portik tamás
Alvilági keresztapákig érhetnek a nagybani piacot behálózó maffia szálai (PS-börtöninterjú!)
Interjút adott a börtönből a PestiSrácok.hu-nak a tavaly nyáron Spanyolországban elfogott, majd Magyarországra szállított „citadellás” Veres István. Az éjszakai életben otthonosan mozgó, költségvetési csalással vádolt vállalkozó állította: nem követett el bűncselekményt, ugyanakkor tart az ügyben valóban érintett maffiózók bosszújától, akik azt ígérték, végeznek vele és családjával, ha beszélni mer a nagybani piacot behálózó alvilági körök tevékenységéről. A Zóna Taxit érintő vesztegetési üggyel is megvádolt üzletember hangsúlyozta: a piacot uraló, több tanút halálosan megfenyegető, jó hatósági kapcsolatokkal rendelkező keresztapákat elkerülte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozása, így, ami eddig kiderült, csak a jéghegy csúcsa, ám ő nem vett részt a kétes ügyletekben. A vádat képviselő ügyészség ezt másképpen látja (közlemény a vádemelésről itt), de a végső szót a bíróság fogja kimondani. Veres Istvánt évekkel ezelőtti sajtóhírekben úgy emlegették, hogy „nagy idők nagy tanúja”, hiszen a '90-es évek több befolyásos alvilági figuráját ismerte, ám az abban az időben zajló maffiaháborúban nem esett bántódása. Igaz, a vállalkozó portálunknak elmondta, Vizoviczki Lászlóban és Portik Tamásban is felvetődött a megöletése. Az interjúban Veres mindezek mellett említést tett egy eddig fel nem derített kettős gyilkosságról, illetve arról a bűnözőről is, aki a hivatalos verzió szerint marbellai otthonában végzett magával néhány hónappal ezelőtt. Neki az a határozott véleménye, hogy a magyar celebvilágban jól ismert K. F. Roland nem lett öngyilkos.Ujhelyi a Pesti Riporterben: a Jobbik már megjavult, az Európai Néppártban lenne a helye (Videó!)
Gyöngyösi Márton bevallotta Ujhelyi Istvánnak, hogy nagyon szégyellte magát amiatt, hogy a zsidók listázásáról beszélt a Parlamentben – mondta el a Pesti Riporternek a szocialista EP-képviselő. Ujhelyi szerint a mai Jobbiknak leginkább az Európai Néppártban lenne a helye a Fidesz helyére beülve, mivel a Fidesz ment el szélsőséges irányba. A műsorban többek között a PestiSrácok.hu bűnügyi újságírója, Pámer Dávid is megszólalt, aki a Portik Tamáshoz köthető, korábban eredménytelenül vizsgált alvilági leszámolásokról árult el részleteket.Felrobbantak a régi akták: Pintér eddig megoldhatatlannak hitt maffiagyilkosságok után nyomoztat a rendőrséggel
Eddig megoldhatatlannak gondolt maffialeszámolások ügyében indított újra nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) – tudta meg a PestiSrácok.hu. A rendőrségen belül, a Pintér Sándor belügyminiszter utasítására létrehozott „Portik-csoport” leporolta az 1995-ben a saját autójában felrobbantott jordán pénzváltó, az esküvője előtt egy nappal szitává lőtt Muskovics Gyula, valamint a Prisztás-vagyon örököse elleni merényletkísérlet aktáját is. Utóbbi férfit egy biciklire felszerelt bombával akarták likvidálni, aki épphogy túlélte a támadást. Az akták elővétele és a nyílt nyomozások elrendelése összefüggésben van azzal, hogy az alvilági leszámolások kulcsfigurájának tartott Portik Tamás több közeli bizalmasa is beszélni kezdett. Mindezek mellett a hatóságok a Fenyő-gyilkosság eddig homályban lévő bűnsegédeit is szeretnék felkutatni.Portik a Fenyő-gyilkosságról: A rendőrök és Drobilich küldött Gyárfásra!
