németország
A berlini rendőrség betiltotta a korlátozások elleni tüntetéseket
A berlini hatóságok betiltottak három, hétfőre tervezett megmozdulást, amelyek során a koronavírus-járvány megfékezése érdekében életbe léptetett korlátozások ellen tüntettek volna - közölte a német főváros rendőrsége. Emellett elmondták: kórházban életét vesztette egy 49 éves férfi, aki igazoltatás közben esett össze a vasárnap, az ügyben nyomozást indítottak.Botrány egy Nena koncerten: amit szabad a Pride-on, azt nem szabad egy konzervatív énekes koncertjén (videó)
Nena a 80-as évek popsztárja, a máig híres 99 Luftballons c. sláger énekesnője hétfőn a brandenburgi Schönfeldben megjegyzést tett a hazájában uralkodó kettős mércére. Mivel Németországban még nem lehet maszk és távolságtartás nélkül semmiféle zenés-táncos rendezvényt megszervezni a nyugat kiváló Covid-politikájának köszönhetően, az előadók, illetve a közönség körében is nagy a feszültség. Olyankor csúcsosodik ez ki igazán, mikor a rajongók azt látják, hogy nekik a koncerten be kell tartani a szabályokat, míg Berlinben a Christopher Street Day (lánykori nevén berlini pride) 80.000 résztvevője egymás mellett, távolságtartás és maszk nélkül masírozik az utcán. (NémetországbanEgy kutatás szerint az AstraZeneca kombinálása a Biontech/Pfizer-oltással hatásosabb, mint két AstraZeneca
Az AstraZeneca-vakcina kombinálása a Biontech/Pfizer-oltással hatásosabb, mint két AstraZeneca – állapították meg német kutatók. A Müncheni Műszaki Egyetem, a Helmholtz Központ és az Erlangeni és a Kölni Egyetemi Klinika szakértői egy retrospektív kutatás keretében vizsgálták meg az oltásokra adott immunválaszt. Eredményeikről a The Lancet Infectious Diseases című tudományos folyóiratban számoltak be.Hazatérhet az Eb-meccs után letartóztatott magyar szurkoló
Pénteken szabadlábra került és elhagyhatta Németországot az a magyar futballszurkoló, akit öt héttel ezelőtt, a német-magyar Európa-bajnoki labdarúgó mérkőzés után tartóztattak le Münchenben – közölte a külgazdasági és külügyminiszter pénteken.Orbán Balázs: a Nyugat azért feszült, mert nincsen felívelő szakaszában
A nyugati civilizációt körüllengő feszültség oka az, hogy nem felívelő, hanem stagnáló, esetleg lefelé tartó korszakukat élik ezek a társadalmak – hangoztatta Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) kuratóriumi elnöke egy keddi budapesti könyvbemutatón.Robbanás történt egy német vegyipari gyárban, veszélyes a helyzet a katasztrófavédelem szerint (videó)
Robbanás történt kedden a nyugat-németországi Leverkusenben egy vegyipari gyárban. A helyi katasztrófavédelem rendkívül veszélyesnek minősítette a történteket. A környéket nagy fekete füstfelhő lepte el. A dpa német hírügynökség beszámolója szerint a hatóságok kérték a lakosokat, hogy maradjanak otthon, és tartsák zárva az ablakokat és az ajtókat.Hitelesség és jóemberkedés a liberális médiában: sárral kente be magát egy német riporter, hogy úgy tűnjön, segített az áradás romjainak eltakarításában
Felfüggesztette a német RTL a munkavégzés alól azt a riporterét, aki az észak-rajna-vesztfáliai árvizek során bekente magát sárral és úgy adta el magát, mintha ő is segített volna a romok eltakarításában – számolt be a noizz.hu. A jóemberkedés természetesen nem újdonság a liberális médiában, az RTL riporterének esete azonban rávilágít, hogy mi zajlik a színfalak mögött.Gyorssegélyt biztosít a német kormány azoknak, akiknek elvitte a házát az árvíz
Egyre inkább úgy tűnik, emberi mulasztás miatt nem sikerült időben tájékoztatni több nyugatnémet város lakóit arról, hogy jön a korábban soha nem látott árhullám.Merkel: most egy nagy levegőt kell vennünk
Várhatóan sokkal költségesebb lesz helyreállítani a múlt heti nyugat-németországi áradások következtében megrongálódott infrastruktúrát, mint a korábbi árvizek után - vélekedett Angela Merkel német kancellár kedden a katasztrófa által különösen súlyosan érintett Bad Münstereifelben, Észak-Rajna-Vesztfáliában.Ajánljuk még

















