Óbuda
Ismert focistát öltek meg Óbudán – Deutsch Tamás apósa az áldozat
Péntek este halálra késeltek egy férfit Óbudán. A TV2 híradója most megtudta: a III. kerületi gyilkosság áldozata Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő apósa volt. Azóta a magyarfutball.hu oldalán is megerősítették, hogy Lazsányi László valóban meghalt pénteken.Ezer évet vett el a gyönyörű tiszafa életéből a barbár baloldal Óbudán
Az óbudai Szentlélek tér és környéke felújítását vandál módon végzi a helyi önkormányzat. Egyik napról a másikra kivágták a tér eddigi természeti ékességét, az évtizedek óta ott növekvő tiszafát – jelentette az Index egyik olvasója, aki a pusztításról képet is készített. A baloldali önkormányzat radikálisan lecsökkentette az örökzöld életét, amely ideális körülmények között ötszáz, de akár kétezer évig is elélhet.A rendőrség vizsgálódik az óbudai lakásmaffia-ügyben
A lakásmaffia tevékenységére figyelmeztetik Budapest III. kerületében, lakótelepi lépcsőházakban kihelyezett szórólapok a lakókat, mert állítólag több idős ember gyanús körülmények között meghalt, miután eltartási szerződést kötöttek. A rendőrök ma közleményt adtak ki az ügyben. Azt írták, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányságra egy ilyen bejelentés érkezett.Elprivatizálná a strandot a gyerekek elől a DK-s polgármester
Elutasította azokat a strandbelépőket Kiss László, a Demokratikus Koalíció óbudai polgármestere, amiket a táborozó gyermekek részére ajánlott fel Bús Balázs, a kerület korábbi vezetője. Bús Balázs, a harmadik kerület fideszes önkormányzati képviselője a közösségi oldalán tudatta, hogy hiába vásárolt kétszáz strandbelépőt a tiszteletdíjából az óbudai napközis táborban részt vevő gyermekek számára. Ennek oka, hogy az önkormányzat idén nyáron nem biztosítja a strandolási lehetőséget sem a Barátság parkban, sem a kiserdei napközis táborban – közölte a politikus, majd hozzátette: a helyi Fidesz-frakció még további kétszáz belépővel kiegészítette a felajánlást.A rendőrség kéri, hogy senki ne üljön fel a pletykáknak, eddig csak egy bejelentés érkezett az óbudai "lakásmaffia-ügyben"
A Magyar Nemzet szerintBudapesti Rendőr-főkapitányság III. kerületi munkatársai vizsgálják egy magánszemély beadványát, amiben egy olyan idős emberrel kötött eltartási szerződésről van szó, ami alapján a hirtelen elhalálozott szépkorú lakását megszerezte a szerződő fél. A PestiSrácok.hu megkeresésére a hatóság közölte, a rendőrség eddig egy esetről tud, ahol esetleg felmerülhet a városrészi pletykákban már tömegesnek mondott bűncselekmény, amelynek ügyében már vizsgálatot indított a rendőrség.Mégsem építik be a III. kerület egyik fontos zöldterületét, a Római-parti parkot
Sajtóértesülések szerint mégsem épül be a Római-parti park – írja a Metropol. A lap szerint feltehetően a lakossági tiltakozás hatására születhetett döntés, az értesülés azonban egyelőre nem hivatalos. A Metropol ugyanakkor önkormányzati forrásra hivatkozva állítja: végül nem lesz beépítve a terület.Hiba a mátrixban? Az óbudai ellenzéki polgármester a kínai kapcsolatok elmélyítéséről hozott határozatot
Az óbudai Fidesz-frakció által kezdeményezett rendkívüli ülést azért hívták össze, hogy a polgármesternek legyen alkalma részletesen beszámolni, milyen további döntéseket hozott még egyszemélyben a testület tájékoztatása nélkül a járványhelyzet ideje alatt. A járványhelyzet utáni első testületi ülésen azonban sem Kiss László, sem a Gyurcsány-koalíció képviselői nem jelentek meg, hogy képviseljék az óbudai választópolgárok érdekeit – mutatott rá cikkében az obudaihirek.blog.hu oldal.Pesti Riporter: Baranyi Krisztináék LMBTQ-plakátokkal borzolják a kedélyeket Ferencvárosban (Videó!)
Sok érdekes témát boncolgattunk a keddi Pesti Riporterben: szóba került, hogy Ferencvárosban Baranyi Krisztináék LMBTQ-plakátokkal borzolják a kedélyeket, volt szó arról, hogy Óbudán Kiss László DK-s polgármester a zöld programjának értelmében betondzsungelt tervez, és vendégünk volt Ozsváth Kálmán is, aki arról beszélt, hogy megajándékozták Karácsony Gergelyt: a Fidelitas szótárt adott a főpolgármesternek. Természetesen a végén külpoloztunk is egy kicsit: Varga Ádám, a Pesti TV műsorvezetője a fehérorosz helyzetről mesélt kollégájának, a keddi műsor házigazdájának, Vincze Emíliának.Lakóparképítéssel zöldítenének Mocsárosdűlőn Karácsonyék
Elképesztő marketingtrükkel próbálják meg építési területnek kiszervezni Karácsonyék a főváros budai oldalának utolsó megmaradt vizes élőhelyét. A „zöld” főpolgármester szerint ugyanis azzal „mentik meg” Óbuda zöld szívét, hogy körülbelül negyedét lakóparkként építtetnék be. Igazi lenini jó cselekedet ez, hiszen akár közéjük is lövethetett volna, ugyebár. Igaz, a környék élővilága szempontjából a jelenlegi tervezet is felér egy lábon lövéssel, hiszen a lakópark nemcsak a zöld területek egy jelentős részének beépítését hozná el, hanem a területre nehezedő ökológiai lábnyom is jelentősen nőne egy sűrűn lakott iroda- és társasházkomplexum szomszédságában. A mobil klímaerdők bajnokát – jelentsen ez bármit – úgy tűnik, ez azonban nem érdekli, csak a látszatpolitizálás és a tőkekovácsolás.Ajánljuk még

















