lőszerszállítás
GEOrgPOLITIKA – Eldőlt: Trump és Biden küzdenek az ovális irodáért
Mindkét elnökjelölt megszerezte a szükséges szavazatokat az előválasztáson, így a Demokrata Párt színeiben Joe Biden, a republikánus párt választottjaként Donald Trump indul harcba az elnöki székért. Trump már ki is hívta Joe Bident egy elnökjelölti vitára.Norvégia több mint 150 millió dollárral támogatja a lőszervásárlást Ukrajnának
Norvégia 1,6 milliárd norvég koronával, azaz 153 millió dollárral támogatja azt a cseh kezdeményezést, amely arra irányul, hogy Ukrajna nagy kaliberű tüzérségi lőszerekhez jusson – jelentette be Jonas Gahr Støre norvég miniszterelnök csütörtökön.Csehország mintegy 800 ezer lövedék finanszírozását biztosította Ukrajna számára
Mintegy 800 ezer lövedék finanszírozását biztosítottuk Ukrajna számára – idézte Petr Pavel cseh elnököt a CTK hírügynökség és a cseh állami televízió csütörtökön.A cseh kormányfő az EU-n kívülről szerezne lőszert Ukrajnának
A négy visegrádi ország egyetért abban, hogy Ukrajnának segítségre van szüksége, de annak formáját eltérően ítélik meg – derült ki a prágai kormányfői csúcstalálkozó utáni sajtótájékoztatón. Petr Fiala cseh, Donald Tusk lengyel, Orbán Viktor magyar és Robert Fico szlovák kormányfő egyaránt leszögezte, hogy két alapvető tézisben a visegrádiak között egyetértés uralkodik.Borrell azt ígéri, az EU több mint egymillió lőszert ad Ukrajnának idén
Az Európai Unió az év végéig 1 millió 155 ezer lőszert biztosít Ukrajnának – jelentette ki Josep Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője szerdai, kijevi sajtótájékoztatóján.Borrell bejelentette: Ukrajnának sürgősen lőszerekre van szüksége
Ki kell pótolni az ukrajnai háborúban szemben álló felek között a tűzképesség tekintetében mutatkozó rendkívüli aránytalanságokat, Ukrajnának sürgősen lőszerekre van szüksége - jelentette ki az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben szerdán.Nocsak! – Kezd megváltozni az Európai Tanács elnökének véleménye az Ukrajnának ígért lőszerekről
Kihívást jelent az Európai Unió azon ígéretének teljesítése, mely szerint tavaszig leszállít egymillió 155 milliméteres lőszert Ukrajnának, a vállalás teljesítése "valamivel több időt vesz igénybe" - közölte Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben, az Európai Védelmi Ügynökség (EDA) éves konferenciáján csütörtökön. Kiemelte, hogy az orosz agresszióra válaszul és Ukrajna megsegítésére az Európai Unió rekordidő alatt fogadta el a lőszergyártást támogató intézkedését a termelés felgyorsítására.Az EU tavaszra leszállítja az Ukrajnának ígért egymillió lőszert
Az Európai Unió képes betartani azon ígéretét, hogy tavaszra leszállítja az Ukrajnának ígért egymillió darab 155 milliméteres lőszert – jelentette ki az Európai Bizottság belső piacért felelős biztosa Strasbourgban, kedden.Ismét sértegetnek az ukránok: Kuleba szerint siralmas állapotban van a Nyugat védelmi ipara
Dmitro Kuleba egy interjúban úgy fogalmazott: elismeri, igazak azok a nyugati lapokban megjelent jelentések, miszerint a jövő évi egymillió tüzérségi lövedék leszállítására vonatkozó vállalásokat a nyugati országok nem fogják tudni teljesíteni Ukrajna felé. Ez pedig Kijevben megkongatta a vészharangokat a külügyminiszter elmondása szerint – írja a Telegraf ukrán hírportál.Ajánljuk még