párbeszéd
Egy volt párbeszédes politikus szerint rasszista okai is vannak a koronavírus európai és amerikai terjedésének
Scheiring Gábor azért is jó interjúalany egy olyan független hírportálnál, mint a 24.hu, mert a CEU-n végzett és az LMP-s kezdetek után a Párbeszéd országgyűlési képviselőjeként brillírozott 2010 és 2014 között. Emellett természetesen mindenhez is ért, az interjúban pedig megmagyarázta, hogy a fertőzésben és a napi halálozásban világelső olaszok, miért kezelik jobban a koronavírus-járvány okozta helyzetet, mint hazánk. Scheiring érdekfeszítő gondolatai még időben érkeztek, hogy Magyarország meggondolja magát, és egy törpepárt Itáliába költözött volt politikusára hallgatva küzdjön a koronavírus rasszizmus ellen.Szabó Tímea amúgy egyetért a kormánnyal, de azért mégsem
Védjük meg az embereket a koronavírustól, és védjük meg a jogállamot az esetleges kormányzati túlkapásoktól - hangoztatta Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője vasárnap az MTI-hez is eljuttatott videójában.Tordai a tanárverők és a szegregált gyöngyöspatai romák védelmére kelt
Feljelentést tesz gyűlöletbeszéd és közösség elleni uszítás miatt Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője a fideszes Horváth László és a Mi Hazánk színeiben politizáló, Dúró Dóra független országgyűlési képviselő ellen.Így hisztizik az ellenzék Orbán Viktor beszéde után
Azonnal sivalkodásba kezdett az ellenzék Orbán Viktor évértékelő beszéde után. A haladó demokraták szerint "Orbán Viktor megfáradt Bástya elvtársat játszott", és csakis az általuk tragikusnak megélt, a valósággal szöges ellentétben lévő alternatív buborékukról írtak. Gyurcsányék úgy vélik az ország megosztottabb, mint valaha, és "nemzet és nemzeti kormányzás helyett pártállam és pártlogika diktál".Lassan itt a vége: az MSZP be sem jutna az Országgyűlésbe, ha most lennének a választások
Történelmi mélyponton van, és úgy tűnik, az országgyűlésbe sem jutna be az MSZP, ha most lennének az országgyűlési választások a Nézőpont Intézet legfrissebb felmérése szerint. A szebb napokat is látott szocialisták ugyanis önmagukban négy százalékot, a még hozzájuk képest is szinte mérhetetlen Párbeszéddel közösen pedig 5 százalékot szereznének, ha a héten dőlne el, ki jut be a parlamentbe. Kiszelly Zoltán politológus az Origónak úgy kommentálta a felmérést, hogy az MSZP továbbra is a globalizáció mellett áll, azonban már a folyamat magyarországi nyertesei sem szavaznak a pártra. Hozzátette: nehéz lesz úgy szavazókat nyerniük, ha külföldi és nem hazai problémákra keresnek megoldásokat.Kocsis-Cake Olivio szerint nem kellene hazaárulózni az ellenzéket (videó!)
Nem volt könnyű helyzetben kolléganőnk, aki arra vállalkozott, hogy a Párbeszéd országgyűlési képviselőjével, Kocsis-Cake Olivióval vitázzon a Hatoscsatorna műsorában. Bár a műsorvezető, Mihályi Attila többször is megpróbálta normális keretek között tartani a beszélgetést, úgy tűnik, Kocsis-Cake Olivio félreértette a vita fogalmát és grandiózus monológban tudatta a nézőkkel: ő bizony magyar, a jobboldali média pedig gonosz. Na és persze az "Orbán lop" és a "Polt Péter a Fidesz bábja" mantra sem hiányozhatott a repertoárból.A párbeszédes Burányt nem kicsit tette helyre a Fidesz
Elképesztő, hogy azok beszélnek költségvetésről, mindennapi megélhetésről és inflációról, akik kormányzásuk alatt egyetlen évben sem tudták tartani a költségvetési célokat, megduplázták az államadósságot, sorozatos megszorításokkal nehezítették a magyar családok és a nyugdíjasok életét – reagált a Fidesz Burány Sándor (Párbeszéd) mai sajtótájékoztatóján elhangzottakra.Ajánljuk még

















