nemzeti szuverenitás
Eddig nem volt fontos a baloldal számára Rákosrendező, hirtelen már nemzeti szuverenitási kérdés lett, mert pénzt látnak benne
Hirtelen felbuzdult a hazaszeretet a baloldalban a Fővárosi Közgyűlésben, persze most is csak azért, hogy keresztbe feküdjenek egy munkával. A rákosrendezői terület felújítása, a Grand Budapest program ugyanis kiverte a biztosítékot az üldögélő, semmit se csináló, folyamatosan csődöt jelentő baloldali budapesti vezetők körében. Most már szuverenitásról beszélnek, lobog a nemzeti büszkeség, és azok az emberek verik most a mellüket, akik külföldi zsoldból árulják el a hazájukat, ami már teljesen nyilvánossá is vált. Azonban a Grand Budapest program fáj nekik, hiszen már Bajnai Gordon érdekeltségébe tartozó cégek is megjelentek kész látványtervekkel. Eddig a baloldal számára semmit se jelentett Rákosrendező, pénzük sem volt, most hirtelen lett érdeklődés, kedv és még forrás is. Hogy is van ez?Jön a szuverenizmus kora – Brüsszel helyett közvetlenül a tagállamokkal tárgyalna Trump
Milyen neszt hoz a tavaszias téli szél? Hogyan? Ja, igen, Orbán Viktornak megint igaza lett, érdemes volt a nemzeti szuverenitás mellett állni, Donald Trump ugyanis a jelek szerint nem kíván egy birodalmi Európával foglalkozni, az amerikai külpolitika ezentúl a tagállamokkal fog kapcsolatot tartani, nem pedig Brüsszellel.Szuverenitásvédelmi Hivatal: Brüsszel nyíltan támadja a magyar szuverenitást
Brüsszel nyíltan támadja a magyar szuverenitást - közölte a Szuverenitásvédelmi Hivatal az MTI-hez csütörtökön eljuttatott kommünikéjében.Hoppá: a hollandok is elégedetlenek az EU-val, szuverénebb Európát szeretnének
A hollandok általában nem túl elégedettek az Európai Unióval, szuverénebb Európát szeretnének, de csak kevesen támogatják Hollandia kilépését az unióból – derült ki a nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó, hágai székhelyű Clingendael Intézet most közzétett felméréséből.Mit tehetünk, ha az Európai Unió felszámolja magát?
Nem kell ahhoz nagyon pesszimistának lennünk, hogy a jelenlegi EU-t egy alapvetően diszfunkcionális szervezetnek lássuk, amely nem megvédi Európát, hanem csak káoszt teremt. Ha egyenként nézzük a szervezet tagországait, szinte csak az önsorsrontás különböző stációiban vergődő államokat láthatunk, amelyeket egyszerre sújt politikai, kulturális, gazdasági, demográfiai válság, és persze amelyeknek a külső biztonsági kihívásokra sincs semmiféle válaszuk.Megvannak a Nemzeti Konzultáció eredményei: a magyar emberek kiálltak hazánk szuverenitása mellett (videó)
Világosan látszik, hogy a magyar emberek kiálltak hazánk szuverenitása mellett – közölte közösségi oldalán a Fidesz. A legutóbbi nemzeti konzultáció eredmények összesítéséből az derült ki, hogy elsöprő többségük nemet mondott arra, hogy a magyarok életét alapvetően befolyásoló kérdésekben mások döntsenek helyettük.Palotás János kitalálta, hogy csak egyszerűen el kell venni a Fidesz EP-mandátumait
A Népszava rendkívül hiánypótló interjút készített Palotás Jánossal a közelgő EP-választások kapcsán. Ha a név önöknek sem volna ismerős, az nem meglepő, hiszen Palotás politikai pályafutása abban merült ki, hogy az úgynevezett Köztársaság Párt élén megpróbált néhány jobboldali szavazatot begyűjteni és ezáltal gyengíteni a nemzeti oldalt. A politikus most megfejtette a közelgő EP-választások legfőbb kérdését, és kijelentette, a lényeg, hogy a Fidesz ne jusson mandátumhoz.„Akiket nem akarnak látni, azt eltakarítják" – Németh Szilárd és az Öreg
A címben szereplő mondattal kommentálta Németh Szilárd, a Fidesz ötödszörre megválasztott alelnöke, hogy a Youtube után a Facebook is a letiltotta a PestiSrácok.hu tartalmait, a nyilvánosság kapuőreként a tűrt kategóriából a tiltottba sorolta.Kocsis Máté: szuverenitási kérdés, hogy ne külföldi államok, tőkés csoportok, vállalati érdekközösségek vagy a pénzügyi világ finanszírozza a politikát
Ha úgy jut valaki közhatalomhoz, hogy közben valakinek a markában van, azzal az ország szuverenitását veszélyezteti – mondta a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.Ajánljuk még