obstrukció
Nagyon büszke a DK arra, hogy a parlamentben obstruáltak egy kicsit az éjszaka
Elkezdődött az egészségügyi törvény vitája, minden erőnkkel küzdünk a gyalázatos törvény ellen! – írja büszkén a Demokratikus Koalíció a közösségi oldalán, amihez egy képet is csatoltak a valós munkától elszokott csapat tagjairól, köztük Gy. Németh Erzsébetről, aki a budapesti süllyedő hajót elhagyva az Országgyűlésben próbál szerencsét, Gréczy Zsoltról, akit szemmel láthatóan megviselt az éjszakázás és Arató Gergelyről, aki csak úgy örül magának.Még tart a szerda a Parlamentben – A kormány szerint elsősorban az egyén felelős a szociális helyzetéért, ezen huszonkét órán keresztül akadt ki az ellenzék
Jócskán elhúzódott a még szerdán megkezdett vita a Magyarország biztonságát szolgáló egyes törvények módosításáról kapcsán, mivel annak egyik pontjában az állam kiemeli: mindenki saját maga felelős szociális állapotáért, és amennyiben azt nem tudja maga garantálni, akkor a hozzátartozók kötelesek erre. Az ellenzék ezt annyira nem tudta megemészteni, hogy mintegy huszonkét órán keresztül felszólalásokkal „akadályozták” a vita lezárását.Nem fogadta el a szenátus Biden javaslatát a választási törvény megváltoztatásáról
A The Washington Times értesülései szerint két demokrata párti szenátor voksával az ötven fős republikánus frakció szerdán leszavazta Joe Biden amerikai elnök javaslatát a szenátusi obstrukciós eljárás megszüntetéséről és az amerikai választási eljárási törvény pártpolitikai alapon történő megváltoztatásáról.A nagy megkerülő hadművelet: a francia kormány parlamenti szavazás nélkül vezeti be a vitatott nyugdíjreformot
Edouard Philippe francia miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy a nemzetgyűlésben tapasztalható ellenzéki obstrukció miatt a kormány parlamenti szavazás nélkül vezeti be a vitatott nyugdíjreformot. Válaszul a jobboldali és a baloldali ellenzék is bizalmatlansági indítványt nyújtott be a kormány ellen, de annak elfogadására nincs esély, miután Emmanuel Macron államfő pártja abszolút többséggel rendelkezik az alsóházban.Nehezen viseli az ellenzék, hogy jóval drágább lesz a botrányokozás a parlamentben
A teljes éjszakán átívelően ugyanazt a kását kevergették a képviselők az Országgyűlésben, mert az ellenzék képtelen napirendre térni a házszabály módosítása felett. A politikát előbb az utcára kivivő, majd az utcai politizálás hangnemét a parlamentbe is behozó ellenzéknek láthatóan nagyon elevenébe vág, hogy a javaslat szerint nem lehet olcsón balhézni, hanem a botránykeltés immár komoly fizetésmegvonással járhat.FoJtatjuk
Halottról vagy jót vagy semmit - tartja a mondás, ezért lassan semmilyen sportértéke nincsen annak, ha az ember az ellenzékről ír. De ha egyszer olyan szépen éltek ebben a parlamenti ülésszakban...Kitiltotta Kövér László a Parlamentből Tordai hecctársait, a decemberi balhéhuszárokat pedig 41 millióra büntette
A Párbeszéd-frakció három munkatársát kitiltották a Parlamentből – értesült az Index. Az érintettek hétfőn a helyszínen szembesültek azzal, hogy nem érvényes a kártyájuk a Képviselői Irodaházba és az Országházba sem. A kitiltásnak köze lehet Tordai Bence képviselő kritikán aluli március 15-i videójához, amelyen az ünnepélyes zászlófelvonás előtt odalépett Áder Jánoshoz és Kövér Lászlóhoz, majd kigúnyolta őket. Ugyancsak ma derült ki, hogy Kövér László házelnök kezdeményezésére összesen 41 millió forintot vonnak le azoknak az ellenzéki képviselőknek a fizetéséből, akik december 12-én a magyar demokrácia elmúlt harminc éves történetében nem látott balhét produkáltak a Parlamentben, meghiúsítva a törvényhozás munkáját.Itt a téli tüntetések öt kedvence - Az ellenzék újabb felfordulásokat ígér tavaszra (PS-videó!)
Hétfőn kezdődik a tavaszi parlamenti ülésszak; az ellenzék már korábban megígérte, hogy ott fogják folytatni, ahol decemberben abbahagyták, így akár újabb obstrukciótól, parlamenti akcióktól sem riadnak vissza, és a hírek szerint a híveik is ellenzéki felfordulásra, utcai demonstrációkra készülnek. A PestiSrácok.hu stábja januárban is az utcákat rótta, és igyekezett a legfontosabb eseményekről közvetíteni; az ellenzék tüntetésein együtt fagyoskodtak riportereink és operatőreink a résztvevőkkel, beszéltünk politikusokkal és a megmozduláson részt vevő magánemberekkel. A fenti videóban az öt legérdekesebb ellenzéki tüntetőt láthatják, akik a zimankós januári időjárással dacolva sem maradtak otthon a kényelmes fotelekben, hanem rótták az utcákat és a hidakat fáradhatatlanul. Itt a téli tüntetések öt kedvence, holnaptól ezt a szintet kellene megugrania az ellenzékieknek. Nézzék meg a videónkat!Gulyás Gergely a PS-nek: „Nem nevezném tüntetőknek az agresszív bűncselekmények elkövetőit”
A támogatottságát egyre inkább elvesztő és emiatt egyre agresszívabban fellépő ellenzék akciójának nevezte az erőszakos parlamenti obstrukciót Gulyás Gergely a Kormányinfón. Az ezt követő utcai rendbontás és lopások végrehajtóitól és a rendőrök megtámadóitól a “tüntető” minősítést is elvitatta, mondván, politikai aktivistákról, jelentős részben Soros kitartottjairól van szó. A miniszter emellett beszámolt a karácsonyi vásárok megerősítéséről a strasbourgi iszlamista merénylet miatt, továbbá jelentős béremeléseket jelentett be.Ajánljuk még

















