momentum
És akkor váratlanul Fegyőr lett a Momentum frakcióvezető-jelöltje...
A Momentum elnöksége Fekete-Győr Andrást jelöli a párt frakcióvezetőjének, a frakcióvezető személyét vasárnap választják meg a leendő frakció tagjai – jelentette be a párt egy közleményben.Újabb diplomaügy a baloldalon
Buzinkay Györgyre (is) gondolhatott az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó, amikor néhány hete arról beszélt, hogy Hajnal Miklós mellett más baloldali képviselőjelölteket is vissza kellene léptetni, mert valótlanságokat állítottak a végzettségükkel kapcsolatban. Olvasónk szúrta ki, hogy a Pest megye 3-as számú körzetében, a Pilis–Dunakanyarban induló baloldali jelölt, Buzinkay György történészként hivatkozik magára, ez azonban nem szerepel a nyilvánosan elérhető önéletrajzában. És ez még nem minden vele kapcsolatban...Elmarasztalta a bíróság Göd momentumos polgármesterét, aki visszaélt hatalmával a veszélyhelyzet idején
Jogerős ítéletben mondta ki a Budapest Környéki Törvényszék, hogy joggal való visszaélést követett el Balogh Csaba, Göd momentumos polgármestere, amikor a veszélyhelyzetet kihasználva bizalomvesztésre hivatkozva egymaga döntött alpolgármesterei eltávolításáról – számolt be róla az Index.Beárazta korábbi elvtársait Gyurcsány – Megvan a közös ellenzéki lista
Több mint negyedévnyi tárgyalás után megállapodtak a baloldali szövetségben részt vevő ellenzéki pártok a közös listáról – értesült az atv.hu. Eszerint az első negyvenöt helyből tizennégy a Demokratikus Koalícióé, tizenkettő a Jobbiké, nyolc-nyolc a Momentumé és az MSZP–Párbeszédé, három az LMP-é lesz, a Jobbik, a Momentum és a Párbeszéd befutó helyei közül pedig egy-egy helyen roma politikust indítanak. Mivel mandátumügyben csak Gyurcsány nyújthat segítséget szövetségeseinek, így még inkább nyilvánvaló lesz, hogy ki a főnök a baloldalon, és azt sem szabad elfelejteni, hogy a DK elnöke semmit nem ad ingyen.Diplomás közgazdászt alakított a Momentum politikusa, pedig még rendes érettségije sem volt
Portálunk már beszámolt róla, hogy Bangó Borbély Ildikó botrányos ügyéhez hasonlóan Hajnal Miklós is diploma nélkül nevezte magát közgazdásznak. Bangónét kizárták már az MSZP-ből, a Momentum viszont azóta is lapít Hajnal ügyében, akiről már az is kiderült, hogy még magyar középiskolában tett érettségije sem volt akkor, amikor már közgazdászként hivatkozott magára – derül ki a Mandiner cikkéből.Ha győz az ellenzék, nem lesz kegyelem – Donáth Annáék mindenkit kirúgnának főosztályvezetői szint felett
Turbófokozatra kapcsoltak az ellenzéki pártok, az általuk rendezett kampányindító rendezvényeken elhangzottak pedig nem túl sok jót sejtetnek arról, milyen jövő várna a nemzeti, polgári gondolkodású emberekre Magyarországon, ha ők kerülnének többségbe. Szerintük egyébként most tényleg sikerül megdönteni a kormányt, és végre valóra válhat régóta dédelgetett álmuk, vagyis az ország fidesztelenítése. Az eddigi sejtetetések helyett már konkrétumokat is megtudhattunk az utóbbi napokban: Donáth Anna például egy budakalászi fórum utolsó perceiben értekezett arról lelkesen, hogy az ellenzéki összefogás győzelmét követően "a főosztályvezetői szint felett mindenkit ki kell rúgni". Erre nyilván lelkesen készülnek is, mégpedig úgy, hogy "hazahívják az elmenekült szakembereket külföldről". A momentumos politikusnő szavait képes volt megfejelni a helyi jelölt, Buzinkay György, aki közölte: aki marad, az őket szolgálja majd. És ez még nem minden.Horváth József szerint Szabó Tímea nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet
Szabó Tímea nemzetbiztonsági kockázatot is jelenthet Horváth József szerint. A biztonságpolitikai szakértő több gyanús körülményre is felhívta a figyelmet a párbeszédes politikus önéletrajzával kapcsolatban a Magyar Nemzetnek adott interjújában, amelyben azt is hangsúlyozta, hogy célszerű lenne nemzetbiztonsági törvénnyel kötelezővé tenni a parlamenti képviselők C típusú átvilágítását. Az Alapjogokért Központ szakértője elmondta, elképzelhető, hogy az Egyesült Államokból megpróbálnak belenyúlni a magyar választásokba a kormányváltásban érdekelt körök, majd Oroszország módszerére hívta fel a figyelmet, ahol a szolgálatok technikai értelemben visszamentek ötven évet az időben, így védik magukat a hibrid támadásokkal szemben.Leforrázta az amnéziás Sopronit Láng Zsolt, aki szerint Bajnai sokat tud a momentumos cápákról (Videó!)
Bajnai Gordon telefonszáma megvan valakinek? Küldje már el Soproni polgármester úrnak, hadd tisztázzák végre a momentumos cápák kilétét - javasolta Láng Zsolt, a Fidesz fővárosi frakciójának vezetője a Városháza-gate miatt összehívott vizsgálóbizottság ülésén. Láng Zsolt szerint Bajnai mindent tud a Momentum körül úszkáló cápákról.A baloldal esete a diplomákkal, avagy milyen is a momentumos hazaszeretet?
Napok óta lázban tartja a közvéleményt, hogy egy vezető szocialista, illetve vezető momentumos politikus olyan tollakkal ékeskedett éveken keresztül, amellyel valójában nem is rendelkezik. A téma valóban érdekes, és kampányidőszaktól függetlenül fontos, hogy ezek napvilágra kerüljenek és következményük legyen, de az általános meglepetésre még sincs különösebb ok. A baloldalon ugyanis már több évtizedes hagyománya van a diplomákkal való ügyeskedéseknek.Ajánljuk még

















