mezőgazdaság
Nagy István: a társadalom alapja az agrárium
A társadalom alapja az agrárium, amit a majormúzeum úgy mutat be a fiataloknak, hogy megszeretteti velük a gazdálkodást – jelentette ki az agrárminiszter vasárnap, Keszthelyen, a Georgikon Majortörténeti Kiállítóhely új közösségi tereinek átadásán. Nagy István úgy fogalmazott: a keszthelyi múzeum egyik legnagyobb érdeme, hogy vonzóvá teszi a fiatalok számára a vidéki életformát, a mezőgazdasági munkát, a föld, az élővilág, a jószág, a kert szeretetére nevel.Egyre értékesebb a termőföld
Tavaly tíz százalékkal csökkent a termőföldet érintő tranzakciók száma és nyolc százalékkal kisebb termőföldterület cserélt gazdát, mint 2019-ben. A NAV ingatlanforgalmi adatbázisát feldolgozó legfrissebb OTP termőföld-értéktérképből kiderül, hogy az árak emelkedése ugyanakkor továbbra is töretlen: országos átlagban öt százalékkal drágult a termőterület. Mindez azt jelenti, hogy egy hektár 2010-ben vásárolt termőföld napjainkban az akkori ár közel háromszorosáért értékesíthető – írja a Magyar Nemzet.Áder János a természetet csodavilágnak tartó Máté Bencével beszélgetett
A természetfotózásról és természeti értékeinkről beszélgetett Máté Bence természetfotóssal Áder János köztársasági elnök Kék bolygó című podcastjának hétfőn közzétett adásában. Máté Bence elmondta, hogy kidolgozott egy detektívüveg mögül történő állatmegfigyelési módszert, amely nem zavarja az élővilágot, mégis teljes panoráma nyílik az ember elé.Áder János: a magyar gazdáknak alkalmazkodni kell a környezet változásaihoz
A magyar gazdáknak alkalmazkodni kell az őket körülvevő környezet gyors változásaihoz – hangsúlyozta a köztársasági elnök szerdán, a NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow – Mezőfalva című rendezvényen elmondott beszédében. Áder János szerint az alkalmazkodás lesz a kulcsszó a következő években, a magyar gazdáknak is alkalmazkodniuk kell például a világ demográfiai változásaihoz, hiszen 2050-ig további kétmilliárddal nő a népesség a világon.Nagy István: megállapodni és érdekeinket védeni jöttünk Brüsszelbe
Azért küzdünk ma Brüsszelben, hogy a magyar gazdák a lehető legegyszerűbben megkaphassák az őket megillető agrártámogatásokat 2023 és 2027 között – írta Nagy István legutóbbi Facebook-bejegyzésében. Az agrárminiszter kiemelte: a magyar álláspont szerint semmilyen megállapodás nem elfogadható, amely a földből és a gazdálkodásból élőket hátrányosan érintené.Mezőgazdasági vállalkozások részére indítanak uniós pályázatot
Uniós pályázat indul a kisebb mezőgazdasági vállalkozások számára. Az állattartó telepek korszerűsítésére kiírt támogatás kérelmei május 28-tól nyújthatók be a keret kimerüléséig.Nagy István szerint komoly kihívásokkal kell szembenézniük a magyar gazdáknak (Videó)
Komoly kihívásokkal kell szembenézniük a magyar gazdáknak az agrárminiszter szerint. Nagy István a Facebookon vasárnap megosztott videoüzenetében Szanyból jelentkezett be, és bemutatta a tavaszi munkákat végző gazdákat is. Örömét fejezte ki, hogy az aszály után megérkezett a csapadék, és közölte: Szany térségében 22 milliméternyi eső esett, ami arra jó, hogy a vetéshez a magágyat elő lehessen készíteni, de a fejtrágyázás is zajlik az őszi búzában.Újabb kórságtól szabadult meg Magyarország
Magyarország hivatalosan is mentes a kéknyelv betegségtől. Az Európai Unió elismerte a hazai kéknyelv betegség-mentesítési program sikerét. Az, hogy az EU eddig ezt nem ismerte el elsősorban a juhtartókat és a bárányexportot sújtotta – hangzott el a Kossuth Rádió Európai Idő című műsorában.Nagy István: a magyar agrárium teljesítménye erősen válságálló
A 2020. március–decemberi agrárexport 1,7 százalékkal, 7873,6 millió euróra emelkedett az előző év azonos időszakához képest, az agrárimport pedig 5201,5 millió euróra, 1,4 százalékkal csökkent, azaz a statisztikai adatok szerint a koronavírus-járvány alig érintette az agrár-külkereskedelmet. Ez igen jól mutat rá arra, hogy a magyar agrárium teljesítménye erősen válságálló – mondta a Világgazdaságnak Nagy István agrárminiszter.Ajánljuk még

















