mszp
Sikkasztás és csalás - Kiváló elnökkel újul meg a dunakeszi MSZP
Sikkasztásért egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték korábban az MSZP dunakeszi szervezetének elnökét – ezt maga az érintett, Fári János ismerte el a legutóbbi, decemberi képviselő-testületi ülésen, ahol szembesítették múltjával. Mint mondta, azért sikkasztott, mert nehézségei adódtak. Az ülésen az is kiderült, hogy két másik gazdasági bűncselekmény miatt pénzbüntetésre ítélték. Az ügy pikantériája, hogy Fári János egyik elődje a közelmúltban visszaélések okán kényszerült távozni, s Fári Jánost, mint a megújulás emberét mutatták be a sajtóban.Szanyi Tibor páros lábbal szállt bele a baloldalba és Botka Lászlóba
Felelőtlenség jelen pillanatban államfőjelöltet állítani az ellenzéki pártoknak, Botka László miniszterelnök-jelöltségéért pedig nem nagyon vagyok oda – jelentette ki Szanyi Tibor, az MSZP európai parlamenti képviselője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A hirado.hu által szemlézett rádióinterjúban a politikus nyomatékosította, az MSZP-nek most az erősödés lenne a feladata és nem pedig az, hogy koalíciókat kössön, százalékokat pakolgasson képzeletbeli kockás papírra.Botka nem szorította falhoz az MSZP-t
Nem adott ultimátumot az MSZP-nek Botka László, csak egy nagyon határozott forgatókönyvet tett le az asztalra - magyarázta az ATV-nek, a korábban elhangzottakat. A szegedi polgármester az Indexnek azt nyilatkozta, vagy támogatják a pártok, hogy ő legyen a miniszterelnök-jelölt, vagy találnak egy másik támogatható vezetőt gyorsan, különben nélküle kell végigcsinálni a 2018-as kampányt.Ajánljuk még

















