nagy attila tibor
Columbo orrával esett neki a DK TV a kegyelmi ügynek, de csak annyit sikerült megállapítani, hogy ez az ügy bizonyítja, nincs diktatúra Magyarországon
Összeült a DK rendkívüli csámcsogdája, hogy végre kibeszélhessék maguk között Novák Katalin és Varga Judit lemondásának ügyét, amit volt szerencsénk megnézni. A nőszakértő szerepében Gréczy Zsolt ékeskedett, akinek folyton csak egy politikusnő jár a fejében, kinek neve nem más, mint Dobrev Klára. Neki ugyanis mindenről a nagy bolgár asszony jut eszébe. A domina szigorral megáldott Kálmán Olga mindeközben azt próbálta magyarázni, hogy Magyarországon diktatúra van, de nem várt helyről jött a helyesbítés. Nagy Attila Tibor ugyanis most cipő volt a kavicsban és helyre tette a vitapartnereit, szerinte ugyanis nincs diktatúra, jobban élnek az emberek mint a Gyurcsány-időszakban és elképzelhetően tartja, hogy Novák egyik sértődött munkatársa szivárogtathatott főnöke ellen. Mindeközben a volt belügyminiszter Kuncze Gábor is dörmögött ezt azt a műsorban. Nagy Attila Tibor a Pankrációban: Orbán nyitva hagyta a háborús szerepvállalás lehetőségét
Meddig tartható a kívülálló, tűzszünet- és békepárti magyar álláspont, miért olyan nagy bűn, ha az orosz-ukrán konfliktus ügyében nem a mai, hanem a Merkel-féle 4-5 évvel ezelőtti állásponttal értünk egyet? - kérdezte Huth Gergely főszerkesztő Nagy Attila Tibor politikai elemzőt a Politikai Pankrációban, felidézve a miniszterelnök évértékelőjében minderről elmondott gondolatokat. Nagy Attila Tibor többek között kifejtette: Az az álláspont, hogy ki kell maradni az orosz-ukrán háborúból, egészen biztosan a magyar társadalom többségének támogatását bírja. A magyar kormányfő evvel valóban egyedül van Európában, de világszerte már nem feltétlenül, hiszen Kína, India, vagy Dél-Afrika hasonlóan tartózkodó nézetet képvisel. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.