pedofil bűncselekmények
Rétvári Bence: többnapos komplex vizsgálat alá vetik a gyermekvédelmi intézmények vezetőit
Többnapos komplex vizsgálat alá vetik a gyermekvédelmi intézmények vezetőit, az eredmény kiértékelését pedig informatikai rendszer segíti – mondta el kedden a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az M1 Ma reggel című műsorában. Rétvári Bence kiemelte: a módszertant olyan szakemberek állították össze, akik minden területét ismerik a gyermekvédelemnek. Mint mondta, az a cél, hogy bármilyen kockázatot ki tudjanak szűrni, ami a gyermekek számára veszélyt jelenthet.„Ez nem fog így menni...” – Politikailag meglehetősen egyoldalúra sikerült a bicskei gyermekotthon ügyét feltáró bizottság első ülése
Még hiányzó dokumentumok alapján elkészített fővárosi jelentés; Tarlós felelőssége és Demszky bevédése; a sikertelen rendőrségi nyomozás után eszköz nélkül maradt intézmény – csupa megválaszolatlan kérdés lengte körül a bicskei gyermekotthon működését feltáró, baloldali többségű bizottság első ülését. A jegyzőkönyv tanúsága szerint a rendelkezésre álló dokumentumok hiányosságai ellenére a baloldal nem szeretné bővíteni a meghallgatottak körét, hogy az intézmény 2011 előtti működéséről is képet kaphasson a közvélemény, Tarlós István felelősségét azonban meghallgatáson firtatnák, annak ellenére, hogy a 2011-es bejelentést követően a főpolgármester azonnal reagált a gyermekbántalmazás gyanújára.Nincs felelősségvállalás - László Imre csak zárt ülésen merte tárgyalni az óvodai pedofil ügyét, a baloldali propaganda még oda se ballagott (Videó)
Szerdán az újbudai képviselő testület rendkívüli ülésen tárgyalta a pedofíliával gyanúsított pedagógus asszisztens ügyét. A helyszínen lévő sajtómunkásokkal az ülés előtt közölte a biztonsági személyzet, hogy a zárt ülés elrendelése miatt, még az ülésterem közelében sem tartózkodhat egyetlen stáb sem. Igaz, ez a gyermekvédelem miatt mostanában oly' végletesen aggódó baloldali sajtót nem érintette, ők ugyanis hirtelen már nem tarják fontosnak a pedofilgyanús ügyek felszínre kerülését. Legalábbis ezúttal nem záporozott a függetlenobjektív sajtó kérdései, ők ugyanis inkább elhallgatták az esetet: meg sem jelentek az ülésen. Annak, aki kérdezni akart, végül az önkormányzat jegyzőjének személyes engedélye után nyitották meg a kordont és kizárólag a napirendről szóló szavazás erejéig tartózkodhattak a sajtó képviselői a teremben. László Imre polgármester és alpolgármesterei felelősségvállalás helyett beszéltek Orbán Viktorról, Szijjártó Péterről, a Karmelitáról. Arról azonban nem nyilatkoztak, hogy kinek a felelőssége, hogy a szexuális kényszerítéssel vádolt férfi miért dolgozhatott évekig a kerület által fenntartott óvodákban. Mint ismert, múlt pénteken csapott le a rendőrség a Gazdagréti Szivárvány Óvoda alkalmazottjára, aki ellen a XI. kerületi rendőrkapitányság folytat nyomozást. A feltehetően homoszexuális férfit jelenleg 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális kényszerítéssel gyanúsítják. Sajtóhírek szerint a pedagógiai asszisztens az óvoda területén lévő mosdóban fajtalankodhatott egy kisgyermekkel. Ráadásul a gyanúsított édesanyja, Győrffyné Molnár Ilona a helyi önkormányzat egyik fontos tisztségviselője, az óvodákat is felügyelő Humánszolgálati Igazgatóság vezetője.22 éven át rengeteg nehéz sorsú gyereket rontott meg a szigetszentmiklósi rém
Február 12-én a szigetszentmiklósi rendőrök pedofil bűncselekmények miatt vettek őrizetbe egy 63 éves férfit, akinek a szigetszentmiklósi otthonában különböző extrém szexuális eszközöket, budapesti lakásában és több más fővárosi ingatlanban pedig információink szerint gyermekpornográf tartalmakat találtak. S. Tibort már korábban is ítélték el hasonló bűncselekmények miatt – eddig a rövid hír, ami az elmúlt napok dömpingjében egy ügy volt a többi között, ami legfeljebb azért tűnt ki, mert a férfi visszaeső. Ami azonban az ügy mögött kirajzolódik, az a legelképesztőbb pedofilügy, ami világosan rámutat, miért van szükség a legszélesebb körű átvilágításra, és nemcsak a gyermekotthonokban. Somogyvári Tibor – bátran néven nevezzük, ugyanis többszörösen elítélt emberről van szó, aki szerepel a szülők számára ügyfélkapun keresztül elérhető nyilvános pedofil-adatbázisban is – rendőrtiszt volt, aki az első gyanút követően csak öt évvel később került rácsok mögé, és akkor is pár évre, aztán ott folytatta aberrációit, ahol abbahagyta. A legtöbb esetben kiszolgáltatott helyzetben lévő, intézetis gyerekekkel fajtalankodott, ráadásul nem egyedül: több társa is volt. Az első feljelentést 2002-ben tette egy áldozat. Somogyváritól a rendőrség egy előnyugdíjazással szabadult... A büntetőeljárást megszüntették – a következő büntetőeljárás négy évvel később indult, kimenetele ismeretlen. Ami bizonyos, hogy csak a harmadik eljárásban, 2007-ben tartóztatták le és abban az ügyben ítélték el jogerősen. Illetve még egyben is...Amikor már túlcsordult az émelyítő baloldali álszentség a Fővárosi Közgyűlésben, jobbról érkezett a józanító pofon
