Óbuda
Bús Balázs szerint Vadai és az óbudai polgármester csak politikai tőkét akar kovácsolni a pedofilügyből
Vadai Ágnes, a DK alelnöke és Kiss László, a baloldali szivárványkoalíció által támogatott óbudai polgármester állításai súlyos csúsztatásokat tartalmaznak, egyértelműen a politikai tőkekovácsolás céljára felhasználva a gyermekbántalmazás problémáját – reagált Bús Balázs, a III. kerület előző polgármestere arra, hogy a DK szerint Óbuda előző, fideszes városvezetése eltitkolt egy pedofilügyet. A volt polgármester szerint Kiss László polgármester ebben az érzékeny ügyben politikai pedofíliát követ el, és ezzel próbálja elterelni a figyelmet arról, hogy nem folytatja le az ilyenkor szükséges vizsgálatokat.Jogerős: életfogytiglanra ítélték az óbudai óvónő gyilkosát
Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla azt a hatvankilenc éves férfit, aki előre kitervelten, több lövéssel végzett egy óbudai óvónővel 2018 novemberében – közölte Dávid Lajos megbízott fellebbviteli főügyészhelyettes hétfőn az MTI-vel. Közleményében azt írta a még pénteken született ítéletről, hogy a táblabíróság megváltoztatta a Fővárosi Törvényszék 2019 decemberében meghozott döntését, amelyben húsz év fegyházbüntetést róttak ki az elkövetőre.A gyerekeket erőszakoló karbantartó már hónapok óta börtönben van, de az érzelmileg túlfűtött tanár további fejeket követel
A közvéleményt és az iskolát sokkolta, a tanvezetést megosztotta az a szomorú eset, ami az egyik óbudai általános iskolában történt. A 62 éves L. Tibor, "Tibi bácsi" a gyanú szerint éveken át molesztálta a Dr. Béres József Általános Iskola diákjait. Úgy tudni, hogy tíz esetben történhetett kiskorúval szemben szexuális erőszak. Az elszomorító és dühítő esetet azonban több tanár arra használta fel, hogy megtorpedózzák az iskolaigazgatót, aki az ügy kirobbanásakor minden tőle telhetőt megtett.Bús Balázs óvatos javaslatokat tett, hogyan is kellene a III. kerületben védekezni a járvány ellen
Bús Balázs és a III. kerület önkormányzatának Polgári Frakciója vélhetően megelégelte a kerületi vezetés tétlenségét, és együttműködésük felajánlása mellett 14 pontos akciócsomagot fogalmaztak meg. A javaslatok között olyan alapvető intézkedéseket találni, amelyekben inkább az a meglepő, hogy eddig a szocialista Kiss László polgármester ezek egyikét sem vezette be.Bujkál a nyilvánosság elől Óbuda polgármestere – Botrány a tüdőgondozóban (PS-videó)
Újabb negatív rekordot döntött a DK kommunikációja: Óbuda – Gyurcsánynak frissen hűségesküt fogadott – polgármesterének szombat délelőtt, a Kórház utcába szervezett "rendkívüli fogadóórájára" olyan szinten nem volt érdeklődés, hogy még maga Kiss László (fotónkon) sem látogatott el saját eseményére. Stábjának néhány tagja ugyan megjelent a helyszínen, ők azonban – a sajtó kiegyensúlyozott tájékoztatását nyilván szem előtt tartva – nem voltak hajlandók reagálni kérdéseinkre. Hasonlóan Kiss László polgármester maga sem volt kimondottan kommunikatív, amikor stábunk a Fővárosi Közgyűlés legutóbbi ülésén a DK-hoz való igazolásáról kérdezte. A PestiSrácok.hu stábja most arra szerette volna kérni, hogy kommentálja Rózsa László DK-s képviselő, egészségügyi bizottsági elnök és Hazai András alpolgármester legutóbbi kirohanását, amelynek során kirúgással fenyegettek meg egy, a munkáját egyébként szabályszerűen végző alkalmazottat az óbudai tüdőgondozóban. Mivel Kiss László nem volt jelen, stábja pedig nem válaszolt kérdésünkre, portálunk megkereste a kerület korábbi polgármesterét, Bús Balázst az ügyben. Az ex-polgármester teljességgel vérlázítónak minősítette az esetet és kifejtette: véleménye szerint mindkét politikusnak le kellene mondania mandátumáról és vissza kellene vonulnia a közélettől. Portálunk telefonon megpróbálta elérni Kiss Lászlót, azonban kérdéseinkre ott sem válaszolt.Elmúlt a kampány, és megjött a balliberális valóság: Óbudán nincs pénz fejlesztésre
Kiss László, az MSZP színeiben megválasztott polgármester DK-ba átigazolása az elmúlt időszak legnagyobb híre Óbudán. Noha a kerületben valódi tennivaló is akadna, amelyeket persze bőszen meg is ígért a baloldal még a választás előtt, most mégis csak az MSZP további sorvadása és a Gyurcsány-párt igazolási-láza kapcsán került a hírekbe. Most már pénzszűkével magyarázza a baloldali vezetés az ígéretek meghiúsulását, és azt állítja, hogy ötéves távlatban meg fognak azok valósulni.Példátlan összefogás segíti a szomszéd cigányfamília által kifüstölt óbudai családot (Frissítve)
Példátlan összefogás segíti azt a kisgyermekes családot, akiknek háza vélhetően a szomszédjukban élő cigány család gondatlansága és visszaélései miatt gyulladt ki vasárnap Óbudán. A hozzátartozók szerint a szomszédban élő népes família rettegésben tartotta a környéket; többször halálosan megfenyegették a pórul járt családot is. A fedél nélkül maradtak egyébként hetek óta dokumentálták a szomszédságukban uralkodó állapotokat, amelyek miatt többször kihívták a rendőrséget és az önkormányzat illetékeseit is, akik a sértettek szerint csak annyit mondtak: nem tudnak mit csinálni, mert amíg vér nem folyik, addig ők tehetetlenek. Az ország viszont kiállt a család mellett, alig két nap alatt sikerült összeszedni minden szükséges használati tárgyat és ruhát; már csak pénzadományokat várnak.Leszakadt egy nagyfeszültségű vezeték Budapesten, öt épület kigyulladt
Leszakadt egy nagyfeszültségű vezeték Budapesten, a III. kerületi Kunigunda útján vasárnap este, öt egymás melletti épület égett; egy ember megsérült, áramütést szenvedett – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője az MTI-vel.Óbudán is megjelentek a pikói módszerek: a szoci polgármester személyesen cenzúrázta ki a kerületi lapból az elődje karácsonyi jókívánságát
Józsefvárosban már adott egy kis ízelítőt a haladó baloldalunk abból, mit is értenek a sokat emlegetett független és szabad sajtó alatt, a know-how pedig vörös pestisként terjed: már Óbudán is megjelent a legprimitívebb kézivezérlés és cenzúra. Az új polgármester, a szocialista Kiss László letiltotta az előző polgármester, Bús Balázs karácsonyi köszöntőjét, amit fizetett hirdetésben szeretett volna eljuttatni a kerület lakóihoz.Ajánljuk még

















