soproni tamás
Lemondatná a fákat irtó momentumos polgármester a fiktív szerződésekkel trükköző szocialista képviselőt
Lemondásra szólította fel Soproni Tamás, a VI. kerület momentumos polgármestere Bálint György MSZP-s önkormányzati képviselőt, akit azzal vádol, hogy egy másik szocialista politikussal együtt „fiktív szerződéssel több, mint 14 millió forintot akartak kivenni a terézvárosi emberek zsebéből. A szálak a 2010 előtti MSZP–SZDSZ-es kerületvezetés alatti ingatlanpanamáig nyúlnak vissza. Soproni szerint egyetlen párt sem vállalhat közösséget a szocialista képviselővel.Az LMBTQ-jogok és a határon túli magyarok kérdése lehet a szivárványkoalíció törésvonala
Nincs megegyezés a baloldalon abban, hogy az esetleges közös kormányzásukban hogyan kezelnék a magyarok többsége számára fontos kérdéseket, mint például a migráció, a külhoni magyarok szavazati joga, vagy hogy a homoszexuális párok örökbe fogadhatnak-e gyermeket. Némelyik témában már felszínre kerültek a baloldali összeborulás szőnyeg alá söpört ellentétei.Terézváros momentumos polgármestere is belátta, hogy elhibázott stratégia az oltásellenesség
Terézváros momentumos polgármestere, a párt budapesti vezetője a Hetek számára adott interjújában tért ki arra, hogy egyetért a kormány vakcinapolitikájával, és helyes döntésnek tartja a keleti oltóanyagok beszerzését. Úgy tűnik, az ellenzékben is van olyan, akinek leesett: az oltásellenesség nem szavazatokat hoz, hanem emberéleteket kockáztat.Repedések az ellenzéki összeborulásban Terézvárosban – Soproni már nem híve a demokráciának?
Soproni Tamás, Terézváros polgármestere is ráérzett a veszélyhelyzetből adódó kellemes munkaköri változásokra: arra, hogy nem érdemes minden üggyel a koalíciós partnereihez fordulni, az egyszemélyi döntés sokkal hatékonyabb. Soproni egy kerületi vállalkozásokat segítő program átalakításakor döntött úgy, hogy elfelejtve az általa eddig olyan nagyra becsült demokratikus értékeket, saját hatáskörben jár el a helyi DK és MSZP tiltakozása ellenére.Hány polgármester kell öt méter műfű felszedéséhez? (Videóval frissítve!)
Tarlós István még főpolgármesterként nagyjából a tízezredik budapesti fa elültetéséből kerekített olyan médiaeseményt, amilyet a baloldali polgármesterek egy tucat fa elültetéséből vagy akár minden utcaseprésből szoktak az elmúlt hónapokban. Most éppen az Andrássy úton, az Oktogonnál cseréltek ki néhány fát, amelyeknek a gyökérzete tönkrement – állítólag a műfű miatt –, továbbá elkezdték felszedni a műfüvet. Ebben a világrengető eseményben pedig nemcsak Soproni Tamás terézvárosi polgármester akart villogni, hanem természetesen Karácsony Gergely, sőt, a helyetteseik is.Letépték a ferencvárosi városházáról az LMBTQ-zászlót, Bősz Anett persze a kormányt hibáztatja
Úgy tűnik, hogy Fradi-szurkolók távolították el és tépték le a ferencvárosi városházára kitűzött szivárványos LMBTQ-zászlót. „Ez a város.... Nem az a város... FERENCVÁROS !!!!!!!” – írták a szurkolók az AG'93 közösségi oldalon. Bősz Anett, a gyurcsányista DK-ba átigazolt liberális országgyűlési képviselő Facebook-oldalán panaszkodott és kommentálta a hírt; szerinte a kormánypártok hozzáállása jelentősen hozzájárult, hogy az efféle gyűlöletet főáramba lehessen emelni.Pride – Terézvárosban ezentúl az azonos nemű párok is megkapják az 50 ezer forintos jegyescsomagot
Soproni Tamás, Terézváros polgármestere szerint az LMBTQ-közösség tagjainak még ma is számos kihívással kell szembenéznie. Erről a Pride kapcsán beszélt, miközben az általuk megosztott videón kitűzi a szivárványos zászlót a városházára. Soproni azt is bejelentette, hogy szeptembertől az önkormányzat 50 000 forint értékű jegyescsomagját nemcsak a házasodni vágyók, hanem az azonos nemű párok is megkapják majd.Kitűzik a zászlót, és le van tudva a jóemberkedés
Felbuzdult az LGBTQ-harcos a Pride-eseménysorozat alkalmából a baloldali polgármesterekben – már amennyiben a jóemberkedő magamutogatást harcnak tekintjük. Ferencvárosban és Terézvárosban is a szivárványos zászló kitűzésével próbálja megmutatni a helyi nyílttársadalmi kisfőnök, hogy milyen remek polgármester. Baranyi Krisztina nyitotta a sort, majd a fákkal és a zöldövezetekkel igencsak rosszban lévő Soproni Tamás sem akart lemaradni a jóemberkedési versenyben.Soproni Tamás látványos fakivágási akcióval növeli a zöldterületet Terézvárosban (PS-videó)
A közterületek zöldítésével kampányolni, aztán hagyni a dolgokat, ahogy vannak? Lehet ennél gázabb is. A problémák embere helyett a megoldások emberének ígérkezni, aztán sunnyogva, sietve megtizedeltetni Budapest egyik különleges fasorát? Még ennél is van lejjebb. Ásóval szerencsétlenkedni és gyeptekercsekkel arcoskodni a kampányban, úgy tenni, mintha tudnál dolgozni, aztán a kamera kikapcsolása után visszavinni a gyeptekercseket oda, ahonnan hoztad. Na, ez már tényleg súrolja a dolgok legalját.Ajánljuk még