magyar nemzet
Apáti Bence: Szabó lincshangulatot szít és a Magyar Nemzet ellen hergel
Apáti Bence publicista a Magyar Nemzetben közölt legutóbbi publicisztikájában írt Szabó Tímea párbeszédes politikus legújabb, lincshangulatot keltő tettéről. A minap például Toót-Holló Tamás és Szikszai Péter fényképét tette ki a közösségi oldalára és arra kérte 133 ezer követőjét, hogy mondják meg, mit érdemelnek. A Karácsony Gergely párttársa által felhergelt kommentelők a legválogatottabb módon szidalmazzák azóta is a Magyar Nemzet kollégáit, és a visszafogottabbak verést, foglalkozásuktól való eltiltást javasolnak, de a többség ezzel sem lenne elégedett: életfogytig tartó börtönbüntetést is vizionálnak – fogalmaz Apáti.Lelepleztük a Szemkilövetőt – A Hír TV és a Magyar Nemzet sajtótörténelmet írt 2006-ban
A kétezres években kezdett kiépülni az a jobboldali, nemzeti média, amely valamennyire ellensúlyozni tudta a posztkommunista fölényt és hazugságáradatot. A Magyar Nemzet és a Hír TV rengeteget tett azért, hogy a Medgyessy–Gyurcsány–Bajnai hármas vezette rablógárda visszaéléseit megismerje az ország, már aki nyitva tartotta a szemét. A nagy idő 2006-ban, az onnantól Szemkilövetőnek is gúnyolt és félt Gyurcsány Ferenc ámokfutása idején jött el. A Hír TV-s Császár Attila és társai tudósításai nélkül sohasem derült volna ki az igazság, az, ahogyan Gyurcsányék Kádárékat idézve törtek saját népükre. „Fletó” még mindig itt rontja a levegőt, de az Öreg nem felejt, Médiaháború, 32. rész.Varga Judit: nem ideológiáról, hanem hús-vér emberek problémáiról tárgyalunk
Magyarország egyetért azokkal a célokkal, amelyeket a Portóban tárgyalt cselekvési terv kitűz maga elé. A foglalkoztatottság folyamatos növelése, a hatékony felnőttképzés és a szegénység elleni küzdelem a prioritásaink között szerepelnek. Kellő szerénységgel tudjuk jelezni a csúcstalálkozón, hogy a magyar kormány a szóban forgó célokat jóval korábban elkezdte megvalósítani, így jó példát tud mutatni az európai partnereknek. 2030-ra szeretnénk azok közé az európai országok közé tartozni, ahol a legjobb élni, dolgozni és gyermeket nevelni – fogalmazott Varga Judit a Magyar Nemzetnek adott interjújában.Trócsányi László: el kell vetni az Európai Egyesült Államok gondolatát
El kell vetni az Európai Egyesült Államok ideológiai gyökerű elképzelését – vélekedett Trócsányi László, a Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselője a szombati Magyar Nemzetben. A politikus szerint Európa a sokszínűség kincsestára, az európai integráció története látványos sikerekben és lesújtó kudarcokban egyaránt bővelkedik.Pénzügyminisztérium: folytatódik az adócsökkentés
Jövőre folytatódik az adócsökkentés politikája – nyilatkozta a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára a Magyar Nemzetnek. A szombati lapszámban megjelent cikkben Izer Norbert azt mondta, hogy olcsóbb lesz a foglalkoztatás, tovább mérséklődik a munkavállalók után fizetendő teher. Az újraindításhoz kevesebb adó kell.Közölte álláspontját a Magyar Nemzet is a Petry-ügyben
Terjedelmes cikkben reagált a Magyar Nemzet szerkesztősége Petry Zsolt, Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott interjújára, melyben azt kifogásolta, hogy a korábbi botrányt kirobbantó interjúban a Magyar Nemzet nem közölte minden mondatát. A lap továbbá azt írja, részükről lezárnak tekintik az ügyet, de hangsúlyozták azt is, hogy hangfelvételt készítettek a beszélgetésről, amit Petry érdekében nem kívánnak nyilvánosságra hozni.Grószék rettenetes terve: karhatalommal verték volna le a készülő rendszerváltást – A Magyar Nemzet újjászületése
Nagy sivalkodás volt, amikor 2000 tavaszán elindult az új Magyar Nemzet, amely a vállalható nemzetesekkel egyesült Napi Magyarország volt. A munkásőr hátterű Avar Jánosékra és a moszkvai tudósító Martin Józsefékre már nem volt szükség. A Nemzet több nagy cikkel jelentkezett, Stefka István főmunkatársként főleg ötvenhatos anyagaival (akkor ez még nem volt olyan támogatott téma) és azokkal az interjúkkal „tűnt ki”, amelyeket a régi nagy halakkal készített. Az is kiderült, hogy a kommunista főkáderek hálózata nagyon is létezett, minden anyagot leegyeztettek egymással, és csak akkor jelenhettek meg, ha mindenki rábólintott. Mégis nagy idők voltak, az új Magyar Nemzet megszületésének pillanatai. Médiaháború – 31. rész.Végső nyugalomra helyezték Swendt Pált, a Magyar Nemzet munkatársát
Végső nyugalomra helyezték pénteken 11 órakor az Óbudai temetőben Swendt Pált. A Magyar Nemzet belpolitikai rovatvezető-helyettesét, újságíróját családja, barátai és kollégái kísérték utolsó útjára. A kiváló újságíró a 2019-ben újrainduló Magyar Nemzet egyik alapembere volt.Gyurcsány útja a hatalomba – Így emelkedett fel a DK és így tette félre Gyurcsány az ellenfeleit
A Magyar Nemzet Gyurcsány Ferenc életét, politikai pályafutását és a felszín alatt megbúvó, a nyilvánosság számára kevéssé ismerhető összefüggéseket bemutató sorozatának hatodik részében az ex-miniszterelnök 2009-es bukása óta eltelt időszakot és a nagy visszatérés idejét mutatják be. Bár 2009-ben még sokan úgy gondolták, hogy az országot eladósító Gyurcsány hamarosan végleg eltűnik majd a süllyesztőben, ennek az ellenkezője történt. Az ex-miniszterelnök újabb hatalomtechnikai akciókba kezdett és önálló pártot alapított Demokratikus Koalíció néven, amely mára a baloldali ellenzék vezető erejévé nőtte ki magát, így a 2022-es választások előtt Gyurcsány számít a legbefolyásosabb ellenzéki szereplőnek.Ajánljuk még

















