párbeszéd
Karácsony nem náci, csak annyi esze van, mint Szálasinak
Ha valaki ránéz arra a már korábban is nagy karriert befutott mémre, amit a budapesti Fidesz is megosztott, nem az jut eszébe, hogy Karácsony náci/fasiszta/nyilas, már ha egy csöpp kis ész is van a fejében. Hanem az, hogy a kép vicces, és azért vicces, mert a képe eredeti szereplőjének egy másik lényeges tulajdonságára reflektál, vagyis a szellemi képességeire. Vagyis tökéletesen rávilágít a teszetosza főpolgármester következménynélküliségben reménykedő személyiségére, akinek az elmúlt hónapokban csak a Facebook-huszárkodásokra, gyűlöletkeltésre és arra volt ideje, hogy megszívassa a budapesti autósokat azzal, hogy néhány vödör sárga festékkel ellehetetleníti a közlekedést a Nagykörúton pár bringás kedvéért. A mém miatti hiszti egy dologra tökéletesen rávilágít, a köztünk élő balliberális kettős mércére: amit nekik szabad, az másoknak szigorúan tilos. Azok vannak most leginkább felháborodva, akik százszámra ontják magukból az Orbánt Hitlerhez, Mussolinihez és egy szimpla nácihoz hasonlító képeket az állítólag sajtóetikailag is csúcson lévő propagandamédiumaikban.Új chipet kapott Kocsis-Cake Olivio, aki nemrég még a határon túli magyaroknak adott maszkok miatt gyűlölködött
A nemzeti ügyekben a kormánnyal semmilyen együttműködésre nem hajlandó ellenzék újabb szégyenteljes hadjárata folyik, és a trianoni tragédia századik évfordulóján magukhoz akarják ragadni az emlékezés privilégiumát. Nem tudni egyelőre, hogy erre miért épp az eddig különösebb képességeket nem mutató Kocsis-Cake Oliviót szemelték ki, aki azon kívül, hogy a szélsőségesen magyargyűlölő Párbeszéd parlamenti képviselője, néhány hete még maga uszított a határon túli magyarok ellen, mert a kabinet számukra is biztosított védőfelszereléseket a járványban. Az anarchista társaság vélhetőleg csak előretolt kiscsapat a lábszagú PR-tervben, amellyel a Gyurcsány vezette ellenzék le akarja nyúlni és el akarja bagatellizálni a trianoni emlékezetet, miközben valamilyen kevéssé érthető okból a talán legalkalmatlanabb képviselőjükre bízták a mutatványt. Ismét csak azt látjuk, amit elődeink száz éve láthattak: egy maroknyi, vérszomjas csoport akar diktálni egy egész nemzetnek. Ezeknek tényleg csak egy percet ér Trianon, vagy még annyit sem.7 millió forinttal gazdagította saját pártját Gyurcsány Ferenc
Közzétették a Hivatalos Értesítőben a tavalyi évről szóló pénzügyi kimutatásaikat az ellenzéki pártok. Ebből kiderül: a Demokratikus Koalíció 342 millió forintot költött, 19 millióval többet, mint amennyi bevétele volt. A legnagyobb adományozója maga a pártelnök, Gyurcsány Ferenc, aki 6,9 millió forintot fizetett be, de az Európai Parlament alelnökeként dolgozó felesége, Dobrev Klára is 1,3 milliót – írja a 24.hu.Röhejes ballib propaganda lett a 444.hu erőlködéséből a zuglói parkolási botrány ügyében
Eredetileg talán leleplező írásnak szánták a 444.hu szerkesztői azt írást, amely az egyre inkább követhetetlen zuglói parkolási közbeszerzés anomáliáira kívánja felhívni a figyelmet. Az igyekezetet, szándékot azonban némileg árnyalja, hogy a tudósítás a hírhedt jereváni rádió módszertanára épült azzal a módosítással, hogy – mivel baloldali vezetésű önkormányzatról van szó – egyszerre osztogatnak és fosztogatnak. A cikk célpontja érezhetően a polgármester, Horváth Csaba és pártja az MSZP, a liberális oknyomozás azonban láthatóan nem tekinthetett el a saját eszközeitől és természetesen Fidesz-MSZP mutyit keres, holott a Fidesz korábban egyértelműen elutasította a zuglói parkolási rendszer, a tervekben szereplő támogatását. A valódi cél az előre-menekülés, a momentumos Rózsa András, és a párbeszédes Szabó Rebeka alpolgármesterek kimosdatása lehetett az ügyben. A jelek szerint a szivárványkoalíció októberi eufóriája már a múlté, ma már inkább belháború van, a minap még szövetségesek egymást fúrják. Nem kicsit, nagyon.Tetőzik a klímavészhelyzet – Nem támogatja saját javaslatát a Párbeszéd
A Párbeszéd nem támogatja az eredetileg általa benyújtott, a klímavészhelyzet kihirdetéséről szóló törvényjavaslatot. Tordai Bence, a párt frakcióvezető-helyettese keddi online sajtótájékoztatóján indoklásként azt mondta, hogy a kormánypártok a módosító javaslataikkal teljesen átírták az indítványt. Hangsúlyozta, a Párbeszéd által megfogalmazott célok közül az igazán ambiciózusokat a Fidesz kidobta a javaslatból és csak a teljes klímasemlegesség 2050-re tervezett elérését hagyta benne.Csak a szokásos: Szabó Tímeának fura víziói vannak és Kásler lemondását követeli
Szabó Tímeának ismét sikerült alulmúlnia önmagát, ezúttal egy súlyos beteg halálának történetét használta fel arra, hogy politikai tőkét kovácsolhasson belőle. A párbeszédes képviselő szerint ugyanis az idősotthonban elhunyt betegek miatt nem Karácsony Gergelynek, hanem Kásler Miklósnak kell lemondania. Annak az orvos-miniszternek, aki elsők között figyelmeztetett hazánkban a lehetséges járványhelyzetre és, akinek köszönhetően sok ember egészségét sikerült megóvni a koronavírus-járvány idején.Szabó Tímea nem tud leállni, most románozza az erdélyi magyarokat
Szabó Tímea nem tud leállni, most románozza az erdélyi magyarokat. A hétfői botrányos parlamenti felszólalása után Karácsony Gergely párttársa a Financial Timesnak adott interjút. Azt hihetnénk, hogy a minősíthetetlen, nemzetellenes kirohanás után Szabó kicsit hátrébb lép, esetleg elgondolkodik azon, mit is mondott, ne adj' Isten, elnézést kér a külhoni magyaroktól, de nem. Nagyon naiv vagyok, hogy egyáltalán feltételezem ezen egyébként teljesen érthető emberi reakciókat. Nem! Szabó Tímea rohant a függetlenobjektív sajtóhoz, de még nem is a magyar haverjaihoz, hanem egészen a Financial Timesig – írta Bohár Dániel a 888-hu-n.IKSZ: Felháborító, hogy Szabó gyurcsányi stílusban azt követelte, ne nyújtsunk segítséget a határon túli magyaroknak
Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) felháborítónak tartja Szabó Tímea párbeszédes frakcióvezető hétfői "parlamenti kirohanását a határon túli magyarok ellen". Mint fogalmaznak, Szabó Tímea "vállalhatatlan, gyurcsányi mélységekbe süllyedő gyűlölettel követelte, hogy ne jutassunk védőfelszerelést a határon túli magyar közösségekhez".Ajánljuk még

















