sebastian kurz
Az unióban is a harmadik oltás bevezetését tervezik
A magyar járványkezelés sikerességét mutatja, hogy az Európai Unió egyre több országa követi a kormányunk által végrehajtott intézkedéseket. Legutóbb Franciaország, Németország és Ausztria vezetői jelentették be, hogy hamarosan megkezdik a harmadik oltások beadását.Sebastian Kurz is ellenzi az afgán migránsok befogadását
Sebastian Kurz a Puls 24 tévécsatornának adott, vasárnap adásba kerülő interjújában tért ki arra: ellenzi, hogy több Afganisztánból menekülő embert fogadjanak be országába most, a közép-ázsiai országban történt radikális tálib hatalmátvétel után. Ausztria a 2015 és 2016-os európai migrációs válság idején lakossága több mint egy százalékának megfelelő számú menedékkérőt fogadott. Kurz karrierjét a bevándorlással szembeni kemény fellépésre építette, 2017 óta minden parlamenti választást megnyert – írta a Reuters hírügynökség az interjút ismertető anyagában. Miközben az Európai Unió azon töri a fejét, hogy mit kezdjen azokkal az afgánokkal, akik az elmúlt 20 évben segítették tevékenységét, Kurz azt mondta, hogy az Ausztriába jövetel nem lehet választási lehetőség.Orbán Viktor: Együttérzünk Ausztriával, a migrációt meg kell állítani! (Videó!)
Orbán Viktor közösségi oldalán közzétett videobejegyzésében fejezte ki együttérzését az ausztriai események kapcsán. Amint arról mi is beszámoltunk, Ausztriában bevándorlók gyilkoltak meg egy tizenhárom éves kislányt. A kormányfő kitért arra is, mennyire rossz előjel, hogy az elkövetők afgánok voltak, hiszen az USA afganisztáni kivonulását követően az ország állapota várhatóan csak még rosszabb lesz.Bécsben hatalmas tömeg alakult ki az egyik legnagyobb oltópontnál
Bécsben hatalmas tumultus alakult ki a főváros legnagyobb, az Austria Centerben kialakított oltópontjánál vasárnap. Az oltópontnál hosszú sorokban álltak az emberek, ami a hatóságok szerint egyrészt az országba érkezett újabb vakcinamennyiséggel, másrészt az emberek megnövekedett oltási hajlandóságával magyarázható.Az osztrák parlament elutasította a Kurz ellen kezdeményezett bizalmatlansági eljárást
Az ellenzéki Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) hétfőn bizalmatlansági indítványt kezdeményezett Sebastian Kurz kancellár (Osztrák Néppárt, FPÖ) ellen, melyhez a parlament rendkívüli ülésén a többség nem csatlakozott. Mivel az indítványt a többi ellenzéki párt sem támogatta, szavazásra nem került sor.Hamis tanúzás vádjával indítottak eljárást Sebastian Kurz ellen
Sebastian Kurz jelentette be, hogy vizsgálatot indított ellene az osztrák gazdasági és korrupciós ügyekkel foglalkozó ügyészség (WKStA), mert állítólag hamis tanúvallomást tett az úgynevezett Ibiza-botrány feltárásával megbízott parlamenti bizottság előtt.Kurz: Ausztriának sürgősen oltási igazolványt kell bevezetnie
Ausztriának sürgősen egyénileg kell oltási igazolványt bevezetnie, mert ennek európai változatára még sokáig várni kell, és az kezdetben valószínűleg amúgy is szövevényes szabályozásokat tartalmaz majd – jelentette ki Sebastian Kurz osztrák kancellár kedden, sajtótájékoztatóján.Ausztria egymillió adag Szputnyik V vakcinát vásárol
Ausztria egymillió adag Szputnyik V vakcina vásárlásáról döntött, mindazonáltal az orosz vakcinával történő oltás csak az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélye után kezdődhet meg – jelentette be Sebastian Kurz kancellár hétfőn. A kancelláriahivatal közlése szerint a Szputnyik V-t már több, mint ötven országban engedélyezték, és bíznak abban, hogy az EMA is mielőbb jóváhagyja annak európai uniós használatát, hiszen minden egyes plusz vakcina emberéleteket és munkahelyeket ment meg, valamint elősegíti a normális élethez való visszatérést.Ausztria májusra tervezi a teljes nyitást
Ausztria májusra tervezi a teljes nyitást, tehát egy időben nyitnak majd meg a hónapokkal ezelőtt a koronavírus-járvány megfékezése érdekében bezárt éttermek, hotelek, kulturális és sportlétesítmények is – jelentette be Sebastian Kurz kancellár péntek délután.Ajánljuk még

















