lmp
Tarlós visszautasítja az MSZP–LMP–Párbeszéd rágalmait
Visszautasítja Tarlós István az MSZP–LMP–Párbeszéd azon állítását, hogy kiárusították volna a főváros vagyonát. A korábbi főpolgármester szerint éppen hogy visszavásárolták a szocialisták és a szabad demokraták által korábban elkótyavetyélt vízműveket, és ugyanezt kezdeményezték a csatornázási művek esetében. A 2010 előtt kötött metrószerződések módosításával pedig több tíz milliárdot szereztek vissza Budapestnek.Az ellenzéki pártok az államalapítás ünnepén ismét remekeltek – ja, nem
Miközben a kormánypártok az ünnep nemzetteremtő és megtartó erejéről értekeztek az államalapítás kapcsán, az ellenzék hozta a tőlük megszokott stílusban írt, kormányváltásról szóló, rendkívüli nemzeti érzelemmel átszőtt gondolatokat. Ja, nem. Ők leginkább a kormányváltásról, a túl drága és környezetszennyező tűzijátékról írtak Szent István napján. A kebelbaráttá vált Jobbik és Demokratikus Koalíció persze nem feledkezett meg arról sem, hogy megfenyegesse a kormánypárti politikusokat – viszonylag kedves, hogy most legalább a magyarok többségét nem akarták bebörtönözni. Jakab Péter pedig odáig jutott a Gyurcsánnyal való azonosulásban, hogy saját gondolat helyett Dobrevné férjének péntek reggeli posztjából idézett, majd azért mégiscsak önmagára talált, gondolatban bebörtönzött minden fideszest és egy új államalapításról is vizionált. A liberálisok – ragaszkodva az önmagukról kreált képhez – kormányváltó erőként írtak magukról, míg az MSZMP utódpártja szabadságról és demokráciáról oktatta ki a magyarokat. És persze megmagyarázták azt is, hogy a keresztény-konzervatív kormányzás Szent István tanaival ellentétes.Demeter Mártát a jövőbeni jobbikos párttársai korábban még kemény szavakkal illették, pedig az apukája már akkor is jobbikos volt
Hazaértél! Üdv itthon Márti – írja a jobbikos Szilágyi György leendő párttársa, az LMP-s Demeter Márta közösségi oldalán, a képviselőnő azon szándékára reagálva, miszerint, ha mandátumot szerez 2022-ben az országgyűlési választáson, akkor a Jobbik frakciójába ül majd be. Szilágyi reakciója azonban azért is érdekes, mert pár éve ugyanez a Szilágyi még azt mondta, hogy nincs szükségük egy bukott párt politikusára, ami alatt az éppen akkor a szocialista pártot faképnél hagyó Demeterre gondolt. Most viszont tárt karokkal várja, várják, ami abból a szempontból érthető is, hogy Demeter édesapja egy jobbikos alapszervezet vezetője, és így csak idő kérdése volt, mikor követi a családi mintát.Kiakadtak a szocik, az LMP-s Schmuck Erzsébet megmutatta, hogyan lehet más az adatszerzés
Nemes egyszerűséggel magukhoz ragadták és elvitték Nagykátáról az MSZP választókerületi tagnyilvántartását Schmuck Erzsébet és az egykori állampárti MSZMP-sekből álló kampánycsapat néhány tagja. A Magyar Hírlap értesülései szerint több MSZP-tag is attól tart, hogy visszaélnek személyes adataikkal, emiatt az adatvédelmi biztoshoz fordulnak.Főpolgármester úrnak inkább a saját háza táján kéne sepregetnie, mert van mit
Gál J. Zoltán Karácsony Gergely újra hősködni próbált a Facebookon, a koronavírus-járvány miatti gazdasági visszaeséssel és az államadósság mértékével próbált kampányolni a "99 százalék" nagy embere, pár dolgot azonban mintha elfelejtett volna.Az LMP elhelyezkedett Karácsony Gergely legkisebb zsebében
