országos vízügyi főigazgatóság
Hat Velencei-tó sem elég
Nagy vízvisszatartási sikert jelentett be a vízügy, amelynek a valós képe azért árnyaltabb, de a saját dicséretünk ugyebár fontosabb annál, hogy másokra bízzuk. A természetes vizeink eltékozlásának megszüntetéséért, a felelős vízgazdálkodásért és a táj helyreállításáért indított mozgalom sikere pedig az, hogy átütötte az üvegplafont. A vízvisszatartás ügye már túllépett azon a szinten, hogy el lehessen hallgatni, vagy széplelkű idealisták realitást nélkülöző vágyképének lehessen nevezni. Nem volt hiábavaló a kitartó tudományos háttérmunka, előadások, konferenciák, figyelemfelkeltő megmozdulások és újságcikkek sokasága – mostanra nagyon sok helyen beszélnek erről, így a vízügy is kénytelen paradigmát váltani. Becsületére legyen mondva, hogy nem menekül előle, hanem próbál az élére állni! Ilyen hülyék nem lehetünk! Nem…? – A szárazság megrendelője ugyanis a monokultúrás mezőgazdaság
Noha a sajtóban nem kap akkora teret, mint két éve, idén is jelentős aszály pusztítja az országot, különösen az Alföldet. Az elenyésző termés persze csak a gazdálkodókat érinti közvetlenül, tehát az ország népességének elsöprő többségét nem; legfeljebb az élelmiszerárak emelkedésében. A heteken át, szinte megszakítás nélkül tartó kánikula azonban már sokkal észrevehetőbb mindenki számára. Szokatlan módon szeptemberbe is átnyúlik a jócskán 30 fok fölötti hőség, miközben Lázár János építési miniszter, a Jövő Nemzedék Földje Alapítvány kuratóriumi elnöke a Tranziton azt közölte, hogy már a gépeink és berendezéseink se bírják tartósan ezt a hőhullámot, egyszerűen nem ilyen melegre vagyunk berendezkedve sem műszakilag, se mi magunk testileg. De akkor miért nem oldjuk meg? Miért nem csökkentjük a száraz hőséget?