momentum
Kocsis Máté: bár a Momentum arról beszél, hogy nem ül be a parlamentbe, a bizottsági helyek elosztásáról szóló ülésen ott voltak (Videó!)
Hatalmas győzelmet aratott a Balaton környékén is a Fidesz-KDNP pártszövetség, a Somogy 04-es választókörzetben induló Witzmann Mihály például egyéniben ezerhatszáz szavazattal kapott többet, mint a lista, amire nagyon büszke. A politikus keményen megdolgozott a győzelemért, hiszen több mint kétezer-kétszáz rendezvényen vett részt a térségben és több mint ezerhétszázan vettek részt a fogadóóráin. A képviselő szerint a legmocskosabb kampányon vannak túl, de a térségben elért kormányzati eredmények, és az emberekkel kialakított jó kapcsolat meghozta az eredményt. A rendezvényen részt vett a Fidesz frakcióvezetője is, aki reagált arra, hogy a Momentum feltételekhez köti részvételét az alakuló ülésen. Kocsis Máté elmondta, hogy a frakciók egyeztetésén – ahol a bizottsági helyekről volt szó – már részt vett a Momentum delegációja, ezért valószínű, hogy részt fognak venni a parlament munkájában is. Korábban már lehetett arról hallani, hogy Kocsis Máté fogja átvenni a belügyminisztérium vezetését, de kérdésünkre azt mondta, hogy erről nem volt szó. Az új nemzeti blokk kialakulásának igényéről pedig azt mondta: az ellenzék becsapta választóit azzal, hogy a baloldal összefogott a Jobbikkal, ami miatt elfordultak tőlük a választóik. Ha Magyarországon a baloldal boldogulni akar, akkor a mostani baloldalnak A-tól Z-ig mennie kell – tette hozzá Kocsis Máté.Fekete-Győr duzzog, és feltételeket szab Kocsis Máténak - És Hajnal Miklósnak is kinyílt a csipája, de levelezőn elkezdte az jogi egyetemet
A Momentum nevű alakulat a magyar politika kulcsfontosságú szereplőjének tartja magát. A méltán népszerűtlen bukott miniszterelnök-jelölt-jelölt, Fekete-Győr András - aki most frakcióvezetőként mászott vissza az ablakon - csak bizonyos feltételekkel venne részt az új országgyűlés alakuló ülésén. És ezt le is írta Kocsis Máténak címezve. Hajnal Miklós, a szervezet diplomabotrányba keveredett országgyűlési képviselője is megmutatta, mire képes - Áder János leköszönő köztársasági elnökbe kötött bele és „nyugdíjba vonuló pártkatonának" minősítette. Erre mondják, a srácnak még sokat kell tanulnia - tanul is, hiszen megkezdte jogi tanulmányait levelező tagozaton.Donáth Anna szalámizna és beismerte: a pénzért (is) kell a mandátum
Donáth Anna, a Momentum nevű, néha romániai illetékességűnek tűnő, néha nyugati érdekeket szolgáló pártnak az elnöke és európai parlamenti képviselője volt péntek este az ATV Egyenes Beszéd című műsorának a vendége. A politikus eddigi csúcsteljesítményei közé tartozik, hogy Felvidéken egy szlovák pártnak kampányolt a magyar nemzetiségi induló helyett, tavaly ősszel pedig tagja volt a LIBE Bizottság azon delegációjának, amely Magyarországot, illetve a magyar jogállamiságot „vizsgálta”, majd mindenféle hazugságokat terjesztett hazánkról Brüsszelben és a balliberális sajtóban. A mozgalmár „hölgy” tehát többször bizonyította már a magyar- és hazaszeretetét, ezúttal pedig – minden bizonnyal valami őszinteségi roham okán – egészen nyíltan beszélt arról, hogy szalámizni kéne egyes pártokat, illetve mire is jó az országgyűlési mandátum.Kilépett a Momentumból Topán László, ezzel Pécsen megszűnt a párt frakciója
Közösségi oldalán jelentette be Topán László, hogy kilép a Momentum Mozgalomból és a párt pécsi közgyűlési frakciójából is. Mint írta, döntését „számos indokkal” tudná magyarázni, egyet azonban kiemelt: „nem kívánok sem ambiciózus egyének, sem immunhiányos szervezetek foglya, hasznos hülyéje vagy épp tettestársa lenni”.Sajátjai estek neki a Momentum csalással megvádolt pécsi elnökének
Még a Momentum frakciójából frissen kilépett képviselő is ironikus megjegyzést tett azzal kapcsolatban, hogy nem tudni, milyen munkáért veszi fel a fizetését a várostól Nemes Balázs innovációs biztosként – írja a magyarnemzet.hu.Május 2-án választják meg ötödször Orbán Viktort miniszterelnöknek – Az ellenzék tehetetlen dühében pufog
Május első hétfőjén ül össze az új Országgyűlés, a választásokon kialakult erőviszonyoknak megfelelően. Ekkor fogják hivatalosan megválasztani a képviselők Orbán Viktort ötödször is miniszterelnöknek. A Momentum politikusai továbbra is kitartanak amellett, hogy nem vesznek részt az alakuló ülésén, mivel szerintük szűk a jogkörük a nem kormánypárti képviselőknek – írja a Magyar Nemzet.Polbeat Pankráció – A baloldal egy része rájött: ők éltek mindeddig budapesti buborékban
A napelemparkok koronázatlan királyát, Fekete-Győr Andrást javasolta a Momentum elnöksége frakcióvezetőnek. Jó ötlet? Most épp azzal "fenyegetőznek", hogy nem vesznek részt az Országgyűlés alakuló ülésén. Merre tart, illetve tart valamerre a lila párt?Fekete-Győr újra és újra leégeti magát, de mégis ő lesz a Momentum frakcióvezetője
Fekete-Győr Andrást választotta frakcióvezetőjének a Momentum. Fennáll az esély, hogy az ő megválasztása külföldi érdekekhez kötődik, ugyanis annak ellenére választották meg, hogy számtalan alkalommal leszerepelt a nyilvánosság előtt, és a napokban is fegyverek küldését sürgette Ukrajnába.Gondolkodásra képtelen, tanulatlan emberek élnek vidéken Baja momentumos polgármestere szerint
Döbbenetesen lesújtó véleménnyel van a vidékről és az ott élő emberekről Baja momentumos polgármestere, aki a választás éjszakáján a saját Facebook-oldalán még kulturáltan gratulált ugyan Zsigó Róbert kormánypárti jelöltnek és a Fidesznek a győzelemhez, de nem sokáig viselte méltósággal az eredményt, következő bejegyzésével már durván megsértette a vidéken élőket – írja a Magyar Nemzet.Ajánljuk még

















