posztkommunisták
A régi és az új kommunisták ellen
2010-ben Orbán Viktor kijelentette, hogy „forradalom történt a választófülkékben”, azaz a jobboldal történelmi felhatalmazást kapott, hogy lebontsa a posztkommunizmus hatalmi viszonyait, megtörje a balliberális politikai hegemóniát, így lezárja a rendszerváltoztatást. Ennek szellemiségében 2011-ben a parlament elfogadta az Alaptörvényt, amelynek célja, hogy lefektesse a szuverén Magyarország olyan régi-új fundamentumait, amelyek visszanyúlnak az eredethez, azaz történelmi folytonosságot mutatnak, ugyanakkor szakítanak az „átmenet két zavaros évtizedével”. Az utópista, szélsőséges baloldali eszmék azonban most is veszélyt jelentenek a demokráciánkra. Jön a szörnyeteg Nyugatról és már idehaza is testet öltött a Szikra Mozgalomban. Van és lesz még tennivalónk a kommunizmus elleni harcban. Időszerűtlenné vált a mindenhez is értő haladárok elittudata
A demokratikus ellenzék valójában a szavazóktól félti a demokráciát, és nem is annyira Orbántól rettegnek, hanem az emberektől. Hiába aggódnak óránként, hogy diktatúra, autokrácia, meg hibrid rendszer van, igazából az fáj, hogy a többség már nem hisz nekik. A hagyományos baloldali szakértelem (komcsi trükk) megkérdőjeleződött, az államvezetési kompetencia elillant, miközben az értelmiségi holdudvar megfogyatkozott, intellektuálisan kiüresedett. Elmentek a nagyok, megdőltek a progresszív bálványok és az egyévtizedes kontraszelekciónak hála megérkeztek azok a „jól informált” törpe óriások, akiknek a nyugati minták szolgai másolásán túl semmi nem jut eszükbe. Mégis azt gondolják, hogy mindenhez értenek. "Kikérjük magunknak, hogy mindent, mindenkivel összemossanak!" - A Lovas István Társaság díjátadója csendes tüntetés volt (teljes beszédek)
Átvettem a Lovas István-díjat. Felemelő volt az egész, egyrészt telt ház volt az esős idő ellenére, másrészt a Lovas István Társaság Kondor Katalin vezetésével nem hivalkodó, viszont igazán színvonalas programot szervezett. Fellépett Hegedűs Endre Kossuth és Liszt-díjas zongoraművész és Mohai Gábor versmondó is, így Petőfi Sándor és a Liszt Ferenc is „megfordult” a teremben, de számomra az igazán szép az a beszéd volt, amit Borvendég Zsuzsanna tartott. Egyszerre volt gyönyörű, erős, személyes és még humoros is - írta ki Facebook-oldalára a Lovas István-sajtódíj idei kitüntetettje: Mező Gábor kutató-újságíró, a PestiSrácok.hu volt főmunkatársa, számos könyv és dokumentumfilm szerzője. Megjelent tudósításunk után a most csonkítatlanul közöljük az ő és Borvendég Zsuzsanna történész, A hálózat rovatunk állandó szerzője, a Magyarságkutató Intézet munkatársa beszédeinek leiratát. A megszólalók és az összetartó közönség révén a Lovas István Társaság idei díjátadója (is) egyfajta csendes tüntetés volt a nemzeti értékek és törekvések védelmében. Kísért a múlt: Gyurcsány és emberei uralják a "megújult" baloldal teljes közös listáját
Nem puszta kampányszlogen, hogy az egyesült baloldal közös listája egy "Gyurcsány-lista", hanem maga a rögvalóság. A kommunizmus áldozatainak emléknapján nem is lehetne szemléletesebb mementója, hogy csak egyféle baloldal létezik, mint maga a névsor: Gyurcsány Ferenc, Dobrev Klára, Vadai Ágnes, Tóth Bertalan és Gy. Németh Erzsébet mind a lista élén állnak, köztük szinte csak a velük szövetkező kis pártok vezéreinek, azaz Márki-Zay Péternek, Jakab Péternek, Fekete-Győr Andrásnak és Ungár Péternek jutott befutó hely. És persze Karácsony Gergelynek, aki a Főpolgármesteri Hivatalt már totálisan alárendelte a DK-s pártvezér érdekeinek. Megfigyelték, megfenyegették, megfélemlítették – Varga Zoltán harca a maffiával és a kopasz brigáddal szemben
„Az a lényeg, hogy akikkel én szembekerültem, az nem egy spontán képződmény, nem egy futballra specializálódott társaság, hanem egy jól konstruált, minden területre kiterjesztett szervezet Magyarországon. Nincs rá jobb fogalom: maffia” – írta Varga Zoltán, a Ferencváros és a magyar futball legendája önéletrajzi könyvében. Háromrészes sorozatunkban megírtuk, hogyan küzdöttek minden szinten Varga Zoltán ellen a játékosok, az erre kapható újságírók és médiamunkások, illetve egy közveszélyes, jórészt bűnözőkből álló szurkolói csoport. Az utolsó rész a Varga Zoltán elleni fizikai támadásokról, fenyegetésekről és megfigyeléséről szól, amely mögött ő a titkosszolgálatot sejtette. Elképzelhetetlen? Messze nem. Az biztos, hogy az állambiztonság megfigyelte és kiemelt célszemélyként kezelte, és a posztkommunista maffia ugyanúgy kérlelhetetlen ellenfelet látott benne. Kovács Attila írásának 3. része, avagy harcban a maffiával. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.