mszp
Molnár Gyula szerint a kormányváltáshoz egyesíteni kell a változást akarókat
Az MSZP elnöke szerint a kormányváltáshoz egyesíteni kell a változást akarókat, új alapokra kell helyezni az együttműködést, ennek érdekében pedig az MSZP kész támogatni egy komolyan vehető baloldali előválasztást is.A DK lehet az új SZDSZ
A DK azt gondolja, zsarolhatja az MSZP-t, így egyre inkább azt érezni, hogy egy új SZDSZ kezd kialakulni – nyilatkozta Boros Bánk Levente, a Nézőpont Intézet munkatársa a Kossuth rádiónak. A párt budapesti támogatottsága kapcsán megjegyezte, a DK szavazóbázisa szinte szekta.Nem volt egyeztetés, az MSZP és a DK hárít
Hazudik a kormánysajtó, nincs semmilyen megállapodás az MSZP és a DK között – írja közleményében az MSZP arra a sajtóhírre miszerint a két ellenzéki párt a 2018-as választásokra készülve a háttérben máris felosztották Budapest választókerületeit. A szocialisták szerint a sajtó azért szivárogtat hamis információkat, mert Orbán Viktor fél, hogy mindenhol csak egy jelöltet indít az összefogó ellenzék. A DK közleményében megerősítette, a pártnak az az érdeke, ha minden választókerületben egy ellenzéki egyéni képviselőjelölt indul az Orbán önkényét képviselő jelölttel szemben.Az MSZP és a DK alkut kötött a budapesti választókerületekről
Bár az ellenzék közösen tüntetett október 23-án, az MSZP és a DK időközben felosztotta egymás között Budapest tizennyolc egyéni választókerületét írja a Magyar Idők a birtokába jutott dokumentumra hivatkozva. A portál információi szerint Gyurcsány Ferenc, Kunhalmi Ágnes, Molnár Zsolt és Molnár Gyula több körben is egyeztetett a listáról.Az MSZP-nek belefér ’56 lefasisztázása
Már a diplomáciai körökig gyűrűzött az a botrány, amelyet az orosz állami televízió műsora gerjesztett. Az ’56-os magyar forradalom emlékét meggyalázó riport miatt már az orosz nagykövetet is bekérette Szijjártó Péter külügyminiszter, de nem elhanyagolható az sem, hogy a riporthoz a Magyar Szocialista Párt egyik prominens személyisége asszisztált. Havas Szófia még mindig a kommunista pártállami verziót hirdeti, és lassan már sportot űz ’56 fasisztázásából."Az 1956-os forradalom leverőinek és elnyomóinak oldalán áll az MSZP"
Testületileg nem vett részt az MSZP parlamenti frakciója az Országgyűlés mai, 1956-os ünnepi ülésén, amelyen Kövér László házelnök mellett a német Szövetségi Tanács ügyvezető elnöke és a lengyel alsóház elnöke is beszédet mondott. Hollik István KDNP-s honatya a PestiSrácok.hu-nak úgy nyilatkozott a szocialisták távolmaradásáról, hogy az MSZP ezzel az 1956-os forradalom és szabadságharc leverőinek, elnyomóinak az oldalára állt és szemen köpte a hősöket, a pesti srácokat.Ajánljuk még

















