lakatos márk
A szexuális kizsákmányolás miatt letartóztatott javítóintézeti igazgatót korábban a Lakatos-ügyben is kihallgatták
Őrizetbe vette a rendőrség a Budapesti (Szőlő utcai) Javítóintézet igazgatóját és egy, az intézmény rendészeti vezetőhelyettesi beosztásában dolgozó fiatal nőt – írta meg május végén a Magyar Jelen. A lap úgy tudja, az intézményvezetőt már márciusban felfüggesztette a Szociális Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF), mert jelzést kaptak, hogy bántalmazásban lehet érintett. Az SZGYF akkor belső vizsgálatot rendelt el, illetve büntetőfeljelentést is tett. Információk szerint szexuális kizsákmányolással, prostitúcióval van összefüggésben az ügy, amelyben elsősorban a rendészeti vezetőhelyettes érintett, illetve általa az igazgató, akivel közeli, – belső információink szerint – élettársi kapcsolatban vannak. Szóval azt mondjátok, hogy a Pride csak egy ártatlan buli, ahol szó sincs arról, hogy a gyermekek szexuális fejlődését (is) befolyásolnák? - Akkor ezt olvassátok el
Az Országgyűlés döntött: innentől kezdve tilos hazánkban a szexualitás öncélú ábrázolása. Ennek értelmében mostantól csak olyan gyűlés tartható meg, amely tekintettel van a gyermekek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez való jogára. Mindez tehát azt jelenti, hogy abban a ripacskodós, fecskében vonaglós, gyakorlatilag közszeméremsértő formájában idéntől már nem lehet Pride felvonulást tartani Magyarországon. Persze a Steiner Kristóf “vezette” homoszexuális lázadók nem értik, hogy a gyermekekre leselkedő veszély hol is rejlik a vonaglásukkal és Lady Gaga dallamaival felfűtött felvonuláson. Mi azonban most utánajárunk és felvilágosítjuk a felháborodott vonulókat, hogy miért is kéne a szexualitást a középpontba helyező eseményeket legalább zárt körben, de inkább a négy fal között csinálni. Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?