portik tamás
Pegasus-ügy újratöltve: felmerült a bűncselekmény gyanúja, titkos nyomozást indítottak Portik volt ügyvédje ügyében
Teljesen törvényesen figyelhették meg a Prisztás-gyilkosság miatt jogerősen 15 évre ítélt H. István védőügyvédjét, Patócs Ilonát – legalábbis ez derül ki a portálunk által megismert, a titkosítás alól nemrég feloldott dokumentumból. Az ügyvédnő korábban azt nyilatkozta a Direkt36-nak, hogy a megfigyelése csupán a szlovák bérgyilkossal, Jozef Roháčcsal függhet össze, az eset miatt pedig jogi lépéseket tesz, de a PestiSrácok.hu által megismert, titkosított, majd a minősítés alól feloldott jelentés más megvilágításba helyezi a történteket.Keresztapák a nagybanin, végrehajtóbűnözés, maffialeszámolások - Szavazzanak a tavalyi év legjobb alvilági PS-cikkére!
Elkezdődött egy új esztendő, ezért arra kérjük olvasóinkat, szavazzanak a tavalyi év legjobb alvilági PS-cikkére! Érdekes sztorikból akadt bőven, például megírtuk, hogy az 1998-ban történt politikai robbantások, illetve több más maffialeszámolás megoldásához vezethetnek el azok a rendőrséggel együttműködő, az Aranykéz utcai merénylet és a Prisztás-gyilkosság miatt már jogerős büntetését töltő Portik Tamás szűk környezetéhez tartozó tanúk, akik közül az egyik a Gyárfás-ügyben is vallott és állítása szerint Fenyő János meggyilkolása előtt ő vitte a médiacézár megölését a vád szerint megszervező Portik üzenetét Gyárfás Tamásnak. Érdemes azt is megemlíteni, hogy a börtönből adott portálunknak interjút a Spanyolországban elfogott, majd Magyarországra szállított „citadellás” Veres István. Szerinte ő nem követett el bűncselekményt, ugyanakkor tart az ügyben valóban érintett maffiózók bosszújától, akik azt ígérték, végeznek vele és családjával, ha beszélni mer a nagybani piacot behálózó alvilági körök tevékenységéről. Fontos részleteket írtunk meg a 2009-ben meggyilkolt és elásott volt MTK focista, Katzenbach Imre, valamint az éjszakai életben jól ismert, a Döcher-féle kivégzéssel meggyanúsított Turek ügyéről is, de büszkék lehetünk arra is, hogy egyedül a PestiSrácok.hu-nak adott interjút a Nemzeti Nyomozó Irodát (NNI) tavaly szeptember óta irányító Opauszki András. Az alezredessel a magyarországi „keresztapákról” és „drogbárókról”, az őket fenyegető montenegrói kábítószermaffiáról, kiberbűnözésről, a 90-es években elkövetett leszámolásokról, robbantásokról, korrupt rendőrökről, Portik Tamásról és köréről, olajosokról és az őket védő titkosszolgákról beszélgettünk. A szervezett bűnözéshez kapcsolódó történeteken kívül írtunk arról is, hogy húszmillió forintot akart behajtani a móri vérengzés megoldóemberén egy faktorcég. Ebben segítségére volt a bírósági végrehajtó, akinek – saját véleménye szerint – nincs mérlegelési kötelezettsége, így azt sem kötelessége kideríteni, hogy egy-egy hasonló követelés érvényes-e még, vagy már lejárt. Szebenyi István végrehajtási kifogással élt, így kiderült, hogy esetében már rég lejárt tartozást akartak rajta számon kérni. Szebenyit a procedúra kezdetén teljesen lenullázták anyagilag. Ezt a történetet a decemberben kirobbant végrehajtómaffia-botrány teszi igazán pikánssá. Már csak arra kérjük Önöket, hogy szavazzanak! A cikkeket időrendben és nem helyezés szerint tettük közzé! Szavazni az írás alján tudnak!Meghalt Kacsa, Portik gyerekkori barátja
Elhunyt a több alvilági leszámolás miatt jogerős szabadságvesztését töltő Portik Tamás gyerekkori barátja és egykori bizalmasa, L. János György "Kacsa" - értesült a PestiSrácok.hu.Nem hozott parázs vitát Ihász Sándor büntetőperében barátja, Gyárfás Tamás meghallgatása
Ihász Sándor barátja, Gyárfás Tamás tanúskodott pénteken a Fővárosi Főügyészség, majd a Fellebbviteli Főügyészség egykori vezetője ellen hivatali visszaélés miatt indított büntetőperben. Ihász szerint azok a dokumentumok, amelyeket Gyárfás adott át neki több mint négy éve, a történtek idején nem tűntek relevánsnak a Fenyő-gyilkosság ügyében, így az ellene felhozott vád is alaptalan. Bár a vádlott, a védelem és Gyárfás is zagyvaságoknak titulálta a bizonyítékokat, azt a tárgyaláson nem sikerült tisztázni, hogy a volt úszóelnök miért vonakodott feljelentést tenni, miután zsarolni kezdték a Fenyő-gyilkosság másik vélt felbujtójával, Portik Tamással folytatott beszélgetéseivel.Ihász Sándor hamarosan a bíróságon találkozik barátjával, Gyárfás Tamással
Továbbra is következetesen tagadja bűnösségét Ihász Sándor, a Fővárosi Főügyészség, majd a Fellebbviteli Főügyészség egykori vezetője azonban még nem adott magyarázatot arra, hogy miért nem indított hivatalból vizsgálatot, amikor barátjától, Gyárfás Tamástól megkapta azokat a dokumentumokat, amelyek alapján aztán Gyárfásnak a Fenyő-gyilkosság feltételezett felbujtójaként kellett bíróság elé állnia. Ihász és védője a hivatali visszaélés miatt indított büntetőper szerdai tárgyalásán számos olyan körülményt igyekeztek kibogozni, ami alapján kiderülhet, hogy a vádirat mely részei alapulnak tényeken, és melyek következtetéseken. Az eljárásban pénteken új szerepben debütál Gyárfás Tamás, akit tanúként hallgat majd meg a Pesti Központi Kerületi Bíróság.Portik: Semmi közöm a Gyüre-gyilkossághoz, az egész ügy egy koholmány!
