sajtószabadság
Beszámoló egy megkésett munkásőrgyűlésről – A Gyurcsány-szekta újra támad (Videó)
Kisebb fennakadások után, de végül bejutottunk az Európai Árnyékbirodalom magyarországi árnyékhelytartójának árnyékkormánya által tartott árnyékprogramindítójára. Bár sok mindent nem tudtunk meg a DK programtervéről, hiszen azon túl, hogy Orbán gonosz és a kormány még gonoszabb, más nem igazán hangzott el, de legalább abba betekintést nyerhettünk, hogy milyen egy kissé megkésett, huszonegyedik századi munkásőrtalálkozó.Volner János keményen odaszólt David Pressmannak
David Pressmann, amerikai nagykövet - aki a szabadság földjéről érkezett hazánkba, a sötét diktatúrába - a mai napon végre szabadon vehetett részt a harmadik pécsi pride-on, ahol a Telexnek azt nyilatkozta, hogy „Nagyon veszélyes azt sugallni, hogy a magyarországi politikát külföldi hatalmak akarják befolyásolni”. Volner János azonban ezt másképpen látja. A Jobbik korábbi képviselője, majd a Volner Párt alapítója azt írta közösségi oldalán, hogy „Bizonyított tény, hogy az amerikai kormány milliárdokkal támogatta a balliberális ellenzék hatalomra kerülését”.David Pressman: Veszélyes azt sugallni, hogy a magyarországi politikát külföldi hatalmak akarják befolyásolni
„Nagyon veszélyes azt sugallni, hogy a magyarországi politikát külföldi hatalmak akarják befolyásolni, és az is, ha mindezt a magyarok véleménynyilvánítási jogának szűkítésére akarnák felhasználni” – nyilatkozta a Telexnek Pécsen David Pressman, az Egyesült Államok budapesti nagykövete, aki nem mellesleg legelöl vezette a harmadik pécsi pride-ot. A nagyjából 400-500 fős eseményre ezer rendőr vonult ki, és meglepően sok gyerek is részt vett - erről számolt be a HírTv.A külügy aggodalommal tekint az amerikai sajtószabadságra (videó!)
Menczer Tamás közösségi oldalán megosztott bejegyzésében reagált Szöllősi György kitiltására. Az államtitkár bejegyzésében kijelentette, hogy ellentétben a "demokratikus" Egyesült Államokkal, Magyarország soha nem fog újságírókkal szemben szankciókat hozni és a továbbiakban is kiállunk a a sajtószabadság mellett.Tucker Carlson: a média sokkal szabadabb Magyarországon, mint az Egyesült Államokban
"Ha Magyarországra gondolok, a józan ész jut eszembe. Ilyen volt az Egyesült Államok a '80-as években" – emelte ki Tucker Carlson amerikai médiaszemélyiség, aki Szánthó Miklóssal, az Alapjogokért Központ főigazgatójával beszélgetett többek között fake news-ról és a jobboldali hálózatosodásról.LMBTQ-vitát vezetett, bosszúból kirúgták az Egyetem TV munkatársát
A tolerancia bajnokai odavannak a szólásszabadságért. Olyannyira, hogy ha egy vitában nem tudnak felülkerekedni, akkor inkább letiltatják a felvételt, s ha ez nem sikerül, akkor kirúgatják azt, aki a beszélgetést moderálta. Nem, nem azt, aki megdöntötte az érveiket, hanem azt aki felületet adott a vitának. Szép új világ.Éljen a sajtószabadság: Pressmanék beleszóltak volna a Magyar Nemzet címadásába!
„A magyar állampolgárokat érintő amerikai utazási korlátozásról szóló cikkére reagáló levelet kaptunk az este David Pressman birodalmából, a budapesti amerikai nagykövetségről” – olvasható a Magyar Nemzet cikkében, amelyből kiderült: az amerikaiak azt kifogásolták, hogy a lap a címben a „vízumszankciók” kifejezést használja.Most Magyarország helyett saját hazájának ment neki Věra Jourová
Věra Jourová olyan kijelentést tett, amire tőle talán senki nem számított: a brüsszelita politikus újabban nem hazánkban találta meg a gonosz földi megtestesítőjét, és arra a következtetésre jutott, hogy „még a magyarországinál is lehet rosszabb a sajtószabadság helyzete”. Az már kevésbé meglepő, hogy az Európai Bizottság alelnöke most éppen saját hazáját kárhoztatta.Zuckerberg ezzel szó szerint beavatkozik Magyarország belügyeibe – The Fair Right
Meddig ér el Mark Zuckerberg keze? Ki tud gátat szabni annak az embernek (vagy cégnek), aki még az Egyesült Államok hivatalban lévő elnökétől is elveheti a szót? Kik azok a cenzorok, akik képesek felülírni egy ország alkotmányát? Egyáltalán honnan tudjuk, hogy mit szabad és mit nem, ha hetente módosítják a szabályzatot? Ezúttal a Hetek került Zuckerberg célkeresztjébe, amiért leírtak valami olyasmit, amivel a cenzorok nem értettek egyet. Nem gyűlölködtek, nem uszítottak közösség tagjai ellen, de még csak csúnyán sem beszéltek. Mindössze annyi a bűnük, hogy leírtak egy nevet.Ajánljuk még

