Az egy dolog, hogy a baloldal csúnyán túltolta a biciklit a pedofilozásban, hiszen mindennel foglalkoznak, csak a gyermekvédelemmel nem sikerül, de a könnyes szemű és rendkívül álságos performanszok most sem fejeződtek be, a Fővárosi Közgyűlésben külön lendületet kapott Karácsony Gergely és baráti köre. A kellemetlen kérdések természetesen mintha el sem hangoztak volna, így a főpolgármester szerint a Lánchíd-botrány és Vig Mórék számlagyára simán kamuügy, ennyivel el is intézte. Wintermantel Zsolt, a Fidesz budapesti frakcióvezetője és Kovács Péter tételesen rámutatott az ellenzék kettős beszédére, de ezek, mintha csak leperegtek volna a baloldali képviselőkről, akiknek nagyobb hányada színielőadást tartott. Ebből a csapatból is kiemelkedett az a DK-s Kiss László, aki óbudai polgármesterként folyamatosan súlyos vádak alá kerül, ám sosem tisztáz semmit, sosem válaszol a kérdésekre, most mégis a felelősségvállalásról és a bocsánatkérésről tartott kiselőadást. Wintermantel Zsolt ezt rendkívül álszentnek nevezte egy olyan párt tagjától, amelynek soraiban elítélt bűnöző ül. Wintermantel mindezt ótvaros politikának nevezete, amikor a bocsánatkérés és az arra való felkérés teljesen őszintétlen. Természetesen nem maradhatott ki Niedermüller Péter sem, aki egyből a Katolikus Egyházat pécézte ki, általánosságban bűnösnek mondva ki őket a pedofil bűncselekmények miatt. A bohózat netovábbja volt az a jelenetsor is, amikor a Jámbor András-féle kommunista Szikra mozgalom tagjai álltak ki a jobboldalt pedofilsimogatónak nevező üzenetekkel, mindezt azt követően, hogy az ő munkatársának, Dobos Krisztinának a lakásán több mint száz pedofil tartalmú videót találtak, ezek a felvételek pedig a munkatárs élettársának laptopjáról kerültek elő. A PestiSrácok.hu stábja most sem járt sikerrel, amikor Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármestert igyekezett megkérdezni arról, hogy miért nem emlékeztek meg február 25-én a kommunizmus áldozatainak emléknapjáról. Nézzétek meg videónkat, megéri!"Szexuálisan félreérthető magatartás történhetett" két kiskorú között egy újpesti önkormányzati cég táborában – Lemondott egy MSZP-s politikus
Sajtóértesülések szerint az Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft. vezetőjéről van szó, aki nemcsak a cég vezetéséről, hanem MSZP-s tisztségéről is lemondott. Az ugyanakkor egyelőre nem világos, hogy a két kiskorú között valójában mi történhetett.Rétvári Bence: a pedofiloknak börtönben a helyük
A baloldali kormányok idején az utcákon jártak a pedofilok, a jobboldali kormány rács mögé küldte őket – írta közösségi oldalán Rétvári Bence. A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kiemelte, hogy több mint 500 pedofilt hagyott szabadlábon a baloldali büntetőpolitika. Hozzátette: amíg a baloldali kormányzás utolsó évében mindössze 81 ember ült börtönben pedofília miatt, ma ez a szám 663.Korábban a gyermekvédelmi törvény ellen hergelt, most aggódik a gyermekekért a zéró támogatottságú Párbeszéd
Szokatlanul nyugodt hangnemben kezdte meg Szabó Tímea a Párbeszéd szerdai (online) sajtótájékoztatóját, ahol arról beszélt, hogy az egész gyermekellátás romokban van, és minderről a kormány tehet. Ezért kedves kommunista frakciótársával, Jámbor Andrással közösen benyújtanak egy átfogó határozati javaslatot a gyermekvédelmi rendszer megreformálására. Azok a politikusok, akik folyamatosan bírálják a gyermekvédelmi törvényt, most próbálnak eredetit alkotni, miközben látszólag a hányinger kerülgeti őket a kiskorúak ellen elkövetett bűncselekmények miatt. Szabó Tímeának azonban sajnos akkor nem fordult fel a gyomra, amikor egy gyerekeket simogató egykori baloldali EP-képviselővel kellett ölelkeznie. Ahogy a Jámbor András által alapított Mércén is arról értekeztek, hogy a gyermekvédelmi törvény össze akarja mosni a pedofíliát minden más, teljesen egészséges és normális mássággal.Egy kegyelem rekonstrukciója - Sebes Gábor összefoglalta a PS-nek a szikár tényeket
"Az ellenzék inkvizíciós eljárásban máglyára vetette Novák Katalin köztársasági elnököt az általa adott kegyelem miatt. Az ügy megítélésekor két szempont vezetett: erős kritikával olvastam az ellenzéki sajtót, és feltételeztem, hogy Novák Katalin ép erkölcsi érzékű, empatikus, a feladatát komolyan vevő ember" - érvel a PestiSrácok.hu-nak elküldött oknyomozó írásában Sebes Gábor publicista, a Hegyvidék egykori polgármestere. Sebes a bicskei gyermekotthon kegyelemben részesített igazgatóhelyettesét bűnösnek tartja, de összegzi azokat az eljárási hibákat, melyek okot adhattak a büntetése kisebb részének elengedésére, az elnöki kegyelemre. Egyben rámutat azokra a nyilvánvaló hazugságokra, amelyekkel a baloldal a nagyközönséget hergeli.Ajánljuk még