muzulmánok
Így tisztelik a muszlimok a karácsonyfát? Hoax vagy vallásgyalázás?
Először is el kell oszlatnunk egy tévhitet: a következő videó nem Svédországban készült, hanem, ha minden igaz, Kairóban, a Mall of Arabia bevásárlóközpontban, 2016-ban. Időről időre előkerül egy videó a neten, ahol muszlim fiatalok tömegével megrohannak egy plázában felállított karácsonyfát, felmásznak rá és ledobálják a díszeket, a kis ajándékokat, közben jót ordítoznak a karácsonyfán csimpaszkodva. Hatalmas felháborodást okozott a videó, sokan Európába helyezték a történetet, ami jelen esetben butaság. A liberálisok pedig természetesen egyből rávilágítottak a "szélsőjobboldali hoaxra", azonban azt ők sem tudták megmagyarázni, hogy vajon mi volt a lényege ennek a kedves "népszokásnak", hiszen gyanús, hogy nem baráti gondolatok irányították a karácsonyfa széttépőinek mozdulatait, a tisztelet pedig végképp nem lehetett mozgatórugó. Ahogy azt is nehéz elképzelni, hogy egy kirakott és feldíszített karácsonyfának bárhol a világon az lenne a végső célja, hogy szétszaggassák és szétdobálják róla az égőket és a díszeket, de lehet, hogy mi tévedünk. A liberális védelmezők csupán annyit tudtak hozzátenni, hogy a dobálás és csimpaszkodás célja "tisztázatlan", bár az Index 2016-os cikke szerint ez simán csak egy baráti móka és nem vandalizmus. Katolikus megújulás vagy önfeladás? Hova vezeti nyáját Ferenc pápa?
Ahogy közeledik a húsvét, a keresztény világ a nagyböjt végéhez érkezik és a feltámadás örömhíréhez jut el vasárnap. A római katolikus egyház vezetője 2013 óta Ferenc pápa, aki a hagyományokhoz híven szentmisén szól majd a világhoz húsvétvasárnap. Vajon mi lesz az idei üzenete a Szentatyának? Az utóbbi években a pápa komoly ellentétbe került a migráció kérdésében a bevándorlásellenes erőkkel, az argentin származású Bergoglio ugyanis húsvéti üzeneteiben többször is a menekültek befogadására és szeretetére szólított fel. Egyértelmű, hogy Ferenc pápa egészen új színt hozott a katolikus egyház retorikájába, mely sok vitát szült, hiszen az Európába történő, a harmadik világból való bevándorlást más szemmel nézi, mint a jelenlegi jobboldali pártok és gondolkodók. Vajon kiragadott részleteket láthatunk a pápa gondolataiból, vagy tényleg örömmel lát minden bevándorlót Európában? Keresztényi szeretet, a vallás valódi üzenetének megélése, vagy a kereszténység utolsó bástyájának feladása, ami jelenleg történik?