pestisrácok.hu
Szombaton lesz a Kárpát-medence legkülönlegesebb böllérversenye, a Vas Vármegyei Gasztrofesztivál Győrváron
Február 15-én, szombaton ismét Győrvár lesz a Kárpát-medence közepe, ahol évről-évre sok ezren kíváncsiak a Vas Vármegyei Gasztronómiai Fesztiválra. Közel harminc csapat vesz részt a fesztiválon a történelmi Magyarország minden szegletéből, hogy összemérjék tudásukat és részesei lehessenek egy igazi kulináris-kulturális találkozónak, s a legeléjétől a végéig bemutassák és megkóstoltassák, hogy melyik vidéken milyen módon dolgozzák fel a disznót. A PestiSrácok kollégái immár negyedik alkalommal vesznek részt a megmérettetésen Petőmihályfa csapatához társulva. A tavalyi böllérversenyen első lett Egyházashetye, a legjobb böllért pedig Vajdahunyad adta. A fesztivál erőssége tehát, hogy a magyarországi csoportok mellett minden külhoni magyar régió jelen van a rendezvényen, így Győrváron egy napig nemzetegyesítő erővel is bírt a gasztronómia. Marton Ferenc, a Vas Vármegyei Közgyűlés alelnöke, főszervező úgy véli: ez az esemény egy küldetés. Hangsúlyozza: sikerült elérni, hogy a fesztivál fontos találkozóhely legyen, nemcsak Vas vármegyének, hanem az egész magyarságnak. Az eseményen fővédnöke, V. Németh Zsolt államtitkár és Majthényi László, a Vas Vármegyei Közgyűlés elnöke Nézzék vissza tavalyi videónkat, galériánkat és jöjjenek el! Találkozzunk Győrváron!"Ez az élet rendje" - így készül Kroó Zita az anyaságra (podcast)
Már nagyon régóta szerettem volna feleség és anya lenni - mondta podcastműsorunkban Kroó Zita, akit Huth Gergely annak apropóján kérdezett, hogy kolléganőnk ma töltötte utolsó munkanapját a szülési szabadság előtt. A beszélgetésben elmondta azt is, miért lett újságíró, mit szeret legjobban ebben a szakmában és mit jelent számára a Paláver összetartó hallgatói közössége?A Patrióták Európáért frakció elfoglalja Budapestet
December 5. és 7. között Budapesten tartja kihelyezett ülését a Patrióták Európáért (Patriots for Europe) frakció, amely az Európai Parlament harmadik legnagyobb politikai csoportja. A frakció 2024 júliusában alakult meg, és mára több mint egy tucat ország konzervatív, euroszkeptikus és szuverenitáspárti pártjait tömöríti, köztük a francia Nemzeti Tömörülést, a magyar Fideszt, az olasz Legát, a spanyol VOX-ot és a holland Szabadságpártot.Hoppál Péter, Mező Gábor, Kiss Igor, Varga János, Zétényi Zsolt és sokan mások, a Halhatatlanok napján! - Visszanézhető videó + Galéria
Idén és megtartjuk a Halhatatlanok napját, mellyel a - a nemzeti gyásznapon - a magyar szabadságért és függetlenségért a brutális túlerővel szemben bátran fegyvert fogó és a szovjet offenzíva után is tovább harcoló 1956-os szabadságharcosokat, a heteken-hónapokon át sztrájkoló és a sortüzek dacára is utcára vonuló munkásokat, diákokat, asszonyokat, illetve a forradalom, az antikommunista harc határon túli hőseit méltatjuk. Idén Hoppál Péter kormánybiztos, Mező Gábor kutató, Kiss Igor, a délvidéki vörös terror kutatója, Varga János Corvin közi szabadságharcos, Zétényi Zsolt, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány elnöke szólal fel. Szilágyi Ákosnak köszönhetően sor kerül a nemzeti lángjának meggyújtására, majd az 56-os hagyományőrző fiatalok bemutatójára, a hősök tiszteletére leadott díszlövésre. Fellép ifj. Csoóri Sándor, Caussanel Izabella, majd Madaras Zsolt énekmondó. A Halhatatlanok napja november 4-én, 17 órakor kezdődik a budai Bem József téren, de már 16 órától várjuk az érdeklődőket filmvetítéssel, a hagyományőrzők bemutatójával, forralt borral és teával, fűtött sátorral. Az eseményt ITT ÉS A PS TV FACEBOOK-OLDALUNKON ÉLŐBEN KÖZVETÍTJÜK!Kövessék nálunk, tartsanak velünk! – A PestiSrácok idén is színes programkínálattal várja Önöket a Tranziton!
