburgban lépett pályára a Ferencváros a labdarúgó Európa Liga mai játéknapján, ellenfele a Dinamo Kijev volt. A Ferencváros eddigi legnagyszerűbb játékával rukkolt elő az idényben, ami hatalmas győzelmet eredményezett. Az első negyedóra végén megfogyatkozó ukránokat a második félidőben begyűrte a Fradi, így megszerezte második győzelmét is az Európa Liga főtábláján!
A Fradi ellenfelén gúnyolódott a Trollfoci oldala, Kubatov Gábor nem hagyta szó nélkül a portál kekeckedésétGÁGulyás Áron Sport 2024 október 25. Mint lapunk beszámolt róla, csütörtökön a Nizza ellen megszerezte első győzelmét a Ferencváros a labdarúgó Európa Liga idei kiírásának főtábláján. A Fradi ellenfelét a Trollfoci oldala egy gúnyos bejegyzéssel figurázta ki, degradálva ezzel a magyar csapat teljesítményét és eredményét is. A posztot Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke sem hagyta szó nélkül, csattanós választ adott a hepciás megjegyzésre.
Megvan az első győzelem, nagyon fontos sikert aratott a Fradi! - Labdarúgó Európa Liga: Ferencváros – Nice 1–0 (1–0)KAKovács Attila Sport 2024 október 24. Kapott gól nélkül lehozott meccsen, taktikus, fegyelmezett játékkal megszerezte első győzelmét a Ferencváros a labdarúgó Európa Liga idei kiírásának főtábláján. A francia bajnokság egyik élcsapata ellen olykor fölényben játszottak a zöld-fehérek, ahol nagyszerű egyéni teljesítmények is voltak. A három pont még nagyon értékes lehet a reménybeli továbbjutás szempontjából.
Még az angol tévékommentátor is kijelentette: szabályos gólt vettek el Varga BarnabástólPPestiSrácok.hu Forró drót 2024 október 4. Nem csillapodnak az indulatok a Ferencváros–Tottenham Hotspur (1–2) Európa-liga-futballmérkőzés meg nem adott Varga Barnabás-gólja nyomán. Glenn Hoddle, az egykori 53-szoros angol válogatott Tottenham-sztár, a meccset közvetítő TNT Sports szakkomentátora szerint Vargának a 17. percben fejelt gólja szabályos volt, és a The Sun, valamint a Daily Star is ebben a szellemben ír a meccsről - számolt be az Index.
Az idei kupaősz legjobb játéka is kevés volt a bravúrhoz az angol sztárcsapat ellen - Labdarúgó Európa Liga: Ferencváros-Tottenham 1-2 (0-1)KAKovács Attila Sport 2024 október 3. Izgalmas meccset játszott a Tottenham ellen a Ferencváros a labdarúgó Európa Liga főtáblájának mai játéknapján a Groupama Arénában. Bár nem sikerült a pontszerzés az angol topcsapat ellen, a mai teljesítményért - amely a legjobb volt a zöld-fehérektől az idei kupasorozatban - így is dicséret illeti a magyar bajnokot.
Embervadászat a cigánysoron: hálás téma, állami támogatássalPPestiSrácok.hu Az alvilág titkai 2012 május 8.
Malaca volt az MSZP-vel – A szövetségi elnök zsíros tanácsaiPPestiSrácok.hu Magyar ugar 2012 szeptember 26.
A kecskén túl – Simicska Lajos és a Közgép-közeli üzlettárs terjeszkedése a BakonybanPPestiSrácok.hu Magyar ugar 2012 május 21.