sport exkluzív
„Van, aki szívesen visszaülne az elnöki székbe” – Kendi Hana az ökölvívó-szövetség botrányáról és a lejáratásról
Országos ügy lett abból, hogy a Magyar Ökölvívó Szakszövetség hihetetlenül magas áron szervezte meg az idei ifjúsági vébét, ami miatt most 348 milliós hiánnyal küzdenek. A szövetség vizsgálatot indított, több bulvárlap persze azonnal rákapott a témára. A szövetség kommunikációját intéző Kendi Hanával készítettünk interjút: a küzdősportolóból lett közgazdász nem tagadta, hogy komoly hibák történtek a szövetségnél, de közben több hazugság is megjelent, például az ő cégéről is. A valóságban minden le volt papírozva a nemzetközi szövetséggel (AIBA) kötött szerződésben. „Van, aki szívesen visszaülne az elnöki székbe és olyan is akad, aki szeretné megszerezni. Több csoport érdeke, hogy Erdei Zsoltot és a szövetséget rossz színben tüntesse fel” – mondta portálunknak. Kendi Hana szerint még a bokszban sem zajlott le a rendszerváltás, kellene egy komoly pénzügyi vezető, aki rendbe rakja a sportágat. Tény, hogy Csötönyi Sándor (mint Gyárfás Tamás) árnyékát még mindig könnyű felfedezni a boksz körül. A verhetetlen magyar, akit csak az ostrom és az éhezés tudott legyőzni
Október huszadikán kezdődik a várva várt budapesti birkózó-világbajnokság, ami (reméljük) a történelem legemlékezetesebb vébéje lesz. Ebből az alkalomból eredünk első olimpiai bajnokunk, Weisz Richárd nyomába. Weisz Richárdot legyőzhetetlennek tartották, az 1908-as olimpia megnyerése után 1912-ben is ő lett volna a toronymagas esélyes, de akkor már nem indulhatott el, mert profinak nyilvánították. Az ok prózai volt: kihívta kora legjobb díjbirkózóit, akiket szintén legyőzött, hogy a pénzt jótékony célra fordítsa. Weisz Richárdot az ellenfelek nem, csak a háború tudta legyőzni. 1945 decemberében hunyt el, miután végzetesen legyengült az ostrom és az éhezés alatt. A patkányozó ír, a muszlim terrorista, a büszke Putyin és egy irdatlan nagy verés (videókkal)
Családját, apját, népét, vallását gyalázta az ír McGregor ellenfelének, az orosz-dagesztáni Nurmagomedovnak, aki ezért először a ketrecben, majd azon kívül vett elégtételt. Utóbbi megbocsáthatatlan, ahogyan McGregor viselkedése is az. Ebben a történetben nincsenek hősök, az egész hátterében az amerikai UFC mocskos, szabályokat be nem tartó üzletpolitikája áll. Nurmagomedov csak bunyózni akart, de McGregor a pofázásra építette fel egész imázsát. Politizáljunk? Miért ne. Mintha a sportág Európai Uniója (beszéd, beszéd és beszéd) találkozott volna a Krímet behabzsoló Oroszországgal.