manfred weber
Két államférfi, aki a népvándorlás után az unió agysorvadását is megállíthatja
„Európa legfontosabb embere” jön ma Budapestre, hogy találkozzon azzal a miniszterelnökkel, aki elsőként állta útját az Európára zúdított szervezett népvándoroltatásnak. Sorsfordító, történelmi találkozó lehet a mai Orbán Viktor és Matteo Salvini között – és ha a választók is úgy akarják: Európa jövendő kormányosaié.Weber: Idén megvédjük Európát a nacionalizmustól
Maastrichtban tartanak ma vitát az Európai Bizottság elnöki székébe vágyó csúcsjelöltek, ám Manfred Weber, a poszt legvalószínűbb örököse nem lesz ott az eseményen. Az Európai Néppárt bajor parlamenti frakcióvezetője a hét végén mindenesetre elindította a német uniópártok kampányát, és Európa keresztény örökségének védelmére tett ígéretet amellett, hogy a nacionalizmust veszélynek minősítette, amitől meg kell védeni Európát – írja a Magyar Nemzet.Kvótával és közös európai határvédelemmel rendezné a menekültkérdést Manfred Weber
A májusi európai parlamenti (EP-) választás után új esély nyílhat a menekültügy körüli kérdések rendezésére az Európai Néppárt (EPP) csúcsjelöltje, Manfred Weber szerint.Négy hét múlva dől el Európa jövője
Négy hét múlva, május 26-án tartják az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választását, ugyanakkor bizonyos tagországokban már 23-án megtartják a voksolást.Az megvan, mit mondott Webernek Orbánról a zsidó hitközség vezetője?
Magyarországon sok tekintetben jobb a zsidóság helyzete, mint Nyugat-Európában, és az országot meg kell védeni az antiszemitizmus igaztalan vádjától, ugyanakkor az emlékezetpolitika terén lehetetlen a kompromisszum – mondta a Heteknek a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke.Alapjogokért Központ: Meggyengülhet a néppárt az EP-ben
A felmérések szerint meggyengülhet az Európai Néppárt az Európai Parlamentben (EP) - mondta Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzője csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.Weber harcolna a nacionalisták ellen, Juncker "visszalőne" Orbánra
Nem jön Budapestre a néppárti "három bölcs" az EP-választás előtt - írja az atv.hu kormányzati forrásokra hivatkozva. Manfred Weber esti athéni beszédéből viszont a híradások szerint kiderül: utána kész akár megválni is a Fidesztől. Jean-Claude Juncker azt ígérte, hogy mától visszalő az Orbán-kormánynak a vele és a Bizottsággal kapcsolatos "fake news"-gyártás miatt.Kövér László: Manfred Webernek nem az erkölcsi tartás számít
A magyar nemzet, a család és a keresztény kultúra védelmét nevezte meg a májusi EP-választások tétjének Kövér László házelnök a Magyar Hírlapnak adott interjújában. Kiemelte továbbá, hogy aggódik az európai demokrácia jövőjéért, hiszen az szerinte a középosztály kezében van, akik jelentősége éppen leszálló ágon van; ennek mintegy megnyilvánulása a sárgamellényes tüntetés Párizsban. A házelnök beszélt még a migrációról és a hazai ellenzék hazaárulásáról.Ajánljuk még















