politico
Orbán Viktortól retteg a Politico, hiszen más félelmetes dolgok épp nincsenek a világban
Ideológiai támadást indított Brüsszel ellen Orbán Viktor a Politico hírportál szerint. Mint írják, Orbán szövetségeseket keres, hogy átformálja az Európai Uniót, és a maga javára fordítaná a júliusban kezdődő magyar soros elnökséget.Putyin befolyásától rettegnek Brüsszelben
Orosz politikai befolyásolási kampány rázza meg Európát, mivel vezető tisztviselők figyelmeztettek, hogy Moszkva azért fizetett európai parlamenti képviselőknek, hogy beavatkozzanak a közelgő uniós választásokba – írta a Politico.A Politico "elszpojlerezte": a konzervatívok nyerik az EP-választást
Bukarestben tartja gyűlését a héten az Európai Néppárt, a Politico pedig egy véleménycikknek is beillő tudósítással emlékezett meg az eseményről, amelyből kiderül, a brüsszeli lap szerint kétségtelen, hogy a konzervatívok nyerik a júniusi EP-választásokat. Ez alatt pedig nemcsak az egyre balra tolódó Néppártot kell érteni a szerző szerint, hanem a liberális mainstream által "szélsőjobboldalinak" bélyegzett pártcsaládokat is. Ursula von der Leyen ugyanis ejtheti a zöldeket és a liberálisokat, akik helyett az Európai Konzervatívok és Reformerek pártcsalád lehet új szövetségese – az a tömörülés, amelyhez júniusban csatlakozik a Fidesz is. Hiába, úgy tűnik, Orbán nélkül von der Leyennek sem megy.A Politico szerint Orbán Balázs megzsarolta az Európai Uniót
Orbán Viktor politikai igazgatója az EU-csúcs kezdete előtt ultimátumot adott Brüsszelnek a Politico szerint: az Ukrajnának nyújtandó újabb segélycsomag megszavazását a jogállamisági aggályok miatt befagyasztott uniós pénzek kifizetéséhez kötötte.A Politico szomorú, ugyanis szerintük Orbán Viktor „a legjobb napjait éli”
Szomorkodik a Politico, amiért „a diplomatáknak nem sikerült kimozdítaniuk a Magyarország által kialakított patthelyzetet az Ukrajna finanszírozásával és a csatlakozási tárgyalásokkal kapcsolatban az uniós vezetők e hét végi találkozója előtt”.A Politico szerint pánik uralkodik az EU-ban Ukrajna csatlakozása kapcsán
Az Európai Unióban egyre inkább eluralkodik a káosz – ezzel a felütéssel indít a Politico cikke. Egy héttel a kulcsfontosságú uniós csúcstalálkozó előtt pánikolnak a bürokraták az Ukrajna jövőjével kapcsolatos fontos döntések miatt. Az ok ismerős: Orbán Viktor – szemlézi a lap cikkét a Mandiner.Megvillant a Politico: Orbán Európa bomlasztója, Tusk Európa legbefolyásosabb embere
A Politico összeállította a 2024-es listáját Európa legbefolyásosabb embereiről. A kontinens leghatalmasabb személye mellett a lista három kategóriába sorolta a vezetőket, „cselekvők, bomlasztók és álmodozók” kategóriájába, amelyek mindegyike más-más típusú hatalomgyakorlást képvisel. A baloldali lap „természetesen” Orbán Viktort a bomlasztók közé sorolta – írja a Mandiner.A négyévesek hisztijéhez hasonló az, amit a Politico ír Morawiecki kormányalakítási megbízása miatt
A Politico névre hallgató brüsszeli propaganda- és hisztilap se kiköpni, se lenyelni nem tudja, hogy Andrzej Duda lengyel államfő Orbán Viktor szövetségesének (és barátjának, tanítványának – hogy idézzük a liberális narratívát), Mateusz Morawieckinek adta meg a kormányalakítás jogát. Legújabb cikkükben ezt a méltatlankodás mellett zombikormánynak nevezik, és azt fejtegetik, vajon életképesebb lesz-e az új kormány, mint egy házilégy. Eredetiségükről sokat elmond, hogy még ez a hasonlat sem igazán önálló fejlesztés.Ajánljuk még