molnár gyula
Molnár Gyula: benne van a pakliban, hogy még mélyebbre süllyed az MSZP támogatottsága
Ha a ballib értelmiség lázas messiáskeresésében eljutott Vona Gáborig, ahhoz csak gratulálni tud Molnár Gyula. A szocialisták elnöke eddig másodhegedűs volt, Botka László visszalépése után viszont ő viszi majd a prímet a pártban - mindezekről a szocialisták vezetője beszélt a Heti Válasznak.Erőt próbál sugallni a történelmi mélyponton küszködő MSZP
Az MSZP él és folytatja azt a munkát, amelyet Botka László volt miniszterelnök-jelölt vezetésével megkezdett - jelentette ki az ellenzéki párt elnöke szombaton Budapesten sajtótájékoztatón.Botka kitálalt az MSZP árulóbandájáról
Botka László, bukott szocialista miniszterelnök-jelölt nem először beszélt arról, hogy árulók van a pártjában- írta meg az Origo.hu. Korábban az MSZP-közeli 168 óra című hetilapnak neveket is említett, többek között Molnár Zsolt, elnökségi tagot emelte ki. A tegnapi lemondásakor meg úgy fogalmazott, hogy az elmúlt négy hónap a szövetségi politikáját a párton belülről a nyilvánosságban érő támadásokkal telt. A szocialista pártot szétfeszítik a belső ellentétek, és Galló Béla politológus is úgy értékelte a történteket, hogy a budapesti és a vidéki MSZP között súlyos konfliktusok vannak, ami közrejátszott Botka bukásában.Gyurcsány úgy próbálta megalázni Botkát, hogy Orbánhoz hasonlította őt
Gyurcsány Ferenc megpróbálta a saját világképe szerinti legnegatívabb hasonlattal illetni Botka Lászlót: Orbán Viktorhoz hasonlította őt hétfőn a Hír TV-ben. Ám megengedően azt azért hozzátette, nem vonja kétségbe Botka „demokratikus elköteleződését”. Molnár Gyula ugyanezen a csatornán arról beszélt: az MSZP-t és Botkát „meghekkelték”, ám nem akarja kinyomozni, hogy kik, mert szerinte ennek már nincs jelentősége. Molnár a Mediánt is okolta Botka visszalépéséért mondván: túlságosan alul mérte a pártot. Ujhelyi István az ATV-ben előadta: az ellenzék bénázásáról nem az atomjaira hullott, egymás torkát marcangoló ellenzék tehet, hanem a Fidesz, amely beépített közéjük embereket, és Putyin stratégiáját követi. (Ez lenne a Putyin-terv?)Fodor Gábor szerint nincs Soros-terv, liberális megoldás viszont van
Soros-terv nincs, liberális megoldás viszont van a bevándorlással kapcsolatosan - szögezte le hétfői sajtótájékoztatóján Fodor Gábor, a Liberálisok elnöke.Nem meglepő a botrányokkal teli Botka bukása
Botka László tele volt botrányokkal, így a bukása nem meglepő - kommentálta a Fidesz-frakció Botka László lemondását az MSZP miniszterelnök-jelölti posztjáról.Molnár Gyula: „Nagyon szomorú pillanat ez. Ezt a menetet elvesztettük, de a csatát megnyerjük”
Aki ma ünnepel, aki ma pezsgőt bont, az nem barátja a szocialista pártnak, nem barátja a demokráciának, nem kellőképpen ellenfele a jelenlegi rendszernek, és nem méltó arra, hogy bármilyen formában együttműködjünk vele – közölte Molnár Gyula MSZP-elnök hétfői, rendkívüli sajtótájékoztatóján Botka László lemondása kapcsán. Molnár arról is beszélt, nem keresnek új jelöltet a párton belül, hanem feltehetőleg egy civil jelöltben gondolkodnak, aki elfogadható a többi „demokratikus” ellenzéki pártnak is, amelyekkel napokon belül megkezdik az egyeztetéseket. Azt is mondta: „Van élet Gyurcsányon kívül”.Ajánljuk még

















