ngo
Olaszországban akarta, végül Máltán tett ki 77 migránst egy német civil mentőhajó
Hosszas, Szicília melletti várakozás után végül Máltán kötött ki szerda este és tett partra 77 migránst az Alan Kurdi nevű hajó, amelyet a német Sea-Eye nem kormányzati szervezet üzemeltet. Az illegálisan Európába jutni próbálkozókat a hajó legénysége a máltai hadsereg egyik kikötői támaszpontján tette partra. Egyik migráns sem szorult orvosi ellátásra.Több milliárdos üzletté vált a migráció
A Magyarország irányába tartó illegális migráció az elmúlt hónapokban jelentősen megnőtt. Az illegális bevándorlók kilencven százaléka embercsempész-hálózatok közreműködésével jut hazánk területére, amely földrajzi elhelyezkedése miatt továbbra is tranzitországnak számít az Európába eljutni kívánó migránsok körében – derül ki a Századvég legfrissebb felméréséből.A Magyar Narancs véletlenül lebuktatta az ellenzék kampányát segítő NGO-kat
A civil sikerek kulcsát kereste, de valójában az ellenzéki NGO-k finanszírozására mutatott rá a Magyar Narancs. Több helyen is norvég civil alapos, illetve a Soros-alapítvány által támogatott szervezetek álltak az októberi győztes ellenzéki kampányok mögött – írja a Magyar Nemzet.Kikötött az Ocean Viking, a migránsokat szállító "civil" hajó a szicíliai Messinában
Befejeződött az Ocean Viking civil hajóval érkezett 213 migráns partraszállása a szicíliai Messina kikötőjében – közölte a hajót üzemeltető Orvosok Határok Nélkül (MSF) nem kormányzati szervezet közösségi oldalán vasárnap este. A szervezet kiemelte, hogy a csoport egyharmadát felnőtt kíséret nélküli 18 éven aluliak alkotják. "Végre biztonságos kikötőben vannak" – írta közleményében az MSF.Új erőre kaptak az NGO-k
Ismét 218 bevándorlóval a fedélzetén köröz a Földközi-tengeren az Ocean Viking, arra várva, hogy egy uniós országtól megkapja a partraszállási engedélyt – írja a Magyar Nemzet. A lap szerint a baloldali fordulatot vett olasz kormány hatalomra kerülése óta ismét egyre több migráns vág neki a veszélyes útnak: csak szeptemberben több, mint ezren szálltak partra Olaszországban.Olaszország újra megnyitja a kikötőit a migránsok előtt
Miután a bevándorlásellenes, népszerű egykori belügyminiszter, Matteo Salvini pártja nélkül alakult meg az új olasz kormány, a baloldali miniszterelnök azt akarja, hogy újra kiköthessenek a migránshajók és kezdjék el szétosztani a migránsokat.Az új baloldali olasz kormány megnyitotta a kikötőket a migránshajóknak, Németországban 90 bevándorláspárti település várja őket
Olaszország visszatért a veszélyes baloldali politikához – erre figyelmeztetett Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádióban. Alighogy megalakult az új, baloldali kormánykoalíció Rómában, máris jelezték, hogy befogadják a csempészhajók utasainak egy részét, a többieket pedig – kötelező kvóták szerint – szétosztanák a tagállamok között. Németországban is újra hangosabb a bevándorláspárti tábor: 90 település jelezte, hogy hozzájuk mehetnek a Földközi-tengeren érkező illegális bevándorlók – közölte az M1 Híradója.Száz migránssal újabb civil migránshajó vette célba az olasz partokat, fittyet hányva a törvényekre
A Mission Lifeline német nem kormányzati szervezet (NGO) Eleonore nevű hajója hétfőn elindult a szicíliai Pozzallo kikötője felé annak ellenére, hogy az olasz hatóságok megtiltották a kikötését. A hajó mintegy száz embert szállít, köztük harminc, szülői kíséret nélküli fiatalkorút.Ajánljuk még

