A felbujtással vádolt Portik Tamás és a kivégzés miatt bíróság előtt álló K. Gábor is tagadta bűnösségét a Gyüre József ellen elkövetett emberölés előkészítő ülésén szerdán, a Fővárosi Törvényszéken. Portik szerint be fogja bizonyítani az ártatlanságát, mert az egész ügy szerinte egy – hamis tanúk segítségével összehozott – koholmány.Alvilági leszámolások: újabb gyilkosság miatt áll bíróság elé Portik Tamás
Szerdán tart előkészítő ülést az alvilági leszámolások közé sorolt Gyüre-gyilkosság ügyében a Fővárosi Törvényszék. A gyilkosság megrendelésével a már több maffiaügyben elítélt Portik Tamást vádolja a Fővárosi Főügyészség. Az áldozat az Energol-vezér régi bűntársa volt, akit a lakásában lőttek agyon 1999-ben.Fenyő-gyilkosság – Az egyik tanú szerint Gyárfás és Fenyő mérhetetlen módon nem szerették, sőt, utálták egymást
Fegyverrel ment tárgyalni a később meggyilkolt Fenyő János Csúcs Lászlóhoz – mondta a Magyar Rádió egykori elnöke csütörtökön a Fővárosi Törvényszéken, amely tanúként hallgatta meg őt a néhai médiamágnás meggyilkolásának ügyében. A bíróság arra volt kíváncsi, hogy Fenyő és a merénylet egyik felbujtójának tartott Gyárfás Tamás között mennyire mérgesedett el az a vita, amely az RTV újság kiadói joga miatt alakult ki közöttük, de Csúcs nem emlékezett annak részleteire. A másik tanú, Born Ádám – aki Fenyő János médiabirodalmában dolgozott, ám 1996-ban Gyárfásék megkerülésével a Nap-kelte főszerkesztőjévé nevezték ki – azt mondta: Gyárfás és Fenyő mérhetetlen módon nem szerették, sőt, utálták egymást; két, egymásnak feszülő ember voltak.Biztos jó dolog, hogy elkapjátok ezeket a maffiózókat? - Így "harcolt" a titkosszolgálat Gyurcsányék idején a szervezett bűnözés ellen
Hosszú interjút adott a HVG-nek a Szilvásy-féle kémügyben bűnpártolással vádolt, majd bűncselekmény hiányában jogerősen felmentett Laborc Sándor. A volt NBH-vezér beszélt többek között a Pegasus-ügyről, a 2006-os eseményekről és ezek kapcsán vezető fideszes politikusokat is érintő adatgyűjtésről, illetve Portik Tamás maffiózóval folytatott találkozóiról. Laborc az interjúban érintette az akkori titkosszolgálat és a rendőri vezetők közötti konfliktust is, ami szerinte a rendszerváltás után másfél évvel kezdődött, amikor „az NBH figyelte a szervezett bűnözést”. Az egykori főigazgató szerint az akkori szolgálatok mindig kizárólag szakmai alapon jártak el, igaz, ennek ellentmond Orosz István, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) bűnszervezetek elleni osztályának volt vezetője. A kecskeméti maffiaügy 2008-ban visszavonult felgöngyölítője portálunknak adott korábbi interjújában hangsúlyozta, hogy Gyurcsányék idején a titkosszolgálat több munkatársa is a maffiózókat védte, az ellenük dolgozó rendőrök ellen pedig lejáratási akciót szerveztek.Ajánljuk még

















