márki-zay péter
A F.O.R.R.A.D.A.L.O.M. újabb stációja – Szívesen lenne miniszterelnök Márki-Zay Péter (PS-videó!)
Elvállalná a miniszterelnökséget Márki-Zay Péter – válaszolta a PestiSrácok.hu kérdésére csütörtökön a hódmezővásárhelyi polgármester, aki a februári megválasztása óta eltelt időszakról tartott évértékelőt a sajtónak. Bár Márki-Zay többnyire azzal a kampányol az általa alapított Mindenki Magyarországa Mozgalom nevében, hogy bárkivel szívesen összefog a Fidesz leváltására, a vásárhelyi hivatalban elsődlegesen a Jobbik mellett tett hitet, és nyíltan kiállt a párt olyan figurái mellett is, mint a zsidóverési ügye miatt lemondott, de még mindig a frakcióban lapító Szávay István, a milliárdos áfacsalási ügybe keveredett Staudt Gábor, vagy a testére az egykori SS jelmondatát tetováltató Rig Lajos. Márki-Zay szerint nem az a lényeg, hogy ki honnan jött, hanem az, hogy hova tart, egyúttal jelezte azt is, hogy Magyarországon jelenleg forradalmi hangulat van, bukása után a Fidesz pedig be lesz tiltva, akárcsak a Szovjetunió felbomlása után az ottani kommunista párt, vagy Hitlerék nemzetszocialista mozgalma. Hódmezővásárhely, vigyázz! Jön Lakatos Béla, az ácsi botrányhős
Igazi örömhírt jelentett be Facebook-oldalán Ács korábbi, botrányairól ismertté vált polgármestere - legalábbis az ácsiak számára örömhír: végre megszabadulnak a fenyegetőző, verekedő roma vezetőtől. Lakatos Béla ugyanis Hódmezővásárhelyre megy dolgozni. Nem is akárki hívta a Csongrád megyei városba, hanem Márki-Zay Péter. Az álfüggetlen, egyébként a szocialistákkal egy követ fújó polgármesternél két hete járt az ácsi expolgármester. Márki-Zay el is dicsekedett vele, hogy Lakatossal működne együtt a romák felzárkóztatásán, akinek szerinte annyi a bűne, hogy "indulatos" ember, egyébként diplomás, iskolaigazgató is volt, és elkötelezett a cigányság felemelkedésében. Az, hogy rendszeresek a botrányai, torokelvágással, agyonveréssel szeret fenyegetőzni, sőt, akár össze is verekszik a vele nem szimpatizálókkal, ezek szerint smafu. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.