mszp
A szocik kivonulnak Baranyából
A még be nem töltött képviselőjelölti helyekről is tárgyaltak tegnap a szocialisták Molnár Gyula pártelnök távollétében megtartott elnökségi ülésén – értesült a Magyar Idők. Forrásaik szerint eldőlt, hogy Baranya megyében nem indul MSZP-s politikus, miután véglegessé vált, hogy az Együtt favoritját, Mellár Tamás közgazdászt támogatják az 1-es választókerületben, a 4-esben pedig Vass Pétert, Szigetvár független polgármesterét.Pont kerülhet a terézvárosi ingatlanpanama-per végére
Februárban tárgyalja másodfokon a terézvárosi ingatlanpanama-pert a Fővárosi Ítélőtábla, a Fővárosi Főügyészség pedig további paloták ügyében porolta le az aktákat - írta a Magyar Nemzet szerdán a VI. kerület jogi képviselőjétől kapott információ alapján.Vesztegetés bűnszervezetben: bíróság előtt Karácsony Gergely és a zuglói MSZP egykori szekértolója
Bűnszervezetben elkövetett hivatali vesztegetés és más bűncselekmények miatt áll bíróság előtt az MSZP miniszterelnök-jelöltje, Karácsony Gergely és a zuglói szocialisták egykori támogatója, a Gotti művésznevű gengszterrapper, C. László – értesült a PestiSrácok.hu. A vád szerint a férfi és társai kilóra megvett kormánytisztviselők segítségével szerb és ukrán állampolgároknak állítottak ki hamis útleveleket. Ha Gottit bűnösnek mondja ki a bíróság, akár 24 év börtönt is kaphat.Még a Jóistent is megtérítené a térfigyelő kameráktól rettegő Márki-Zay Péter
Egy lapra tesz fel mindent az ellenzék a februárban esedékes időközi polgármester választáson Hódmezővásárhelyen, immár az MSZP is nyíltan vállalta, hogy mindannyian az egyre zavarosabb gondolatokkal küzdő Márki-Zay Péter mögött sorakoznak fel. A napokban hírnevet szerzett jelölt ismét nagyot alakított, a helyi plébános mellett a Jóistent is megtérésre szólította fel, majd új bankszámlát nyitott, amelyre mindenkitől várja a mikro-, és makroadományokat. Igaz, azt nem árulta el, hogy kinek, és mire gyűjt.A liberálisok ismét az MSZP-hez húznak - Közösen indul az MSZP, a Párbeszéd és a Liberálisok
Fodor Gábor, Molnár Gyula és Karácsony Gergely közös nyilatkozatban jelentette be, közösen indul az MSZP, a Párbeszéd és a Magyar Liberális Párt, és közösen támogatják Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltet. "2018-ban együtt fogjuk felszámolni az illiberális államot!" - fogalmaztak.Czeglédy-ügy: februrár végéig jelezhetik kárigényüket a baloldali pártmutyi sértettjei
Február végéig adhatják be – az ország bármelyik kormányablakában, személyesen – kárrendezés iránti kérelmüket a Czeglédy-ügy károsultjai, akik 2017. május 1. és június 30. között a Human Operator Zrt. közreműködésével végeztek munkát, de fizetésüket nem kapták meg – jelentette be hétfőn Szombathelyen, sajtótájékoztatón Harangozó Bertalan Vas megyei kormánymegbízott.Az MSZP országgyűlési határozatban utasítaná el az akasztós miniszterelnök kijelentéseit
A magyar országgyűlés sem maradhat néma Mihai Tudose román miniszterelnök „akasztós nyilatkozata” kapcsán –írja közleményében az MSZP. Mint hozzáteszik, szocialista képviselők kezdeményezték az ügyben a Külügyi és Nemzeti Összetartozás Bizottság összehívását és egy határozati javaslat elfogadását az összes parlamenti párt aláírásával. Úgy tűnik a baloldalon is elkezdődött a 2018-as választási kampány.Gyurcsány választási eredményessége az MSZP végét jelentheti
Új korszak kezdődhetett az ellenzéki oldalon, ugyanis úgy tűnik, mindenki mindenki ellen harcolni kezdett – nyilatkozta Galló Béla politológus az M1-nek. Mint hozzátette, Gyurcsány a legkevésbé frusztrált ellenzéki politikus a választások közeledtével, mivel el fogja érni a politikai céljait, és ebbe még az is beleférhet, hogy új politikai pólust épít az MSZP romjain, amelynek vezetője is kíván lenni.Ajánljuk még

















