m. richárd
Kamu igazolással akarta átverni a rendőröket M. Richárd - Újabb ügyben vették elő a Dózsa György úti kabrióst
Kamu munkáltatói igazolással akarta átverni a rendőröket a kijárási tilalmat megszegő M. Richárd, ezért a hatóság újabb bűncselekménnyel gyanúsította meg a Dózsa György úti halálos baleset okozása miatt elsőfokon négy évre ítélt férfit – tudta meg a PestiSrácok.hu. A jelenleg letartóztatásban ülő M. Richárdot hamis magánokirat felhasználásával gyanúsítják a BRFK munkatársai.Ezúttal vesztegetés vádjával áll bíróság elé M. Richárd
Hétfőn tartja M. Richárd vesztegetési ügyében az előkészítő ülést a bíróság. A kecskeméti maffiaper miatt ismertté vált férfi terhére többek között azt róják, hogy le akarta fizetni a Dózsa György úti halálos baleset miatt indult nyomozás vezetőjét. A csavar a történetben, hogy M. Richárdot átverték, mert aki azt ígérte, hogy lefizeti a rendőrt, a pénzt zsebre vágta. Az ügyészség három év hat hónapot kér M. Richárdra, ha elismeri a bűncselekmény elkövetését. Az ügyről bővebben itt olvashatnak.Letartóztatásban marad M. Richárd
Bűnismétlés veszélye miatt tartotta fenn a négy évvel ezelőtti két halálos áldozattal járó Dózsa György úti közlekedési baleset vádlottja, M. Richárd letartóztatását a Fővárosi Ítélőtábla.Fordulat: a bíróság elrendelte M. Richárd letartóztatását
Elrendelte a Fővárosi Törvényszék a Dózsa György úti halálos baleset okozása miatt elsőfokon négy évre ítélt M. Richárd letartóztatását – tudta meg a PestiSrácok.hu. Az ügyészség korábban is következetesen amellett érvelt, hogy M. Richárdot le kell tartóztatni, de a bíróság idáig elnéző volt a vádlottal. M. Richárd egyébként többször is megszegte már a bűnügyi felügyeletet, ráadásul a kényszerintézkedés alatt újabb bűncselekményt is elkövetett, amikor szilveszter napján drogozáson kapták a rendőrök. A Fővárosi Főügyészség ezért kezdeményezte, hogy M. Richárd rácsok mögé kerüljön. A döntés nem jogerős, de azt azonnal végrehajtják, a férfinél meg is jelentek a rendőrök és "elkísérték" a börtönbe.A rendőrség oszlatta fel M. Richárd szilveszteri drogpartiját
Kábítószer-birtoklással is meggyanúsították a Dózsa György úti halálos baleset miatt nem jogerősen négy évre elítélt M. Richárdot, emiatt az ügyészség a letartóztatását indítványozza – derült ki a fővárosi főügyész portálunknak küldött közleményéből. Sajtóhírek szerint a kecskeméti maffiaper korábbi elítéltjét és több társát M. Richárd Nyugati téri étterméből állították elő.Elrendelte M. Richárd bűnügyi felügyeletét a Fővárosi Törvényszék
A Fővárosi Törvényszék elrendelte a Dózsa György úti, két halálos áldozatot követelő baleset ügyében első fokon, nem jogerősen 4 év szabadságvesztésre ítélt M. Richárd bűnügyi felügyeletét: a vádlott Budapest és Pest megye közigazgatási határát csak engedéllyel hagyhatja el.Nagy ívben tesz a korlátozásokra M. Richárd, a rendőrök egy újpesti konditeremben érték tetten
Úgy tűnik, hogy nem igazán érdeklik a Dózsa György úti halálos balesetért elsőfokon négy évre ítélt M. Richárdot a Magyarországon érvényes, koronavírus elleni intézkedések és korlátozások. A Bors arról a portálunknak is megerősített információról írt, hogy a 43 éves férfi ezúttal egy olyan újpesti konditeremben edzett, ami a koronavírus miatt hozott intézkedések értelmében nem lehetett volna nyitva.Újabb vád M. Richárd ellen: rendőrt akart lefizetni, hogy elsikálják az ellene indított nyomozást
Vesztegetéssel, befolyással üzérkedéssel és közokirat-hamisítással is megvádolta az ügyészség a Dózsa György úti halálos baleset okozása miatt nemrég elsőfokon négy évre elítélt M. Richárdot. A kecskeméti maffiaper egykori érintettjének terhére többek között azt róják, hogy az ellene indult nyomozás befolyásolásáért rendőrt akart lefizetni. A csavar a történetben, hogy végül M. Richárdot átverték, mert akinek a pénzt eljuttatta, semmilyen kapcsolatban nem állt az egyenruhásokkal. Az ügyről korábban portálunk is írt, erről bővebben itt olvashatnak.A két ember halálát okozó M. Richárdot jogosítvány nélküli vezetésen kapták
A három évvel ezelőtti súlyos közúti balesetet okozó M. Richárdot néhány napja rendőrök igazoltatták. A férfinek nem volt vezetői engedélye, nem is lehetett, hiszen bírósági eljárás van ellene folyamatban, amelynek jogerős ítéletéig bevonták a vezetői engedélyét.Ajánljuk még