A párt jelenlegi vezetői Gyurcsány Ferenc valamelyik zsebét szerették volna, de annyira nem fontosak, hogy Ferenc magánál hordja őket. Mint ismert (a politika iránt túlságosan érdeklődők köreiben) az LMP az a párt, amelyet egy kivételével gyakorlatilag minden ismert arca elárult már. Schiffer András, a párt egyetlen igazi politikusának távozásával persze már végleg megszűnt az eredeti párt, de a nevet még bitorolják néhányan, persze csak azért, hogy alkalmas időben eladhassák valakinek. Valakinek, aki Ferenc nevében vásárol. Ez az ember jelen esetben az a Karácsony Gergely, aki azzal vált ismert politikussá, hogy levezényelte az LMP kettészakítását 2013-ban, a 2014-es országgyűlési választások előtt.Visszatért a tékozló fiú: a pártot szétszakító Karácsony ismét az LMP-nél próbálkozik (videó)
Visszatért az LMP-s akolba Karácsony Gergely, aki 2013-ban kilépési hullámot indított el a zöldpártban, teljesen szétszakítva azt, hogy aztán létrehozza a mérhetetlen támogatottságú, de külföldön annál jobb bekötöttséggel rendelkező Párbeszédet. A főpolgármester miniszterelnök-jelölt-jelöltségét ugyanis az LMP is támogatja, amely nagyon úgy tűnik, hogy mára már önálló jelölt állítására is képtelen, ezért inkább beálltak a közösségüket néhány éve szétszakító Karácsony mögé. Erről, na meg a hiányzó konkrétumokról is kérdeztük volna Karácsonyt, akit pártállami időket idéző védelemmel zártak el a sajtótól, majd menekítettek ki a sajtókérdések elől. Helyette az LMP még megmaradt tagjaitól szerettük volna megtudni, hogyan állhattak be a pártszakító főpolgármester mögé, valamint arra, hogyan fér meg a zöld mellett a vörös, vagyis az MSZP a "környezetbarát" koalícióban. Utóbbi kapcsán Ungár Péter adott betekintést a baloldali összefogás természetével kapcsolatban, amikor úgy fogalmazott: nem akar rosszat mondani fontos szövetségeseiről – ezek szerint jót pedig nem nagyon tudott volna. További érdekes nyilatkozatok fenti videónkban! Itt pedig Karácsony beszéde a saját fb-oldaláról:Újabb harc a szivárványkoalícióban: nekiment Niedermüller Péternek az LMP
Nagyon nem elegáns dolog, amikor az Erzsébetvárosi Piacüzemeltetési Kft. a személyes adatok kitakarására hivatkozva 110 óra munkaerő-ráfordítás ellentételezéseként 484 000, azaz négyszáznyolcvannégyezer forint költségtérítést állapít meg, ellehetetlenítve a tényfeltáró újságírást – szállt bele Niedermüller Péterbe az LMP. A zöldpárt budapesti elnöke, Ferenczi István legutóbb azzal került a hírekbe, hogy útdíjat vezetne be Budapesten, most viszont a VII. kerületi DK-s polgármestert kritizálta.Most kapaszkodjunk meg! – Az LMP szerint Orbán példát vehetne Karácsonyról
Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke szombaton online sajtótájékoztatón közölte: arra szólítják fel a kormányt, hogy a választópolgárokat dilettánsnak néző, újabb nemzeti álkonzultációt népszerűsítő plakátkampány helyett tegyen lépéseket az átoltottság bővítésére. Ugyanis miközben a koronavírus-járvány negyedik hulláma fenyeget, még mindig csaknem 2,5 millió felnőtt nem kapott oltást – tette hozzá. Az ellenzéki politikus kiemelte: a koronavírus-járvány várható negyedik hullámára a kormánynak fel kellene készítenie az országot, mert az eddig meghozott intézkedések szerintük nem elégségesek.Ajánljuk még

















