ngo
Már 2009-ben eldöntötték, hogy elárasztják Európát "menekültekkel" - Szerintük hazánkban még elfér 83 millió ember!
Megtervezett, tudatos akció áll az Európai Unió menekültpolitikája mögött, egy tanulmány szerint ugyanis már 2010-ben kvóta alapján akarták elosztani a migránsokat az európai tagállamok között. Ez az anyag éppen a világgazdasági válságot követően készült el, de még jóval azelőtt, hogy a szíriai háború miatt menekültek százezrei vették volna célba a kontinens nyugati országait. A tanulmány készítői Magyarország befogadóképességét 83 millió főben állapították meg, az élelmiszer-termelési lehetőségeink és a lehetséges "helykihasználás" alapján.Járóka Lívia: Így nyúlják le a luxus-NGO-k a pénzeket
A baloldali és liberális elit csak szavakban támogatja a romák felzárkóztatását és a bevándorlók integrációját, valójában egyikért sem tesz érdemben semmit — összegezte eddigi tapasztalatait a Fidesz roma származású európai parlamenti képviselője, az Európai Parlament alelnöke. A politikus elmondta azt is: rendkívüli veszélyeket rejt magában Soros György és az általa, vagy hozzá hasonlók által üzemeltett NGO-k - írja a Magyar Nemzet.Engedély nélkül hajózott olasz felségvizekre a Sea Watch mentőhajója – Salvini hajthatatlan
Engedély nélkül hajózott olasz felségvizekre a Sea Watch német segélyszervezet mentőhajója, fedélzetén 47 migránssal - számolt be az olasz média vasárnap.A Der Spiegelben tömeggyilkosokhoz hasonlították Orbán Viktort
Keno Verseck, a Der Spiegel című német magazin Magyarországról rendszeresen beszámoló szerzője legutóbbi eszmefuttatásában Anders Breivik norvég és Brenton Tarrant ausztrál tömeggyilkoshoz hasonlította Orbán Viktor miniszterelnököt – írja a Magyar Nemzet Online. Orbán Viktor megígérte, hogy nem folytat többé EU-ellenes kampányt, de máris a brüsszeli bürokratákat vádolja azzal, hogy Európa iszlamizációját tervezik – olvasható a Der Spiegel internetes oldalán vasárnap este megjelent írásban.Németh Szilárd: Egyértelmű, hogy álcivilek szervezik a migrációt
A titkosszolgálatok megfigyelései szerint elég nagy az esély arra, hogy a 2015. évi eseményekhez hasonlóan felerősödik a migráció – hívta fel rá a figyelmet a Honvédelmi Minisztérium államtitkára a Hír TV Bayer Show című műsorában beszélt. Németh Szilárd kiemelte: az álcivil szervezetek nem tettek le arról, hogy bejuttassák az illegális bevándorlókat Európába, ugyanakkor Magyarország készen áll a helyzet kezelésére. Az államtitkár arról is beszélt, hogy az Európai Néppártban addig marad a Fidesz, ameddig képviselheti azokat az érdekeket, amire a magyar emberek felhatalmazást adtak neki.Mindeközben Moriában
A Leszbosz szigetén fekvő moriai táborból több ezer menedékkérelmet adtak már be Európába. A brüsszeli elit minden követ megmozgat, hogy a bevándorlók áramlását szabályossá és szervezetté tegye. Vízumok, kvóták, mentőhajók az egyik oldalon, gyilkosságok, lopás, erőszak a másikon. A moriai tábor mérlege ez, és még csak nem is a bevándorlásellenes kormányok vagy politikusok, hanem maguk az ott élők szerint.Kovács Zoltán: Brüsszel egyik terve, hogy sokkal több pénzt akar adni a migrációt segítő szervezeteknek
A kormány szerint Brüsszel továbbra is támogatni akarja az illegális bevándorlást, amiről a magyar embereknek tudniuk kell, ezért indítottak újabb tájékoztató kampányt - közölte a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.Deutsch Tamás: A civil szervezeteket használja fel az Európai Bizottság
Élesen bírálta az Európai Bizottság NGO-khoz való hozzáállását Deutsch Tamás az Echo TV Bayer Show című műsorában. A fideszes EP-képviselő szerint a bizottság álcivilekkel végezteti el a piszkos munkát, a bevándorlás segítését, miközben megtagadja az alapvető európai értékeket.Sorosista krízisguruk Brüsszelben
Ha válságot akar, bízza a Nemzetközi Válságcsoportra (International Crisis Group - ICG)! Ez az egyik függetlennek és objektívnek álcázott Soros-szervezet, amely neves és névtelen személyiségekkel megtömve intézi a világ ügyeit. Igazgatósági tag Soros György, és a fia, Alexander Soros is. A háttérről a Tűzfalcsoport rántotta le a leplet.Ajánljuk még

















