soros györgy
A bíróság szerint a libsi Szinetár Dóra nyugodtan hazudozhat Apáti Bencéről
Újabb szög a hazai „jogszolgáltatás” koporsójába: döbbenetes indoklással utasította el a bíróság Apáti Bence publicista Magyar Naranccsal szembeni helyreigazítási keresetét. A szélsőséges lapban Szinetár Dóra énekes azzal vádolta meg Apátit, hogy rendszeresen elítélően beszél zsidókról és homoszexuálisokról. Bár ez nyilvánvaló hazugság volt, a bíróság lesöpörte a keresetet mondván, az csak egy vélemény...Soros most Németországnak akarja eladni az örökre eladósító kötvényét
Soros György ezúttal a Handelsblattban, az egyik legjelentősebb német gazdasági folyóiratban győzködi a német és az EU-s döntéshozókat az örökkötvény-javaslatával – írja a Tűzfalcsoport blog. A jelek szerint nem tett le tervéről az amerikai spekuláns, továbbra is eladósítaná az Európai Uniót és tagországait. Elmondása szerint az örökkötvények olyanok, amelyeket soha nem kell visszafizetni, csak az éves kamatot.Soros György érdekeltségébe került a BLM
1983-ban kommunisták egy csoportja robbantott az Egyesült Államok Capitoliumában. Az akció egyik jelképes alakja Susan Rosenberg volt, aki ma már a Black Lives Matter mozgalom körül tűnik fel. Hivatalos dokumentumok szerint pedig a BLM Soros György amerikai tőzsdespekuláns által támogatott egyik szervezet befolyása alá került.Soros mellett az IMF is beférkőzött a Jobbikba
A hazánkat évekig pénzügyi gyámság alatt tartó Nemzetközi Valutaalap (IMF) egyik embere már 2018-ban megfordult a Jobbik belső köreiben – tudta meg a Magyar Nemzet Volner Jánostól. A hazánk szuverenitását nagyban csorbító IMF-hitelt Gyurcsány Ferenc kormányzása alatt vette fel Magyarország, melyet később az Orbán-kormánynak sikerült visszafizetnie 2013-ban.Soros fia terrorista támadásnak titulálta a Capitolium ostromát
Soros György amerikai tőzsdespekuláns fia, Alexander Soros hosszú Twitter-bejegyzésben kommentálta az amerikai Capitoliumnál történt zavargást. A radikális baloldal erőszakos megmozdulásait azonban sosem kritizálta, pedig lett volna rá alkalma bőven, hiszen az Egyesült Államokban a George Floyd májusi halálát követő három hónapban 570 erőszakos demonstráció történt 220 helyszínen.A Jobbik már 2016-ban kapcsolatban állt Soros-szervezetekkel
Egy évvel a migrációs válság kirobbanását követően már kapcsolatban állt egymással a Jobbik és Soros György legnagyobb magyarországi szervezete. Az Origo információi szerint ugyanis Szotyori-Lázár Zoltán, az akkor még –hivatalosan – jobboldaliként futó párt egyik legbefolyásosabb politikusa jelzésértékűen anyagilag támogatta a Transparency International Magyarországot.Kovács Zoltán: a haladó, liberális sajtó ismét bizonyította töretlen függetlenségét
Az ARTE német tévécsatorna a napokban egy "dokumentumfilmet" készített a magyar politikai életről. A torzításokkal teli produkció kapcsán Kovács Zoltán, nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár Facebook-bejegyzésében fejtette ki véleményét.Bakondi: Európa és Magyarország biztonságát idén a koronavírus és a migráció fenyegette
Európa és Magyarország biztonságát idén a koronavírus-járvány és a migráció fenyegette, de amíg a járvány vonatkozásában a vakcina megjelenésével és az oltások megkezdésével látszik az alagút vége, a migráció vonatkozásában nem látható az európai szintű megoldásra törekvés – nyilatkozta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója kedden.Sorosék több millió eurót költöttek brüsszeli lobbizásra
A Soros György által létrehozott Nyílt Társadalomért Alapítványnak (Open Society Foundations, korábbi nevén Open Society Institute – OSI) van egy európai uniós leányalapítványa is, amelyet kifejezetten azért hoztak létre, hogy az úgynevezett lobbitörvényeknek megfelelően befolyásolják az Európai Unió döntéshozatalát. Önmeghatározása szerint a brüsszeli szervezet, az Open Society European Policy Institute az uniós törvényekkel, politikákkal, finanszírozással és a külső beavatkozásokkal kapcsolatos döntéshozatal befolyásolására és tájékoztatására törekszik, hogy fenntartsa és elősegítse a nyitott társadalmakat Európában és annak határain kívül is. A szervezet felépítését és működési mechanizmusát a Tűzfalcsoport blog vette górcső alá egy cikkében.Ajánljuk még

















