párbeszéd
Rasszista képpel üzent a Párbeszéd politikusa, de a pártja szerint ez teljesen rendben van (PS-videó)
Abban nincs semmi rendkívüli, hogy az új, baloldali hatalom felmondja Mága Zoltán szerződését a XI. kerületi önkormányzattal. Az viszont már meredekebb, hogy a szüntelenül gyűlöletkeltéssel vádaskodó baloldal egyik arca leplezetlen rasszizmussal örömködik ezen. A Párbeszédről pedig kiderült, hogy csak akkor zavarja az ilyesmi, amikor politikai tőkét próbál kovácsolni belőle.A Fidesz szerint nem védeni, hanem kizárni kellene a nők elleni erőszakon viccelődő Burány Sándort
Reagált a Fidesz a Párbeszéd sajtóközleményére, akik megvédték Burány Sándort, a Párbeszéd MSZP-ből átült politikusát, aki a szexuális zaklatások elszenvedőin viccelődött párttársával, Bangóné Borbély Ildikóval az Országgyűlés Törvényalkotási Bizottságának hétfői ülésén.Már most elkezdődik a 2022-es ellenzéki roncsderbi
Először lehet számos kérdésben nemzeti minimum a 2022-es választások után, az ellenzéki pártok ugyanis közös programmal indulnak a választáson – ezt Tóth Bertalan jelentette be. Az összefogást leghangosabban követelő MSZP elnöke kijelentette: sikeres volt a helyhatósági választásokon alkalmazott összefogási modell, így már 2021-ben jöhetnek az előválasztások, hogy közös listát és közös miniszterelnök-jelöltet tudjanak állítani –írja az ATV.A Fidesz azt tudakolja, mikor zárják ki a Párbeszédből a nőzaklatáson trollkodó Burányt
Mikor zárja ki "a korábbi nővédő" Szabó Tímea frakcióvezető a nők elleni zaklatáson viccelődő Burány Sándort a Párbeszéd képviselőcsoportjából? – tette fel a kérdést a fideszes Czunyiné Bertalan Judit szombati, budapesti sajtótájékoztatóján.Szabó Tímeának nem sikerült megértenie, hogy senki nem akarja elhallgattatni (videó!)
A Párbeszéd arra kéri az Alkotmánybíróságot, hogy semmisítse meg az Országgyűlés működését és a képviselők jogállását érintő törvények, valamint a házszabály kedden elfogadott módosításait.Az MSZP-s Burány Sándor szerint a szexuális zaklatás csak együttműködési kényszer
Szexuális zaklatások elszenvedőin viccelődött Burány Sándor MSZP-s politikus és párttársa Bangóné Borbély Ildikó az Országgyűlés Törvényalkotási Bizottságának hétfői ülésén – írja az Origo. Mint ismert, az elmúlt hetekben különösen érzékeny téma lett a szexuális zaklatás témaköre, miután a Katona József Színházban komoly botrány tört ki – emlékeztet a portál. Ezek után Burány Sándor a bizottsági ülésen képes volt azt mondani, hogy "azok nem is zaklatásnak minősíthetőek, hanem tulajdonképpen együttműködési kényszernek". Megjegyzésén jót kacagott a mellette ülő Bangóné. Az Origo összegyűjtötte, hogy mit mondtak például emléknapokon a baloldali, ellenzéki politikusok a szexuális zaklatásról, bántalmazásról kamerák előtt, nyilatkozatokban, és mindez mennyire álságosnak tűnik annak fényében, hogy ha velük szimpatizáló a zaklatás elkövetője, akkor hallgatnak, sőt, mindjárt vicces lesz az, amit előtte még elítéltek.Az ellenzéki mókuscsoport egyenpólóba bújt
A keddi parlamenti ülésnapon az ellenzéki képviselők Szabó Tímea és Tordai Bence vezetésével egyenpólót húztak, és láthatóan ettől nagyon boldogok voltak.Rendőrségi nyomozás célkeresztjében a Párbeszéd, Karácsony esetleges érintettsége miatt a BRFK-t kizárták az eljárásból
Noha a költségvetési csalás gyanúját ejtették, számvevőszéki ellenőrzéssel kapcsolatos kötelezettség megszegése miatt nyomozást folytat a Párbeszéd Magyarország Párt ügyében a rendőrség – tudta meg a PestiSrácok.hu. Az eljárást eredetileg a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya folytatta, ám végül – saját kérésére - a budapesti rendőrfőkapitányt, valamint a BRFK-t kizárták a nyomozásból. Ennek oka, hogy a fővárosi rendőrkapitány beosztásából adódóan napi munkakapcsolatban van a főpolgármesterrel, Karácsony Gergellyel, aki adott esetben érintettje lehet az eljárásnak.Kocsis-Cake Olivio kiakadt, amiért az ÁSZ elnöke a törvények betartását kérte tőle
Szabó Tímea társelnök után már a Párbeszéd pártigazgatója is az ÁSZ elnökét támadja. Kocsis-Cake Olivio a közösségi oldalán sérelmezte, hogy az Állami Számvevőszék elnöke, Domokos László arra hívta fel a figyelmét, hogy a személyeskedés, illetve a törvények szerint eljáró Állami Számvevőszék rágalmazása, valamint a közvélemény félrevezetése helyett a jövőben fordítson nagyobb figyelmet arra, hogy a Párbeszéd betartsa a pártok gazdálkodására vonatkozó törvényi előírásokat. Kocsis-Cake ezt egyébként fenyegetésként élte meg, továbbá azt is közölte az ÁSZ elnökéről, hogy "nárcisztikus".Ajánljuk még