soltész miklós
Soltész Miklós: rombolás Nyugat-Európában, pusztítás Észak-Európában, mi pedig építkezünk
Míg az elmúlt évtizedben Nyugat-Európában, Észak-Európában több száz templomot bezártak, vagy átalakítottak, a magyar nemzet – egyházaival, a Kárpát-medencében élő magyarjaival, testvéreinkkel – megtalálta a választ, aminek köszönhetően a református egyház püspöki központjai megújultak, gimnáziumai megújultak és bővültek, felsőoktatási intézményei bővültek – mondta Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára Mezőkövesden, az új református templom avatásán, szombaton. Az államtitkár a „tragikus” nyugat- és észak-európai döntésekkel állította szembe a magyarországi cselekvéseket.Soltész: háborús helyzetben felértékelődik a kisebb nemzetek együttműködése
Magyarország a szomszéd országokkal, Szerbiával, Horvátországgal, Szlovéniával, Szlovákiával és Romániával is nagyszerű kapcsolatot tudott kialakítani az elmúlt években, és ebben szerepe volt a magyarországi nemzetiségekkel ápolt jó kapcsolatnak is – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken, Gárdonyban.Soltész Miklós: a gyermek kincs és családban élni jó
Fontos, hogy mindenki számára magától értetődő legyen: a gyermek érték, a gyermek kincs, és családban élni jó – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára hétfőn, Hevesen.Az újkommunisták számára a vallás, kereszténység és a nemzet még mindig szitokszó – Soltész Miklós államtitkár a Karanténvlogban
Eltelt egy újabb év, ismét itt a Karanténvlog, és hiába próbáltunk tiszta lappal nyitni, az ellenzék már január elején gondoskodott arról, hogy megmaradjunk a szokásos attitűdünknél: dühöngve röhögtünk egyet. Ebben Szabó Gergő és állandó vendégei, Szalai Szilárd és Dezse Balázs nagy segítséget kapott Soltész Miklóstól, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárától. Az ellenzék közös szeánszot rendezett január elején, ahol a kínlódó népszavazásukat igyekeztek népszerűsíteni, amely szerintük a kormányváltás előszobája. A választás évét is eltévesztő Dobrev és Karácsony csupán a szélsőbaloldali mantrában jeleskedtek, de Soltész Miklós rámutatott egyéb hiányosságaikra is. A műsorban szerepet kapott a nagy csapaton kívül Bangóné Borbély Ildikó is, a szocialisták nagy gyűlölködője, aki a határon túli magyarok ellen hergelt már 2004-ben is, most pedig a kormány családpolitikáját támadta. Szóba került a régi és új kommunisták által már évtizedek óta hangoztatott aljas toposz is, miszerint a vallás elavult dolog, az egyházak csupán néhány idős embert vonzanak, erre pedig a csattanós választ adtak a műsor résztvevői, akik együtt nézték meg a 2021-es adventi flashmob egyik részletét, ahol számtalan fiatal énekelt együtt a Mátyás-templomnál. A kommunisták számára láthatóan minden maradt a régiben, a nemzet, a kereszténység csupán szitokszó, a rombolásban élik ki magukat, máshoz nem értenek.Felújították az újlipótvárosi Szent Ágoston-kápolnát
Megújult a premontrei rend újlipótvárosi Szent Ágoston-kápolnája. A kápolnát vasárnap szentmisén áldotta meg Fazakas Zoltán Márton csornai premontrei apát.Év végéig gyűjt a Regőczi Alapítványnak a 1357-es adományvonal
Év végéig gyűjt a Regőczi Alapítványnak a 1357-es adományvonal – jelentette be a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács (NHKT) elnöke.Adománygyűjtő vonalon keresztül is lehet támogatni a Covid-árvákat
A koronavírus-járvány miatt árván vagy félárván maradt gyerekek megsegítésére létrejött Regőczi Alapítványt lehet támogatni a 1357-es adománygyűjtő vonalon – közölte az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Soltész: fontos vállalni a kereszténységünket
Fontos, hogy a mai világban a fiatalok merjék vállalni kereszténységüket, és ezt ki merjék mondani Európában és Magyarországon is – erről Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára beszélt vasárnap, a budapesti Mátyás-templom előtt.Soltész Miklós: a neomarxizmus ma is itt van, ésszerűtlen gondolatokkal tesznek tönkre világokat
A kereszténység tanítását minden területen, mindenhol és mindenkinek tovább kell adni – hangoztatta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap a Győr-Moson-Sopron megyei Dunaszigeten, ahol megáldották a felújított Jézus Szíve-templomot.Ajánljuk még