matematika
Újabb magyar siker: Gáspár Attila nyerte az egyetemisták nemzetközi matematikaversenyét
Az ELTE matematika alapszakának végzett diákja nyerte a 28. International Mathematics Competition for University Students (IMC) elnevezésű, kifejezetten egyetemisták számára megrendezett nemzetközi matematikaversenyt. Gáspár Attila 590 diák közül végzett az első helyen és egyedüliként vehette át a verseny kiemelt első díját, a Grand Grand First Prize-t – tájékoztatta vasárnap az ELTE az MTI-t.Ma a matematika írásbelikkel folytatódnak az érettségi vizsgák
Ma reggel a matematika írásbelikkel folytatódnak az érettségi vizsgák országszerte. E tárgyból 68 ezren középszinten, több mint ötezren pedig emelt szinten vizsgáznak.Orbán Viktor is gratulált az Abel-díjjal kitüntetett magyar matematikusnak
Lovász László Széchenyi-díjas matematikus nyerte el idén a matematikai Nobel-díjként számon tartott Abel-díjat. Orbán Viktor miniszterelnök levélben gratulált a tudósnak, aki korábban a Magyar Tudományos Akadémia elnöke volt, jelenleg pedig a Magyar Corvin-lánc tulajdonosa.Lovász László kapja a matematikusok Nobel-díjaként emlegetett nemzetközi elismerést
Lovász Lászlónak, a budapesti Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet kutatóprofesszorának, az Eötvös Loránd Tudományegyetem nyugalmazott egyetemi tanárának, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnökének, és az izraeli Avi Wigdersonnak, a princetoni Fejtett Tanulmányok Intézete munkatársának ítélte oda 2021-ben az Abel-díjat a Norvég Tudományos Akadémia.A matematika érettségi megoldásait is ismerteti a közmédia
A május 4-én kezdődő érettségi megoldásait három napon keresztül szaktanárok segítségével mutatja be a közmédia. Kedd délután a matematika érettségi helyes megoldásait ismertetik a köztelevízióban.Matematika írásbelikkel folytatódik ma az érettségi
A hétfői naphoz hasonlóan, a koronavírus-járvány miatt szigorú biztonsági intézkedések mellett, reggel 9 órakor folytatódnak az idei érettségi vizsgák országszerte a matematika írásbelikkel. Az Oktatási Hivatal korábbi tájékoztatása szerin matematikából középszinten 65 630-an, emelt szinten 4892-en érettségiznek.Hangulatosabb matematikaórák jönnek ősztől
Komoly átalakuláson megy át a matematika oktatása a következő években: a cél, hogy a tanulói terhek csökkenjenek, és a tananyag jobban megfeleljen a gyerekek életkori sajátosságainak – minderről a Magyar Nemzetnek beszélt Csapodi Csaba, az ELTE TTK Matematikatanítási és Módszertani Központ munkatársa, az új nemzeti alaptantervet (NAT) kidolgozó munkacsoport matematika tantárgyért felelős tagja.Ajánljuk még