metrófelújítás
Az összes felújított metrókocsit kivonják a forgalomból
A BKV Zrt. megkezdte a felújított metrószerelvények átmeneti kivonását a forgalomból, hogy soron kívül átvizsgálják azokat. A társaság MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében az áll: a BKV Zrt. és a Közlekedési Hatóság folyamatosan egyeztetett a 3-as metróban forgalomba állított, korszerűsített szerelvények meghibásodásairól, műszaki állapotáról. A hatóság a BKV-val egyeztetett döntést hozott a felújított szerelvények forgalomból történő átmeneti kivonásáról, amelynek végrehajtását a BKV Zrt. megkezdte – írták.Mindkét oldalon nyíltak az ajtók – A DK szerint életveszélyes az új metró
Úgy látszik, a Tarlós István vezette fővárosi önkormányzat már az elvégzett metrófelújítást sem intézte el rendesen – írta a DK közleményében arra reagálva, hogy egyes információk szerint a Kálvin téri megállóban egy már felújított orosz szerelvény mindkét oldalán kinyíltak az ajtók, miközben a kocsi tele volt utasokkal. Mivel a vizsgálatok szerint nem a metró vezetője hibázott, a DK szerint csak a szerencsén múlt, hogy az emberek nem zuhantak ki a sínekre.Júliustól kezdődhet a metrófelújítás
Július végén megkötheti a BKV a 3-as metró infrastruktúra-felújításának nyertesével a szerződést, így a beruházás a második fél évben elkezdődhet. A felszíni közlekedés kialakításán már dolgoznak, és a pótlóbuszok is rendelkezésre állnak - írja keddi számában a Világgazdaság a közlekedési társaság tájékoztatására hivatkozva.Ma délutántól kipróbálhatja a felújított orosz metrókocsikat
Forgalomba állítják a 3-as metró vonalán az első felújított szerelvényt hétfő kora délután Budapesten. Tarlós István főpolgármester a metrószerelvény ünnepélyes elindítása előtt közölte, hogy az új szerelvény nem sokkal fél 2 után indul utasokkal Kőbánya-Kispestről.Márciusban már felújított metróval utazhatunk
Márciusban forgalomba áll az első négy felújított metrókocsi a 3-as vonalon - mondta Tarlós István főpolgármester az Indexnek adott, pénteken megjelent interjúban.DK: „Hívd Tarlós Istvánt!”
„Hívd Tarlós Istvánt!”-címmel indított matricakampányt a Demokratikus Koalíció. A 3-as metró felújításáért akciózik a DK.Tarlós: Három metró van, három problémával
A hétfői, a 2-es metró vonalán történt baleset, amelyben többen is megsérültek volt a fő téma a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén, ahol a kormánypárti többség leszavazta a témában javasolt ellenzéki vizsgálóbizottságokat. Tarlós István főpolgármester szerint nincs generális metróügy, hanem három metróvonal van, három különféle problémával, amiből kettő nem súlyos.Horváth Csaba szerint a kormányt terheli a felelősség a reggeli metróbaleset miatt
A hétfő reggeli, a Pillangó utca állomásnál történt balesetben, amelyben egy metrószerelvény egy másiknak ütközött, a Közlekedésbiztonsági Szervezet (KBSZ) helyszíni szemléjének megállapításai szerint szerepet játszott a hátsó szerelvény megcsúszása, mert a balesetvizsgálók csúszásnyomokat találtak a vasúti pályán és az ütköző metró kerekein. A vonatok adatrögzítőiből kinyert adatokat várhatóan szerdára értékelik.Ajánljuk még

















