nemzeti összetartozás
Ma este újra fellobban az összetartozás tüze
Immáron öt éves a nemzeti összetartozás napjára szervezett összetartozásunk tüze program. Az akcióban hat kontinens 73 országának 2551 településétől 6137 önkormányzat, intézmény, civil szervezet, magánszemély vett részt, és vesz részt idén is. Budapesten a Hősök terén tartják a rendezvény legnagyobb eseményét a 56 Lángja Alapítvány szervezésében. A programról Szilágyi Ákos főszervező beszélt részletesebben a HírTV műsorában.Ma 15 órakor újra útjára indul a Nemzet Zászlója, pedig helyette LMBTQ-vonulást akartak tartani
Ismét útjára indul a nemzet zászlója. Az idei eseményen az 1848 méter hosszú trikolór az Összetartozás napjának tiszteletére kiegészül egy négyszáz méteres székely zászlóval is. A menet ma délután indul 15 órakor az Andrássy útról.Az ősi csángó-magyar körtánc a nemzeti egység szimbóluma - Sulyok Tamás nyitotta meg a 28. Csángó bált Budapesten
A kultúra képes megtartani a közösséget. Ez pedig nélkülözhetetlen a beolvadás és eltűnés veszélyének erőteljesen kitett csángó közösségek számára - hangsúlyozta Sulyok Tamás köztársasági elnök szombat este, a 28. Csángó bált megnyitó beszédében a budapesti Millenárison. A bál és a hozzá kapcsolódó számos program szervezője ezúttal is Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítvány és a Válaszút Népművészeti Egyesület volt, a PestiSrácok.hu pedig médiapartnerként segíthette a nemzeti összetartozást szimbolizáló, nagy hagyományú esemény sikerét.Nacsa Lőrinc: Mi, magyarok hatalmas kulturális kincs örökösei vagyunk
A magyar kultúra és a nemzeti összetartozás nagyköveteinek nevezte a Kőrösi Csoma Sándor Program déli féltekére közeljövőben kiutazó ösztöndíjasait Nacsa Lőrinc, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szerdán Budapesten.Van hazánk, van Istenünk! - Így vonultak a huszárok a Hargitán (kisfilm)
A székelyföldi Szentegyházán évről évre összegyűlnek a huszár hagyományőrzők, hogy az 1848-49-es szabadságharc csatáira emlékezve, Bem József altábornagy és Görgey Artúr tábornok előtt tisztelegve lovakon és szekereken végigvonuljanak a környékbeli faluközpontokon és a Hargita lankáin. A huszárok több helyen megállva toborzást is tartanak. Idén a PestiSrácok stábja is elkísérte az "őszi hadjáratok" rendszeres résztvevőjét, Hoppál Péter fideszes országgyűlési képviselőt és kormánybiztost. Mellette Mihály Ágostont, a főszervező Mihály József huszárparancsnok fiát is megkérdeztük a szekéren ülve, hogy mit jelent számára a magyar-magyar összetartozás és a szabadságharcaink emlékének, dicsőségének ápolása. A toborzáson feltűnnek barna egyenruhás honvédek is, ők pedig az 1848/49 Budai 2-ik Honvédzászlóalj a fővárosból és környékéről érkezett vendéghuszárai. Kisfilmünkből kiderül az is, hogy Szentegyházán a magyar átlagnál jóval több gyermeket vállalnak, sok család három-négy büszke székely gyermeket nevel. Közülük sokan fellépnek az egész magyar világon páratlan Szentegyházi Gyermek Filharmónia ünnepi estjén, mely évről-évre a megelőzi a huszármenetet.Potápi Árpád János: mindig nemzetben gondolkodunk
Mi mindig nemzetben gondolkodunk. Arra törekszünk, hogy az egységes nemzettudatot tudjuk erősíteni – hangsúlyozta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Fiatalok a Nemzetért Alapítvány nyári táborában rendezett beszélgetésen csütörtökön, Keszthelyen.A nemzeti összetartozás napjának alkalmából mond ma beszédet Orbán Viktor
Orbán Viktor délelőtt a geszti Tisza-kastély ünnepélyes átadásán tart beszédet a nemzeti összetartozás napja alkalmából, amelyet a PS-en is meghallgathat 11 órai kezdettel.Továbbra sem kap kellő figyelmet az őshonos nemzeti kisebbségek ügye
Sem az Európai Uniótól, sem a világ nagyhatalmaitól nem kap kellő figyelmet az őshonos nemzeti kisebbségek ügye – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó vasárnap Újszentivánon.Potápi Árpád János: a magyar jellem legértékesebb kincse a nemzeti összetartozás
A történelem próbatételei során a magyar jellem legértékesebb kincse a nemzeti összetartozás lett – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a felvidéki Somorján, ahol beszédet mondott a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja alkalmából tartott megemlékezésen, pénteken.Ajánljuk még