Ma startol el a Tranzit, a nívós politikai fesztivált immáron hetedik alkalommal rendezik meg Tihanyban. A rendezvényen több mint száz előadó mellett szinte minden meghatározó jobboldali, szuverenista közösség képviselteti magát, így a PestiSrácok csapata is. Sátrunkban portálunk műsorainak élő felvételére várjuk az érdeklődőket, akik akár a hírszerkesztés rejtelmeit is kipróbálhatják!Ne csodálkozzunk, ha letörik azt az eltartott kisujjat!
Mivel egy bunkó, nagyképű, semmirekellő szemétláda vagyok, így feljogosítva érzem magam arra, hogy megkritizáljak mindent IS. Így többek között saját kollégáimat. Már csak amiatt is, mert büszkén elmondhatom, hogy állandó kapcsolatot ápolok az olvasóimmal. Nem egy fórumon szerepelek az inkognitót levetkőzve, hogy tudjam mit gondolnak, és meghallgassam, ha szerintük hülye vagyok, de főképpen azért, mert szeretem ha dicsérnek (mint említettem beképzelt vagyok). És ilyenkor meghallgatom azt is, hogy kikkel és mik alapján hasonlítanak össze engem és a PS csapatát, és azt, hogy miért szeretnek minket jobban, mint másokat.Lentulai Krisztián: még kiket akar Magyar Péter ellehetetleníteni és megfélemlíteni a Pesti Srácok szerkesztőségén kívül? (VIDEÓ)
Ekkora egoval Magyar Péter simán neki tud menni a Hír TV-nek is, pedig az egy nagyobb falat, mint a Pesti Srácok szerkesztősége – mondta el Lentulai Krisztián a Paláver nemrégiben elhangzott műsorában, ahol felidézte, ahogy az új baloldali messiás megfenyegeti szerkesztőségünket, mondván: „nem lennék nyugodt a Pesti Srácok helyében”.Csíksomlyói emlékek a PestiSrácok.hu riportereivel - Zarándoklat a pálosokkal és madéfalvaiakkal
Lapunk minden évben részt vesz a csíksomlyói búcsún - írtuk tavaly, ennek ellenére sok év után most először (és remélhetően utoljára) nincs lehetőségünk videóriportot, tudósítást készíteni a lelki és nemzeti összetartozásunk legfőbb jelképévé vált találkozón. Ezért a búcsú reggelén két emlékezetes zarándoklat felidézésével igyekszünk meghitt, az ünnephez méltó hangulatot teremteni: 2018-ban Csibra Tibor és László Petra kollégánk a pálos rend hargitafürdői szállásáról követte végig a hajnali zarándoklatot még, Füssy Angéla kolléganőnk pedig tavaly a madéfalvai keresztaljával és Böjte atya növendékeivel járta végig az utat somlyói nyeregbe. Nézzék meg emlékezetes riportjainkat!Idén a környékünk, a hazánk és a kontinensünk sorsáról is döntenünk kell – Beszélgessen a PS csapatával Biatorbágyon április 16-án
Minden választás előtt abban a hitben vagyunk, hogy az éppen aktuális lesz a legfontosabb választás, de bármennyire is klisé legyen ez a mondás, a helyzet az, hogy ez minden esetben igaz, mert minden választáskor kapunk egy lehetőséget arra, hogy az elkövetkező évekről döntsünk, arról, hogy hogyan alakul a településünk, az országunk, vagy éppen a kontinensünk sorsa. Ezek lesznek elsősorban a témái a PestiSrácok.hu biatorbágyi kerekasztal-beszélgetésének, ahol arról is szó esik majd, hogy miért akarja megbuktatni Orbán Viktort az ellenzék az önkormányzati választásokon, illetve, hogy mekkora veszélyt jelentenek azok az álcivil szervezetek, amelyek a függetlenség leple alatt kőkemény ellenzéki programot szeretnének megvalósítani országszerte. És ha tetszik ha nem, Magyar Péterről is szó lesz.Ajánljuk még
