Egykori mentora és cégtársa, Drobilich Gábor, valamint a rendőrség megbízásából kereste fel mostani vádlott-társát, Gyárfás Tamást, illetve Fenyő másik nagy ellenségét, a Postabank volt elnökét, Princz Gábort azzal a szándékkal, hogy kimondassa velük, ők a Fenyő-gyilkosság megbízói – erről beszélt a Gyárfás-perben tett vallomásában Portik Tamás, akit a Nap TV volt tulajdonosához hasonlóan felbujtással vádolnak a Fenyő-ügyben. Portik a Gyárfással történt beszélgetéseit rögzítette, az fontos bizonyíték is az ügyészség kezében, ugyanakkor a lefoglalt több száz órányi hanganyag között nincs olyan felvétel, amin Princz beszélne, ezért az Energol-vezér állítása ebben az esetben nem ellenőrizhető, ráadásul sem az ex-bankelnök, sem Drobilich nem él már, így nem is tudnak reagálni az elhangzottakra.Gyárfás után Portik tehet vallomást a Fenyő-gyilkosság büntetőperében
A börtönben folytatódik csütörtökön a Fenyő-gyilkosság miatt indított büntetőper, a Fővárosi Törvényszék, az ügyészség és a védelem az egyik budapesti fegyintézetben hallgatja ki a merénylet egyik megbízójának tartott, két másik leszámolás miatt a jogerős büntetését töltő Portik Tamást. Szerdán befejeződött a másik felbujtónak tartott Gyárfás Tamás egy éve tartó vallomás-sorozata, amelyben a volt tévéproducer igyekezett megcáfolni érintettségét az ügyben.Fenyő-gyilkosság: a fegyházban hallgatják meg Portik Tamást
Csütörtökön a Gyárfáshoz hasonlóan felbujtással vádolt Portik Tamást is meghallgatják a Fenyő-gyilkosság ügyében – derült ki a Gyárfás-per keddi tárgyalásán. Mivel Portik fokozott biztonsági szinten őrzött, a tárgyalást a büntetés-végrehajtási intézetben tartják meg, amit a sajtó a bíróság épületéből, videórendszer segítségével követhet nyomon.Fenyő-gyilkosság – Gyárfás úgy tartott Portiktól, hogy közben nem vette őt komolyan
Azért teljesítette Portik Tamás szinte összes kérését, és avatta be magánélete titkaiba is, mert – a bíró szerint – rutinos kommunikátorként így altatta üzlettársát – értelmezte az ügyész a Fenyő-gyilkosság büntetőperének hétfői tárgyalásán az egyik feltételezett felbujtó, Gyárfás Tamás szavait, Gyárfás ugyanakkor tagadta, hogy kedvezett volna Portiknak. A Fővárosi Törvényszéken folytatott eljárás mostani szakaszában az ügyészség és a bíróság Gyárfás és Portik egykori viszonyát igyekszik feltárni, illetve értelmezni azokat a hangfelvételeket, amelyeket Portik rögzített titokban, és amelyek kettejük beszélgetéseit tartalmazzák. A vádhatóság és a bíróság számos ellentmondásra hívta fel már a figyelmet Gyárfás Tamás vallomásainak kapcsán, ezek egyike, hogy a vádlott tartott Portiktól, vagy egy másik verzió szerint nem vette komolyan. Gyárfás szerint ezek nem zárják ki egymást, az ügyész ezt hétfőn úgy összegezte: úgy tartott társától, hogy nem vette őt komolyan.Prisztás-gyilkosság: újra bűnösnek mondta ki Portik egykori testőrét a bíróság
Megváltoztatta az elsőfokú bíróság felmentő ítéletét és újra bűnösnek mondta ki Portik Tamás egykori testőrét, H. Istvánt a Fővárosi Ítélőtábla a Prisztás-gyilkosság ügyében. A korábban Prisztás lelövéséért tizenöt évre ítélt férfit tavaly engedte szabadon a Fővárosi Törvényszék, mert elfogadta Jozef Roháč vallomását, amely szerint ő lőtte agyon 1996 novemberében a nagyvállalkozót. A táblabíróság az ügyészségnek adott igazat. A vádhatóság ugyanis kitartott amellett, hogy a szlovák bérgyilkos nem mond igazat és a gyilkosságot Portik testőre követte el.Ajánljuk még

















