prémium
Karácsony Gergely szerint az utasokat pulykákhoz hasonlító fővárosi cégvezető jó munkát végzett, kapott is tőle egy szép prémiumot
A PestiSrácok is beszámolt róla, hogy adófizetői forrásokból finanszírozott 200 milliós prémiumkifizetésről döntött Karácsony Gergely, az örökösen csóróságra ítélt magyar főváros polgármestere, habár állítása szerint továbbra sem rózsás Budapest anyagi helyzete.Talán ezért van állandó csődhelyzet? – Jelentős béremelést kapott Karácsony Gergelytől a BKV-vezér
Miközben Karácsonyék folyamatosan a kormányra mutogatnak és panaszkodnak az állandósult csődközeli helyzet miatt, a jó elvtársak megfizetésére mindig marad a kasszában. Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes az Indexnek elmondta, hogy a Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV) vezérigazgatójának fizetése 2,6 millió forintra, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) vezetőjének pedig 2,2 millió forintra emelkedett a havi járandósága – számolt be az Index.A kivéreztetett Budapest legendája: néhány napos munkáért tízmilliós prémium a BKV vezetőjének?
Wintermantel Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője arra kéri Karácsony Gergelyt, hogy hozza nyilvánosságra a BKV vezérigazgatójának prémiumfeladatait.Wintermantel Zsolt: Hamarosan kiderül, hogy mi a fontos Karácsony Gergelynek (Videó)
Fővárosi közgyűlés elé egy olyan javaslatot terjesztünk, amelyben visszavesszük a prémiumadás jogát Karácsony Gergelytől és azt újra a fővárosi közgyűlés hatáskörébe tesszük - fogalmazott Wintermantel Zsolt. A fővárosi Fidesz frakcióvezetője úgy fogalmazott, azért tesznek így, hogy a fővárosi közgyűlés választott képviselői dönthessenek arról, hogy adott esetben hitelből kívánnak-e a vezetők számára prémiumot fizetni. A politikus kijelentette, holnap kiderül, hogy Karácsony Gergelyéknek mi a fontos, a város biztonságos működése, vagy a kádereik kifizetése.Karácsony a jövő évi választásról: Azt nem tudom, hogy miből fogok most kampányolni
Karácsony Gergely olyan szomorú fejjel üldögélt Gulyás Marci stúdiójában, mint aki úgy készül a jövő évi önkormányzati választásokra, hogy még egyetlen ellenzéki párt sem jelentette be a támogatását, és az euró-, font-, illetve dollárkötegekhez szokott adománygyűjtő ládikája is üres lenne. Nagy valószínűséggel azért, mert egyelőre a főpolgármester valóban egyetlen szövetsége sem támogatja, a ropogós valutáknak pedig már korábban lába kelt.Mi lehet a közművezér sikerének titka?
Egyetemi végzettségével magyarázta sikereit Mártha Imre, a fővárosi közműcég vezetője. Mi ismert, a Fidesz-frakcióvezető szóvá tette Mártha sokmilliós – csaknem nyolcmillió forintos – prémiumát, ahogy fogalmazott: „csak hogy világos legyen: amíg Karácsony Gergely siránkozik a főváros csődközeli helyzete miatt, Gyurcsányék kipakolják a kasszát, pont úgy, mint régen az egész országot."Karácsony csődről beszél, közben Gyurcsány embereihez ömlik a pénz a főváros kasszáiból
Az utóbbi napok újabb fővárosi botránya, a több százmillió forint összértékű prémiumeső is azt igazolja, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal kifizetőhelynek tekinti a budapesti önkormányzatot. A Magyar Nemzet összeállításából kiderül, hogy Karácsony Gergely számos olyan vezetőnek adott mesés plusz juttatást, akik már a 2010 előtti Gyurcsány-korszakban is magas pozíciókban voltak és bizalmi embereknek számítottak.Karácsony nyáron, titokban, két nap alatt közel háromszázmillió forint prémiumot osztott szét
Nyáron, két nap leforgása alatt megközelítőleg háromszázmillió forintot osztott szét prémiumként Karácsony Gergely – tudta meg a Magyar Nemzet. A lap információi szerint a folyton pénzszűkét emlegető Karácsony titokban csaknem ötven vezetőnek hagyott jóvá egyenként is milliós extra juttatásokat.A Momentum mesterterve: az elbutított vidékiek felvilágosítása a baloldal csodálatosságáról – Karanténvlog
Az régóta nem meglepetés, hogy a baloldal teljesen hülyének nézi az embereket. Akik rájuk szavaznak, azokat bődületes demagógiával etetik, nem nézve ki saját választóikból, hogy a primitív hazugságok egy idő után megfekszik a gyomrukat. Akik nem rájuk szavaznak, azokat pedig nyíltan hülyének nézik, ostobának, sötétben tartott gombának, csak mert nem értenek egyet velük. Az ősi kommunista szokás szerint ugyanis a bolsevik kisebbség is mindig többséget jelent, nem baj, ha elenyésző kisebbség, feljogosítva érzik magukat arra, hogy mindenkinek a nevében beszéljenek. A mai Karanténvlogban mindkét verziót bemutatjuk, hiszen Karácsony Gergely újabb nagy teljesítménye az volt, hogy miközben a főváros csődjéről beszélt és háromszorosára emelte a BKK vonaljegyeinek árát, a közlekedési vállalat élén ücsörgő elvtársaknak tízmilliós prémiumokat osztott ki. Persze 1 milliárd forint jutott graffitifalakra és kerékpártámaszokra, és ezután még ő volt megsértődve. Tökéletesen hülyének nézi a saját választóit is a baloldal, és vajon mi jut a jobboldaliaknak? Ezt most épp a Momentum mutatta meg, akik vidéki felvilágosítására indítottak kampányt, elvégre a sötét bunkók maguktól nem látják a lényeget, a baloldal csodálatosságát. A Karantén ezen kívül bemutatja a DK "szociáldemokrata" szólamait, akik éppen a rezsicsökkentésről hadoválnak, szerényen elfelejtve, hogy pont ők voltak azok, akik 30 százalékokkal emelték a villanyt és a gázt. Aki pedig elfelejtette volna Kuncze Gábort, az SZDSZ fekete öves hazaárulóját, most felfrissítjük az emlékezetét, hiszen reaktiválták, hogy ismét cinikusan dörmögjön viccesnek képzelve magát, és azon keseregjen, hogy esetleg pénzt kap hazánk az uniótól. Nézzétek most is a Karantént és iratkozzatok föl a csatornára!Ajánljuk még