ngo
Soros György csápjai még mindig az Alkotmánybíróságig érnek
Másfél évvel ezelőtt számoltunk be róla, hogy az Alkotmánybíróság Főtitkárságán dolgozik egy liberális adatvédelmi jogász, aki családi vonalon is kapcsolódik Soros Györgyhöz köthető magyarországi szervezetekhez. Most a Tűzfalcsoport hozta nyilvánosságra az információt, ami szerint a helyzet változatlan, Soros György csápjai még mindig az Alkotmánybíróságig érnek.Deutsch Tamás a Pesti TV-nek: elképzelhetetlen az Európai Birodalom létrejötte, ez adja a Soros-birodalom frusztráltságát (Videó!)
A Soros-szervezetek és a különböző NGO-k hálózata dönti el, hogy ki hogyan tud érvényesülni Brüsszelben – mondta Deutsch Tamás, a Fidesz EP-frakciójának vezetője a Pesti TV-nek reagálva arra a tanulmányra, amelyben egy korábbi brüsszeli hivatalnok arról ír, hogy átláthatatlanul, ideológiai alapon működik az EU szervezete, miközben éppen Brüsszel próbál a transzparencia és a jogállamiság kikényszerítőjének szerepében tetszelegni. Ennek kapcsán Deutsch elmondta, sem feladata, sem hatásköre nincs az uniónak ítélkezni a tagállamok belügyeiben, az erre vonatkozó törekvések pedig csupán a Soros-hálózat frusztrációjából adódnak. A frakcióvezető szerint az EU a kettős mérce intézményesítésével, valamint a „lopakodó hatáskör bővítéssel” lépked birodalmi ambícióinak megvalósítása felé. Ennek a tervnek az ellensúlyai az erős nemzetállamok lehetnek, amelyek a brüsszeli buborékon belül vörös posztónak számítanak, ezért megy szembe például a magyar választók akaratával a „szupranacionális liberális elit”, és ezért támogatják a Soros-szervezetek a magyarországi ellenzéknek nevezett érdekcsoportokat.A Riporter: Brüsszel és a Soros-birodalom beszálltak a választásokba (Videó)
Jön Gyuri bácsi, aki az összes haverját harcba szólította, vele együtt pedig Brüsszel is beszállt a magyar választásokba – derült ki a Riporter legfrissebb nyomozásából, amelyben Szarvas Szilveszter járt utána annak, hogy hogyan lett az Európai Unió az a liberális gittegylet, amely rendszeresen igyekszik beavatkozni a magyar politikába, most éppen az áprilisi választások kapcsán. Brüsszel hanyatlásáról Tanai Zsófia jogász beszélt a Riporternek, aki 8 évet húzott le az uniós bürokráciában, így belülről ismeri azt az állampolgárok számára átláthatatlan rendszert, amit EU-nak hívunk. Tőle tudhattuk meg, hogy bizonyos pozíciókat csak megfelelő ideológiai háttérrel és komoly hátszéllel lehet betölteni az unióban, a szakmai kompetencia alacsony, a rendszer pedig teljességgel ellenőrizhetetlen, átláthatatlan.Listázta Orbánt a Riporterek Határok Nélkül elnevezésű Soros-szervezet
Orbán Viktor miniszterelnök az első Európai Uniós vezető, akit a Riporterek Határok Nélkül elnevezésű Soros-szervezet felvett a „Sajtószabadság ellenségei” elnevezésű listára.Rasszizmus és toxikus munkakörnyezet jellemzi az Amnesty International belső működését
Toxikus munkakörnyezet és rasszizmus – általában nem ez szokott az emberek eszébe jutni, ha az Amnesty International kerül szóba. A neves emberi jogi nem kormányzati szervezet (NGO) belső dokumentumai mégis azt vetítik előre, hogy a szervezet nem egészen azon értékek jegyében szervezi a belső munkát, mint amelyek mentén rendszerint kormányzatokat igyekeznek hitelteleníteni a nemzetközi közvélemény szemében – írta meg a Mandiner.A Századvég bemutatta, hogyan gyakorolnának politikai nyomást az NGO-k Brüsszelre
Az elmúlt hónapokban készült egy uniós döntéshozatali javaslatokat is magába foglaló tanulmány, amelyet a nonprofit szervezetek – vállaltan politikai érdekű szerveződések – hálózataként működő European Partnership for Democracy (EPD) készített a civil szféra európai helyzetéről, az Európai Bizottság megbízásából, összesen 48 szervezet együttműködésével. Magyarországról a K-Monitor nevű egyesület működött közre az anyag elkészítésében, vagyis egy olyan NGO, amely az utóbbi években számos elfogult közleményben támadta a magyar kormányt. Így például 2017-ben, a külföldről támogatott magyarországi szervezetek átláthatóságát célzó törvény miatt csatlakozott ahhoz a feljelentéshez, amelyet több közvetlenül is érintett NGO jegyzett közösen a bírált jogszabály kapcsán. A K-Monitor mint közhasznú egyesület, saját bevallása szerint „a közpénzek átlátható felhasználásáért és a korrupció visszaszorításáért” tevékenykedik – kezdte elemzését az alapítvány.Gyuri bá' öt évre előre kitömte a balliberális újságírók zsebét – Nem, nem függetlenek
Soros György a baloldali sajtó felhasználásával buktatná meg Európa nemzeti kormányait, ennek érdekében az Európai Alapítványok Hálózata 700 millió forintos pályázatot hirdtetett a Civitates program keretében, úgymond a „független újságírás” támogatására – írja a Századvég elemzésében. MiNt hozzáteszik, az összeg az elkövetkező 5 évben lesz felhasználható, azaz két választást is magába foglaló időt ölel fel.Szijjártó Máltán: itt az ideje, hogy Európa véget vessen az NGO-k zsarolásának
Új szövetség jött létre Magyarország és Málta között, hiszen az Európai Unió előtt álló dilemmákat és kérdéseket abszolút hasonlóan ítéli meg a két ország, és egyetértés van köztük a migráció tekintetében – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Vallettában az Evarist Bartolo máltai kül- és uniósügyi miniszterrel folytatott tárgyalások utáni sajtótájékoztatón. "Egyetértünk abban, hogy a migrációt nem menedzselni kell, hanem megállítani, különös tekintettel arra, hogy a koronavírus nyomán előállt világjárvány új veszélyeket hozott itt is (Máltán)" – mondta a tárcavezető.Alapjogokért Központ: sérti a nemzetállamok szuverenitását a kormányzati döntéshozatal kiszervezése
A világon egyre jellemzőbb a kormányzati döntéshozatal kiszervezése az Alapjogokért Központ kutatása szerint, és ez sérti a nemzetállamok szuverenitását - mondta Szolomayer Balázs, a kutatóintézet vezető elemzője szombaton az M1 aktuális csatornán.Ajánljuk még

















